A Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége: 2010-2011

2010-11-01 13:57

Az Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége a 2010-2011-es tanévben:


Isten kegyelméből elkezdődött a 2010-2011-es tanév, a Szent Ferenc Alapítvány 18-ik tanéve. Hajdani bátortalan kezdeményezésünk nemcsak nagykorúvá vált az évek során, de a kezdetekkor elképzelhetetlenül naggyá, népesé is vált a családunk. Jelenleg 61 helységben, 2138 gyereket gondozunk.

Tevékenységünk Erdélyben három egyházmegye területére korlátozódik. Magyarországon is van egy szerény próbálkozásunk: Budapest mellett, Csobánkán működik egy bentlakó otthonunk.


Gyulafehérvári Főegyházmegye:

Déva: Az alapítvány központja továbbra is Déva, hisz itt van a központi iroda, a könyvelés, a vezetőség. Jelenleg a dévai ház vezetője Palkó Cecilia (tel: 0753051727; ceciliapalko@yahoo.com), aki a könyvelési gondok átvállalásához próbálja felnevelni lányát, Palkó Noémit. Házunkban 19 szociális család működik 186 gyerekkel. A vakáció végére sikerült szépen felújítani 10 fürdőszobát és kibővíteni, felszerelni az ebédlőt. Mivel nagyon sok nagyra nőtt fiatal van ebben a házban, úgy gondolom, hogy a nevelők és a házban dolgozó munkatársaim nagyon komolyan kell vegyék a feladataikat ahhoz, hogy továbbra is nagycsaládunk lelki központja legyen.

Szászváros: Az idén ünnepelte fennállásának 10-ik évfordulóját a Szent Erzsébet bentlakó és napközi központ. Jelenleg az öt szociális családban 42 óvodás és I-IV osztályos gyermek van, és a két napközis csoportban 25 gyerek jár nap mint nap. A házat továbbra is Menyhárt Ernő (tel: 0740679937; menyhartcsalad@gmail.ro) vezeti a kedves feleségével. E ház legidősebb tagja a kedves Antal atya, az ő személyes jelenléte mindennapi életünkben óriási értéket jelent mindnyájunknak.

Petrozsény: Jézus Szentséges Szívéről elnevezett otthonunk is betöltötte az 5-dik évét, amelyért Varga Rezső plébános úrral a napokban adtunk hálát. A házban nyolc szociális családban, 99 bentlakó óvodás és I-VIII osztályos gyerek kapott elhelyezést. Intézetünket 65 napközis gyerek látogatja, nekik, akár csak a többi napköziben, az iskola után ebédet adunk, majd segítünk megtanulni a másnapi leckét. Persze szeretnénk, ha minden napba egy kevés jókedvű, vidám játék is beleférne. Ács Évának (tel:0753051721; acseva_67@yahoo.com) a ház vezetőjének a kérésére, - ki közbe a helybeli magyar iskolánál is megbízást kapott, - segítségként Kádár Szilviát kineveztük a petrozsényi házba aligazgatónak.

Gyulafehérvár: A gyulafehérvári kollégáink kitartó, eredményes munkáját látva, a Főegyházmegye a Majláth Gusztáv Károly Líceum tőszomszédságában lévő, használaton kívüli épületet átengedte az alapítványnak. A nyár folyamán a munkálatok elkezdődtek, és reméljük hamarosan ünnepélyesen felszentelhetjük a két szociális családot, konyhát és ebédlőt befogadó épületet. Jelenleg a lenti régi házban, három családban 28 gyerek van Bőjte László (tel: 0746015530; bojtelaci@gmail.com) házvezető és három kollégája felügyelete alatt.

Torockó: A csodálatos szép vidéken fekvő házunk, lassan feszegeti korlátait és újból és újból új gyerekeket fogad be. Karczagi Iringó (tel: 0751286648; iringoanna@gmail.com) a ház vezetője, három kollégájával jelenleg 30 bentlakó gyereket gondoz. Nevelő munkájukban segít a sinfalvi plébános, ki felvállalta e szép család lelki gondozását, és hetente eljár a Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt kápolnánkba misézni, hittanórát tartani. Isten fizesse jóságát! Az idén befejezett ház mögötti bővítés itt is nagyon sokat segít. Támogatóinknak Isten fizesse a jóságát.


