Az Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége a 2010-2011-es
tanévben:
Isten
kegyelmébõl elkezdõdött a 2010-2011-es tanév, a Szent Ferenc
Alapítvány 18-ik tanéve. Hajdani bátortalan kezdeményezésünk
nemcsak nagykorúvá vált az évek során, de a kezdetekkor
elképzelhetetlenül naggyá, népesé is vált a családunk.
Jelenleg 61 helységben, 2138 gyereket gondozunk.
Tevékenységünk
Erdélyben három egyházmegye területére korlátozódik.
Magyarországon is van egy szerény próbálkozásunk: Budapest
mellett, Csobánkán mûködik egy bentlakó
otthonunk.
Gyulafehérvári
Fõegyházmegye:
Déva:
Az alapítvány központja továbbra is Déva, hisz itt van a
központi iroda, a könyvelés, a vezetõség. Jelenleg a dévai ház
vezetõje Palkó Cecilia (tel: 0753051727; ceciliapalko@yahoo.com),
aki a könyvelési gondok átvállalásához próbálja felnevelni
lányát, Palkó Noémit. Házunkban 19 szociális család mûködik
186 gyerekkel. A vakáció végére sikerült szépen felújítani 10
fürdõszobát és kibõvíteni, felszerelni az ebédlõt. Mivel
nagyon sok nagyra nõtt fiatal van ebben a házban, úgy gondolom,
hogy a nevelõk és a házban dolgozó munkatársaim nagyon komolyan
kell vegyék a feladataikat ahhoz, hogy továbbra is nagycsaládunk
lelki központja legyen.
Szászváros:
Az idén ünnepelte fennállásának 10-ik évfordulóját a Szent
Erzsébet bentlakó és napközi központ. Jelenleg az öt szociális
családban 42 óvodás és I-IV osztályos gyermek van, és a két
napközis csoportban 25 gyerek jár nap mint nap. A házat továbbra
is Menyhárt Ernõ (tel: 0740679937; menyhartcsalad@gmail.ro)
vezeti a kedves feleségével. E ház legidõsebb tagja a kedves
Antal atya, az õ személyes jelenléte mindennapi életünkben
óriási értéket jelent mindnyájunknak.
Petrozsény:
Jézus Szentséges Szívérõl elnevezett otthonunk is betöltötte
az 5-dik évét, amelyért Varga Rezsõ plébános úrral a napokban
adtunk hálát. A házban nyolc szociális családban, 99 bentlakó
óvodás és I-VIII osztályos gyerek kapott elhelyezést.
Intézetünket 65 napközis gyerek látogatja, nekik, akár csak a
többi napköziben, az iskola után ebédet adunk, majd segítünk
megtanulni a másnapi leckét. Persze szeretnénk, ha minden napba
egy kevés jókedvû, vidám játék is beleférne. Ács Évának
(tel:0753051721; acseva_67@yahoo.com)
a ház vezetõjének a kérésére, - ki közbe a helybeli magyar
iskolánál is megbízást kapott, - segítségként Kádár Szilviát
kineveztük a petrozsényi házba aligazgatónak.
Gyulafehérvár:
A gyulafehérvári kollégáink kitartó, eredményes munkáját
látva, a Fõegyházmegye a Majláth Gusztáv Károly Líceum
tõszomszédságában lévõ, használaton kívüli épületet
átengedte az alapítványnak. A nyár folyamán a munkálatok
elkezdõdtek, és reméljük hamarosan ünnepélyesen
felszentelhetjük a két szociális családot, konyhát és ebédlõt
befogadó épületet. Jelenleg a lenti régi házban, három
családban 28 gyerek van Bõjte László (tel: 0746015530;
bojtelaci@gmail.com)
házvezetõ és három kollégája felügyelete alatt.
Torockó:
A csodálatos szép vidéken fekvõ házunk, lassan feszegeti
korlátait és újból és újból új gyerekeket fogad be. Karczagi
Iringó (tel: 0751286648; iringoanna@gmail.com)
a ház vezetõje, három kollégájával jelenleg 30 bentlakó
gyereket gondoz. Nevelõ munkájukban segít a sinfalvi plébános,
ki felvállalta e szép család lelki gondozását, és hetente eljár
a Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt kápolnánkba misézni,
hittanórát tartani. Isten fizesse jóságát! Az idén befejezett
ház mögötti bõvítés itt is nagyon sokat segít. Támogatóinknak
Isten fizesse a jóságát.
Kolozsvár:
A 2010-es tanévben Mathe Mária Magdolna (tel: 0749221629;
magdi_mathe@yahoo.com)
vezetésével újból beindul a fiú és lánykollégium. A lányok
egy új mosókonyhát, vizes blokkot és kamarát kaptak, a fiúknál
is megpróbáljuk szebbé tenni az otthont. A fiúknál felkértük
Kovács Zsoltot, harmad éves egyetemistát, hogy segítsen mindenben
Magdolnának, hogy a fiúk háza is szép, otthonos legyen.