Kolozsvár: A 2010-es tanévben Mathe Mária Magdolna (tel: 0749221629; magdi_mathe@yahoo.com) vezetésével újból beindul a fiú és lánykollégium. A lányok egy új mosókonyhát, vizes blokkot és kamarát kaptak, a fiúknál is megpróbáljuk szebbé tenni az otthont. A fiúknál felkértük Kovács Zsoltot, harmad éves egyetemistát, hogy segítsen mindenben Magdolnának, hogy a fiúk háza is szép, otthonos legyen.

Szováta: A szovátai házunk tovább bővül. Elöl a Szent Józsefről elnevezett otthonban, kilenc szociális családban 84 gyerek talált bentlakásra, hátul, a Szűzanya tiszteletére szentelt új házban, Lengyel János (tel: 0753026564; lengyelkj@gmail.com) felügyelete alatt 31 IX-XII-es fiatal nevelkedik. A megépült gazdasági épület és fásszín után, szeretnénk rendezni az udvart és egy futball pályát és színpadot építeni. Szeretnénk itt elhelyezni a 15 állomásból álló élet útját, hogy az ide zarándokló, gyógyulást kereső fiatal pároknak segítsünk az elcsendesedésben, imádkozásban.

Maros megyében, Dózsa György községben felépült és beindult az Isteni Irgalom Háza, melyet Bajkó Évan (tel: 0744168432) vezet két kedves kollégájával. Jelenleg a szervezés alatti háznak 15 gyereke van. A ház felszerelése, beüzemelése szépen halad, biztosra veszem, hogy Isten irántunk való Irgalmának látható jele lesz ez a ház.

Gyergyószárhegy: A gyergyói medencében, Szárhegyen két otthonban öt szociális család működik 51 bentlakó gyerekkel, Kájoni János hajdani ferences szerzetes szellemében, Csergő Hajnalka (tel: 0740534738; csergohajni@gmail.com) vezetése alatt. A tavaly beindult tatárdombi otthonunk beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. A szárhegyi napközi otthonban a bentlakókon kívül még 22 gyerek jár. A szárhegyi ház mellett indítottuk be a tatárdombi lovas tábort, melyet László Pali hajdani diákunk vezet nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel. E lovarda izgalmas szolgáltatásait nemcsak a mi gyerekeink vehetik igénybe.

Csíksomlyó: Az épület második szárnyát is beindítottuk, így külön szárnyon lakhatnak a fiúk és a lányok. Négy nevelő felügyelete alatt 62 fiatal lakik, innen járnak Csíkszeredába különféle iskolákba. A napokban a ház vezetője - Balázs Melinda Zsóka (tel: 0758015078; emmausz@yahoo.com), egy kislánynak adott életet, szeretettel imádkozzunk érette. Sütő Mónika, Déváról áthelyezett nevelőnk segít a ház felelős vezetésében. Az idén ősszel sikerült felújítani az épület frontján a kerítést és egy szép díszbejáratot kialakítani, ahol elhelyeztük e ház egyik legnagyobb hajdani növendékének, Domokos Pál Péternek a kegytemplom mellől elmozdított szobrát. Itt e szent helyen szeretnénk kialakítani Mária kertjét, egy meditációra, imádságra hangoló szép kertet, Mária életének 15 eseményével, udvarával. A munkálatok elkezdődtek, remélem Isten áldása lesz erőfeszítésünkön.

Tusnádfürdő: Lassan 100%-os kapacitással működik a ház, 10 szociális családban 95 gyerek talált otthonra. A ház támogatóinak nagy-nagy szeretettel köszönjük a megújult hátsó udvart, annak burkolását és a szép tágas fásszínt. A házat nagy hozzáértéssel, lendülettel, Kolozsvári Tibor (tel: 0741548547; kolozsvaritibor@gmail.com) vezeti, Részeg Erika nevelőnő segítségével. Szent László király, Erdély védőszentje vezesse eredményesen e házat és lakóit. Talán ez a ház szépült, épült a legtöbbet saját erőből az elmúlt évben, és ez mindannyiunk számára nagyon bíztató jel.

Gyimesbükk: Istennek hála itt is beindult a harmadik szociális család is, jelenleg 24 bentlakó gyerek lakik, Ciobotaru György (tel: 0743312006; ciobotaru.gyorgy@gmail.com) felügyelete alatt. A nagylelkű támogatóink segítségével itt is szépen megújult az udvar, a gyerekek és mindannyiunk örömére. A Vigasztaló Szentlélek Otthon lassan azzá válik, aminek szántuk: a gyimesi völgyben lakó szomorú, bajban lévő gyermekek vigasztaló otthonává.


Kovászna: A Boldog Apor Vilmosról elnevezett háromszéki otthonunk, szolid nyugalommal, teljes kapacitással működik, a három szociális családban 27 gyerek kezdte el a tanévet, mellettük a napközis csoportban 20 gyerek jár naponta. Kolozsi Noémi (tel: 0753051734; k.noemi3@gmail.com), szeretett férjével Istvánnal nem csak őrzik a házat és drága szemük fényeit, a gyerekeket, hanem fáradhatatlanul tovább is fejlesztik. A nyár folyamán újabb hangszereket szereztek be, mellyel szépen tanulnak játszani, és egy új fásszínt is építettek, Istennek hála megszépült a gazdasági udvar is.

Árkos: A kedves ferences beteg-ápoló nővéreink nagyon szép munkát végeznek folyamatosan jönnek új anyukák, akik Istennek hála a szeretet és a jóság erejétől talpra állnak és 8-10 hónap után kisgyermekükkel együtt tovább tudnak menni. Örömmel írhatom le, hogy még eddig egyetlen anyuka sem hagyta el a gyermekét. Jelenleg 5 anyuka és 4 gyerek élvezi a kedves nővérek vendégszeretetét. A kedves nővérek erőt merítve a szülőföld közelségéből, szeretnének Csíksomlyón otthont építeni. A jó Isten áldása legyen fejlődésükön, növekedésükben. (tel: 0788861150; sztfbetapn@vipmail.com)


Napköziotthonok:

A felsorolt bentlakó és napközi otthonokon kívül, még a következő helységekben működtetünk napközi otthonokat a gyulafehérvári főegyházmegye területén:

Nyárádremete: Hegyi Anna (tel: 0753051720; annahegyi@yahoo.com), kolléganőjével két napközis csoportot működtet 30 gyerekkel, a Szent Imréről elnevezett otthonunkban. Az épületet a helyi tanács engedte át romos állapotban, melyet az elmúlt években az alapítvány két helyben lakó munkatársa jóvoltából újított fel. Jelenleg Anikó néni az épület manzárd terét próbálja beépíteni, szépítgetni, hogy e szép vidékre kiránduló fiatalok és idősek ne csak jó szót és meleg ételt, hanem szállást is kaphassanak.

Nyárádszereda: Puiu Aranka néni (tel: 0753051730), kolléganőjével két napközis csoportot működtet 41 gyerekkel e kisváros hajdani szülészetéből kialakított otthonban. Talán itt a legnagyobb az 1 négyzetméterre eső népsűrűség, az alapítványunk házai közül. A város központjában az otthonunk olyan, mint egy szép babaház, melyben sok aranyos gyermek tanul, játszik. Itt keressük a lehetőséget vagy a padlástér beépítésére, bagy egy új ingatlan megszerzésére.

Illyésmező: Székely Éva (moldovaneva@gmail.com) az új tanévben is működteti a helyi kultúrház számunkra átengedett részében, a 20 fős napközis csoportot. E csodálatos szép, elzárt vidéken működő napközit meglátogatni, számomra mindig élmény.

Udvarfalva: Ivácson Beáta (tel: 0742789930; buboreek_kb@yahoo.com) a helybeli iskolában működteti a 20 fős napközis csoportot, szépen és eredményesen. E tavaly indult otthon a helybeli iskola számunkra átengedett termében működik.

Búzásbesenyő: Benedek Levente (tel: 0746225745; benedek.levente@gmail.com) az ő kedves feleségével beindította a napközi otthont 17 gyerekkel, a helybeli iskola által, számunkra átengedett teremben. Biztos vagyok benne, hogy itt is Istennek tetsző, szép munka kezdődött el.

Parajd: Kovács Ágnes (tel: 0753051725; kovacsagnes050169@gmail.com) vezetésével két napközis csoport működik a helység központjában, a Szent Borbála Házban. Jelenleg összesen 36 gyerek van a két napközis csoportban. Itt is az előttünk való télnek új fásszínnel indulhatunk neki. Lassan berendeztük az emeleti három vendégszobát, melyhez külön fürdőszoba is tartozik, így az átutazó vendégeket Ágnes szeretettel tudja fogadni e szép fürdővárosban.