Szováta:
A szovátai házunk tovább bõvül. Elöl
a Szent Józsefrõl elnevezett otthonban, kilenc szociális családban
84 gyerek talált bentlakásra, hátul,
a Szûzanya tiszteletére szentelt új házban, Lengyel János (tel:
0753026564; lengyelkj@gmail.com)
felügyelete alatt 31 IX-XII-es fiatal nevelkedik. A megépült
gazdasági épület és fásszín után, szeretnénk rendezni az
udvart és egy futball pályát és színpadot építeni. Szeretnénk
itt elhelyezni a 15 állomásból álló élet útját, hogy az ide
zarándokló, gyógyulást keresõ fiatal pároknak segítsünk az
elcsendesedésben, imádkozásban.
Maros
megyében, Dózsa György
községben felépült és beindult az Isteni Irgalom Háza, melyet
Bajkó Évan (tel: 0744168432) vezet két kedves kollégájával.
Jelenleg a szervezés alatti háznak 15 gyereke van. A ház
felszerelése, beüzemelése szépen halad, biztosra veszem, hogy
Isten irántunk való Irgalmának látható jele lesz ez a
ház.
Gyergyószárhegy:
A gyergyói medencében, Szárhegyen két otthonban öt szociális
család mûködik 51 bentlakó gyerekkel, Kájoni János hajdani
ferences szerzetes szellemében, Csergõ Hajnalka (tel: 0740534738;
csergohajni@gmail.com)
vezetése alatt. A tavaly beindult tatárdombi otthonunk beváltotta
a hozzá fûzött reményeinket. A szárhegyi napközi otthonban a
bentlakókon kívül még 22 gyerek jár. A szárhegyi ház mellett
indítottuk be a tatárdombi lovas tábort, melyet László Pali
hajdani diákunk vezet nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel. E
lovarda izgalmas szolgáltatásait nemcsak a mi gyerekeink vehetik
igénybe.
Csíksomlyó:
Az épület második szárnyát is beindítottuk, így külön
szárnyon lakhatnak a fiúk és a lányok. Négy nevelõ felügyelete
alatt 62 fiatal lakik, innen járnak Csíkszeredába különféle
iskolákba. A napokban a ház vezetõje - Balázs Melinda Zsóka
(tel: 0758015078; emmausz@yahoo.com),
egy kislánynak adott életet, szeretettel imádkozzunk érette. Sütõ
Mónika, Déváról áthelyezett nevelõnk segít a ház felelõs
vezetésében. Az idén õsszel sikerült felújítani az épület
frontján a kerítést és egy szép díszbejáratot kialakítani,
ahol elhelyeztük e ház egyik legnagyobb hajdani növendékének,
Domokos Pál Péternek a kegytemplom mellõl elmozdított szobrát.
Itt e szent helyen szeretnénk kialakítani Mária kertjét, egy
meditációra, imádságra hangoló szép kertet, Mária életének
15 eseményével, udvarával. A munkálatok elkezdõdtek, remélem
Isten áldása lesz erõfeszítésünkön.
Tusnádfürdõ:
Lassan 100%-os kapacitással mûködik a ház, 10 szociális
családban 95 gyerek talált otthonra. A ház támogatóinak
nagy-nagy szeretettel köszönjük a megújult hátsó udvart, annak
burkolását és a szép tágas fásszínt. A házat nagy
hozzáértéssel, lendülettel, Kolozsvári Tibor (tel: 0741548547;
kolozsvaritibor@gmail.com)
vezeti, Részeg Erika nevelõnõ segítségével. Szent László
király, Erdély védõszentje vezesse eredményesen e házat és
lakóit. Talán ez a ház szépült, épült a legtöbbet saját
erõbõl az elmúlt évben, és ez mindannyiunk számára nagyon
bíztató jel.
Gyimesbükk:
Istennek hála itt is beindult a harmadik szociális család is,
jelenleg 24 bentlakó gyerek lakik, Ciobotaru György (tel:
0743312006; ciobotaru.gyorgy@gmail.com)
felügyelete alatt. A nagylelkû támogatóink segítségével itt is
szépen megújult az udvar, a gyerekek és mindannyiunk örömére. A
Vigasztaló Szentlélek Otthon lassan azzá válik, aminek szántuk:
a gyimesi völgyben lakó szomorú, bajban lévõ gyermekek
vigasztaló otthonává.