Parajdbánya: Nagy Magdolna (tel: 0749-592-547) egy 20 fős tiszta roma napközis csoportot működtet nagy-nagy szeretettel, a helyi iskola számunkra átengedett termében. Az otthon mellett épül Erdély egyik legnagyobb élményfürdője.

Felsősófalva: Gagyi Margit (tel: 0753051729; gagyi.margit@gmail.com) szépen felújította az otthonát, az alagsorban elkészült az új konyha, ebédlő, és így megnőtt élettérben, mint egy igazi nagycsalád működik az évek alatt összeszokott 23 gyerek. Nekik is van egy szép vendégszobájuk, melyben szívesen fogadnak önkéntest, vendéget. 

Alsósófalva: Kacsó Ilona (kacso.ilona@freemail.hu) szeretettel vállalta és beindította a 20 fős napközi otthont, a helybeli iskola egyik termében.

Farkaslaka: Pakot Áron (pakotaron@freemai.hu) szeretettel viszi tovább az elkezdett munkát a 22 gyerekkel, a szép családi házban, melyet nagylelkűen egy farkaslaki család ajánlott fel az alapítványnak.

Oroszhegy: Mihály Anna (tel: 0749/797-149; mihaly.tibine@citromail.hu), kolléganőjével a helybeli plébánia kántor lakában indították be a 45 gyerekből álló nagy családjukat. Általában a napközikbe csak iskolás gyerekek járnak, de Oroszhegyen már a kezdetektőlől fogadnak be óvodás gyerekeket is. A kétszintes épület, melyet ideiglenesen az egyházközség engedett át, lehetővé teszi, hogy több teremben osszák szét a gyerekeket. A sok gyerek, sokféle munka, lehetővé tenné, hogy önkénteseket fogadjanak. Úgy gondolom, hogy e szép vidéken hivatás tisztázásra, lelki elmélyülésre igen-igen alkalmas.

Szentkirály: Bálint Szerénke (tel: 0727/057-268) a helyi Társas Egyesület által a gyermekeknek átengedett otthonban, 17 fővel kezdte el a 2010-es tanévet.

Székelyvarság: Kovács Margit (0743/961-756), a helyi önkormányzattól a tavaly kapott és szépen felújított otthonban, 24 gyerekkel kezdte el a tevékenységet. Az új hajdani sport teremből kialakított földszinti épület jóvoltából, most üresen áll az alapítvány által megvásárolt két szobás tömbházunk. Ide is örömmel várunk akár rövidebb időre is önkénteseket, olyanokat akik szeretettel és örömmel húzódnának vissza Erdély egyik legszebb, legeldugottabb településére.

Zetelaka: Nemrég telefonált örömmel a zetelaki polgármester, hogy a tanács döntése alapján megkaptuk öt évre a helység egyik legszebb fekvésű ingatlanát. Az épület számunkra felkínált részében, mostanig patika működött. A két nagyobb helységben és az előtérben, hisszük, hogy Zsombori Zsóka (zsomborizsoka@citromail.hu) nevelőnő, nagyon szép otthont fog berendezni a 19 gyerekének. Hiszem, hogy ez a hatalmas területen szétszórt nagyközség, melynek iskolája a nevét, a mártír ferences provinciálisáról, Boros Fortunáttól kapta, megérdemel egy szép, példamutató iskolaházat.

Máréfalva: A máréfalvi otthonunk 2004-ben indult, a legrégebben működő napközi, és ez nagyon szépen látszik a 46 gyermeken, az épületen, a kollégákon. Ügyesen összeszoktak, haladnak a munkában, tanulásban, magukénak érzik az Összefogás Házát, melyet Olosz Kató (tel: 0753-051-726; palfi13@freemail.hu) vezet az indulás óta. Itt az emeleti rész kialakítása, felszerelése várat magára.

Kápolnásfalu: Both Katalin (tel:0752-634-001; bothkatalin@freemail.hu) beköltözött a nyáron befejezett otthonba, a 24 gyermek örvend a 2-dik emeleti tömbház után a tágas udvarnak, a ház mellett szaladó kis pataknak. A jó Isten áldása legyen rajtuk.


Szentkeresztbánya: Derzsi Anna (0742-029-407) által vezetett napközink, a helybeli állami iskola egyik termében működik. A nyár folyamán sajnos az árvíz elöntötte ezt az épületet, melynek felújítása csak október elején fejeződik be. Így itt a tevékenységet csak október elején kezdhettük el 21 gyermekkel.

Szentegyháza: Elekes Mária (0741-998-352) beindította az otthont a 23 gyerekkel, a helybeli iskolában. Reméljük, hogy egy nagyon csendes, békés évet élnek meg itt is a gyerekek.

A csíki medencében, Karcfalván működik napközi otthonunk, 19 gyerekkel a helybeli általános iskolában, mely Gyenge Anna (0740-987-370) vezetésével indult be 2010 tavaszán.

Szeptemberben elkezdtük építeni a csíkszentdomokosi otthonunkat. A helybeli tanács által, a futball pálya mellett lévő telken szeretnénk egy nagyon szép, két napközis csoport számára alkalmas „tipus” otthont építeni. Úgy gondolom, hogy amennyiben jól sikerül, akkor más helységekben is ahova hívtak napközi otthont létesíteni, megismételhető ez az építkezés.

Csatószegen Bedő Mária (tel: 0732-083-710), 19 gyerekkel működteti a napközit, a helybeli iskola udvarán lévő egyházi ingatlanban. Ez az otthon is még a szerveződés, építkezés stádiumában van.

Háromszéken két napközi otthonunk működik, Bükszádon és Esztelneken:

Bükszád: Neagu Mária (tel: 0744-846-114) 41 gyerekkel indította be a napközit a helybeli kultúrház konyhájában, ahol évek óta működik. Imádkoznak egy új otthonért, amennyiben a domokosi otthon beváltja hozzá fűzött reményeinket, valószínű, hogy az ősz folyamán itt is elkezdődnek a munkálatok.

Esztelnek: Csibi Edit (edit.csibi@yahoo.com), kolléganőjével és 40 gyerekkel, a nyáron felszentelt Szent Rita Otthonban elkezdte a munkát. Talán egyik legszebb, példaértékű iskolaházunk itt működik.

A gyergyói medencét sikerült a legjobban lefedni tevékenységünkkel, úgy néz ki, hogy minden helységben, városban, a 2010-es tanévben lesz gyermekvédelmi központunk:

Gyergyószentmiklóson két napközis csoport működik, az egyik fent a Gyilkos-tói úton lévő hajdani egyházi iskola épületében, itt Bencze Réka-Magdolna (tel: 0753-051-733) 21 gyerekkel és a másik csoport a Kós Károly iskolában kapott otthont. Vezetője Mezei Emese Erzsébet (tel: 0752-151-463)

Gyergyóditró: Bíró Júlia (tel: 0745-400-104), kolléganőjével, a Tölgyes úton lévő iskolában két napközis csoportot működtet 42 gyerekkel. E szép iskola épületet, melyet az állam visszaadott az egyháznak, betölti minden délután a vidám gyermek zsivaj.

Orotva: Tamás Mária Magdolna (tel: 0749-194-235) egyik legpedánsabb vidéki napközi otthonunkat vezeti. A szép padlószőnyeg, papucsos gyerekek láttán, az ember nem is gondolná, hogy egy aszfalt nélküli, sáros faluban vagyunk. A csodálatosan szép fekvésű helységben, jelenleg 23 gyerek jár nap mint nap.

Salamás: a gyergyói medence perem-vidékén található, itt a gyerekek szórvány közösségben élnek. így nagyon fontos a Rotár Tünde (tel: 0743-114-541) által vezetett napközi otthon, melybe 22 gyerek iratkozott be az új tanévben.

Gyergyóremetén Ferencz Ágnes (tel:0751-638-841; agnes0324@freemail.hu) vezeti az iskola által biztosított épületben a napközi otthont, melybe 27 gyermek iratkozott be.


Csutakfalván György Mózes Renáta (tel.0753-051-731; gyorgy_renata2000@yahoo.com), a helybeli iskola egyik számunkra épített részében működteti, nagyon jó feltételek mellett a napközi otthont, melybe 24 gyerek jár.

Gyergyócsomafalván sikerült vásárolni és a nyáron felújítani egy kis házat, melyben Bartalis Beáta (tel: 0743-126-123; bartalisbea@yahoo.com) 19 gyerekkel, nagyon jó körülmények között elkezdhette az új tanévet.