Kovászna:
A Boldog Apor Vilmosról elnevezett háromszéki otthonunk, szolid
nyugalommal, teljes kapacitással mûködik, a három szociális
családban 27 gyerek kezdte el a tanévet, mellettük a napközis
csoportban 20 gyerek jár naponta. Kolozsi Noémi (tel: 0753051734;
k.noemi3@gmail.com),
szeretett férjével Istvánnal nem csak õrzik a házat és drága
szemük fényeit, a gyerekeket, hanem fáradhatatlanul tovább is
fejlesztik. A nyár folyamán újabb hangszereket szereztek be,
mellyel szépen tanulnak játszani, és egy új fásszínt is
építettek, Istennek hála megszépült a gazdasági udvar is.
Árkos:
A kedves ferences beteg-ápoló nõvéreink nagyon szép munkát
végeznek folyamatosan jönnek új anyukák, akik Istennek hála a
szeretet és a jóság erejétõl talpra állnak és 8-10 hónap után
kisgyermekükkel együtt tovább tudnak menni. Örömmel írhatom le,
hogy még eddig egyetlen anyuka sem hagyta el a gyermekét. Jelenleg
5 anyuka és 4 gyerek élvezi a kedves nõvérek vendégszeretetét.
A kedves nõvérek erõt merítve a szülõföld közelségébõl,
szeretnének Csíksomlyón otthont építeni. A jó Isten áldása
legyen fejlõdésükön, növekedésükben. (tel: 0788861150;
sztfbetapn@vipmail.com)
Napköziotthonok:
A
felsorolt bentlakó és napközi otthonokon kívül, még a következõ
helységekben mûködtetünk napközi otthonokat a gyulafehérvári
fõegyházmegye területén:
Nyárádremete:
Hegyi Anna (tel: 0753051720; annahegyi@yahoo.com),
kolléganõjével két napközis csoportot mûködtet 30 gyerekkel, a
Szent Imrérõl elnevezett otthonunkban. Az épületet a helyi tanács
engedte át romos állapotban, melyet az elmúlt években az
alapítvány két helyben lakó munkatársa jóvoltából újított
fel. Jelenleg Anikó néni az épület manzárd terét próbálja
beépíteni, szépítgetni, hogy e szép vidékre kiránduló
fiatalok és idõsek ne csak jó szót és meleg ételt, hanem
szállást is kaphassanak.
Nyárádszereda:
Puiu Aranka néni (tel: 0753051730), kolléganõjével két napközis
csoportot mûködtet 41 gyerekkel e kisváros hajdani szülészetébõl
kialakított otthonban. Talán itt a legnagyobb az 1 négyzetméterre
esõ népsûrûség, az alapítványunk házai közül. A város
központjában az otthonunk olyan, mint egy szép babaház, melyben
sok aranyos gyermek tanul, játszik. Itt keressük a lehetõséget
vagy a padlástér beépítésére, bagy egy új ingatlan
megszerzésére.
Illyésmezõ:
Székely Éva (moldovaneva@gmail.com)
az új tanévben is mûködteti a helyi kultúrház számunkra
átengedett részében, a 20 fõs napközis csoportot. E csodálatos
szép, elzárt vidéken mûködõ napközit meglátogatni, számomra
mindig élmény.
Udvarfalva:
Ivácson Beáta (tel: 0742789930; buboreek_kb@yahoo.com)
a helybeli iskolában mûködteti a 20 fõs napközis csoportot,
szépen és eredményesen. E tavaly indult otthon a helybeli iskola
számunkra átengedett termében mûködik.
Búzásbesenyõ:
Benedek Levente (tel: 0746225745; benedek.levente@gmail.com)
az õ kedves feleségével beindította a napközi otthont 17
gyerekkel, a helybeli iskola által, számunkra átengedett teremben.
Biztos vagyok benne, hogy itt is Istennek tetszõ, szép munka
kezdõdött el.
Parajd:
Kovács Ágnes (tel: 0753051725; kovacsagnes050169@gmail.com)
vezetésével két napközis csoport mûködik a helység
központjában, a Szent Borbála Házban. Jelenleg összesen 36
gyerek van a két napközis csoportban. Itt is az elõttünk való
télnek új fásszínnel indulhatunk neki. Lassan berendeztük az
emeleti három vendégszobát, melyhez külön fürdõszoba is
tartozik, így az átutazó vendégeket Ágnes szeretettel tudja
fogadni e szép fürdõvárosban.
Parajdbánya:
Nagy Magdolna (tel: 0749-592-547) egy 20 fõs tiszta roma napközis
csoportot mûködtet nagy-nagy szeretettel, a helyi iskola számunkra
átengedett termében. Az otthon mellett épül Erdély egyik
legnagyobb élményfürdõje.
Felsõsófalva:
Gagyi Margit (tel: 0753051729; gagyi.margit@gmail.com)
szépen felújította az otthonát, az alagsorban elkészült az új