Gyergyóújfaluban Sólyom Hajnalka tanulmányi okokból megszakította tevékenységét a nyár folyamán, és így Páll Emilia szakképzett szociális munkás indította be az új tanévet 17 gyerekkel. A helyi tanács nagylelkűen nemrég felújított és átengedett egy épületet a napközi otthon céljára.

Gyergyóalfaluban a helyi polgármester és plébános kérésére, reméljük, hogy október elején beindulhat a napközis tevékenység.

Tekerőpatak egyháztanácsa, és a helybeli plébános egy nagyon szép ingatlant ajánlott fel az alapítványnak, így itt is 26 gyerekkel, Molnár Erika (tel: 0740-703-500) nevelőnéni vezetésével beindult az iskolaház az elmúlt napokban.

Borszéken a helybeli plébános nagylelkűen befogadott a plébániára, és így 16 gyerekkel néhány napja itt is működik a napközi otthon.

A gyimesi szorosban, Hidegségen működik a helybeli plébános hathatós segítségével egy napközis csoport, a helybeli plébánián. Tímár Beáta (tel.0766-774-905) vezeti a csoportot.

A Főegyházmegye területén, az ajtónkon kopogtató gyermekek számára három új otthon körvonalazódik:

Gyergyószentmiklóson szépen haladnak a munkálatok , Istennek hála a központi épületünk első része pirosba elkészült, sikerült innen-onnan annyi pénzt lecsípni, hogy az elkezdett építkezést folytatni tudjuk.

Nagykászonban a Főegyházmegyétől átvett ingatlanban, a munkálatok az engedélyeztetések után elkezdődtek. Szívből reméljük, hogy jövő őszre Kászonban is, Gyergyószentmiklóson is átadhatjuk a gyerekeknek az épületeket.

Borszék: Egy nagylelkű magánvállalkozó és a helybeli közbirtokosság jóvoltából, egy szép helyen, közvetlenül a borvíz források mellett kaptunk egy romos ingatlant. A felújítási tervek készülnek, és reméljük, hogy lesz erőnk és támogatónk, hogy jövő tavasszal a munkálatok is elkezdődjenek. Ezt az otthont a 2013 tanévben szeretnénk indítani.


A nagyváradi Római Katolikus Egyház területén, Nagyszalontán és Gálospetriben van bentlakó gyermekvédelmi központunk. Napközit működtetünk még Székelyhídon, Bihardiószegen, Simonyifalván, Ágyán, Kőröskisjenőn, Zerinden.

Nagyszalonta: Istennek legyen hála, mind a nyolc szociális családot újraindítottuk 85 gyerekkel. Úgy érzem, hogy a kollégáknak is a munkához, a gyerekeknek is a tanuláshoz minden feltétel adott. Szeretettel imádkozunk, hogy a lassan elkészülő két új lakrészt magába foglaló új épületben is minél hamarább beinduljon az élet. Pál Máriának (szalontaihaz@gmail.com), a két egymástól távolabb lévő otthonban, két helyettese van. A régi otthont a Makai család vezeti, az új otthonokban Pánczél Ildikó segíti a ház vezetőjét a szervezési munkákban.

Gálospetri: A Szentháromságról elnevezett otthonunkban beindult a harmadik szociális család. Jelenleg 20 gyerekkel foglalkoznak Jelnic Edit(gpetrinagyedit@gmail.com) vezetésével. A szép vidéki otthonnak sikerült egy új fásszínt építeni, de a konyha részt is teljesen felújítani. Bízom benne, hogy ez az otthon is a felvállalt célokat teljesíteni tudja ebben a tanévben is. 

Székelyhíd: Talán egyik legdinamikusabban építkező napközi otthonunk, két csoporttal, 37 gyerekkel, Székelyhídon működik Galamb Erzsébet (tel: 0733-672-395) vezetésével. A reális szükség és a helybeli munkatársaink munkához való odaállása, a helybeli tanácsot arra indította, hogy a helység tulajdonában lévő szép ingatlant, melyben az elmúlt évtizedekben iskola működött, 49 évre felkínálják az alapítványunknak, gyermeknevelési célokra. Hosszú megfontolás után elvállaltuk a felkérést, a munkálatok elkezdődtek, az idén az épület együttes tetőszerkezetét szeretnénk felújítani.

Bihardiószeg: Itt is reális szükség van a gyermekvédelmi munkánkra, de itt mindannyian úgy érezzük, hogy az az ideiglenesen megkapott helység, melyben jelenleg Pongor Éva (avepomi@gmail.com) nevelőnő 20 gyerekkel tevékenykedik, nem mindenben alkalmas a céljainknak. Imádkozunk, hogy az isteni gondviselés segítsen itt is egy igazi emberarcú otthon kialakításán.

Simonyifalva: Az itteni nevelőnő Szabó Beáta (tel: 0753-070-403), 36 gyerekkel beindíthatta a tanévet becsületes munkája jutalmaként, a polgármestertől kapott nagyon szép új otthonban. Jó látni azt, hogy milyen szép dolgok születnek ott, ahol a helyi önkormányzat, az iskola és az egyház is összefog a gyermekek érdekében. Istennek legyen hála, nagyon sokfelé sikerül a hatóságokkal együttműködni a bajban lévő gyerekek érdekében.

Ágya: Koncsek Éva Gizella (tel: 0746-709-664) nevelőnő 21 gyerekkel, az idén is beindította a napközi otthont. Ők is új otthonba költöznek, a falu nagy szülötte, Olosz Lajos Emlékházába. Itt két helyiséget kaptunk, melyet reméljük, hogy az ősz folyamán be tudunk rendezni a gyermekeink számára.

Kőrőskisjenő: Bálint Mária nevelőnő 20 gyerekkel foglalkozik az iskola épületében, megfelelő körülmények között.

Zerind: Tyukodi Piroska (tel: 0740-598-165) nevelőnő 21 gyerekkel, szintén az állami iskola, számunkra átengedett termében indította be a 2010-es tanévet.


Temesvári Egyházmegye:

A meglévő két kis gyermekvédelmi központunk: Zsombolya és Kisiratos mellett két másik kis bentlakó gyermekvédelmi központ is körvonalazódik: Arad-Gájban és Majlátfalván.


Kisiratos: Győrfi Melinda (tel: 0758-015-077) a ház vezetés feladata mellett, az elmúlt tanévben egy nagyon szép gyereknek adott életet. Ez a ház iskola példája annak, hogy ahol a nevelők nyugodtak és kiegyensúlyozottak, ott a gyermekek is nyugodtak, jól tanulnak és szót fogadnak. Jelenleg a két szociális családban 21 gyerek lakik. Az elmúlt nyári vakációban sikeresen szépítgették, rendezgették az otthon udvarát, kertjét. Jó érzés egy ebédre, vacsorára betérni ebbe a szép falóba, otthonba.

Zsombolya: Márkó Piroska (pici39@gmail.com) nagy szeretettel újraindította két munkatársával a két szociális családot, 22 gyerekkel. Itt is sikerült előre lépnünk, berendezni az új konyhát és az ebédlőt, és az udvar is kezdett a beültetett fáktól, cserjéktől szépen parkosodni.

Arad-Gáj: Arad külvárosában, Sándor Tivadar helyi plébános által épített otthonban, a plébános hívására két kis szociális családot indítottunk be, 14 gyerekkel. E nagyon szükséges lépésre, reméljük Isten áldását adja és a helyi plébánossal sikerül egy szép gyermekvédelmi központot kialakítanunk.

Majlát: Az Arad és Temesvár közötti szép község élni akar. A helyi polgári és egyházi közösség összefogott ,és építettek két szociális családot befogadó otthont és meghívtak bennünket. Egy napközi otthon is működik 28 gyerekkel. Engem mélységesen meghat amikor egy közösség a saját fennmaradásáért ilyen áldozatokat hoz, mi is a magunk részét, e kis otthon megszületéséhez alázattal odatesszük. Így jelenleg 34 gyerek lakja a majláti formálódó otthonunkat.

----

Budapest mellett Csobánkán, két munkatárunk van hét gyermekkel. Magyarországon az állam nagyon szép összeggel támogatja a gyermekeket vállaló családokat, mivel úgy érzettűk, hogy az alapítványunk nem akar konkurencia lenni a meglévő, rendszernek, ezért még keressük a mi sajátságos feladatunkat az anya országban.



Szeretettel, Csaba t.

KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu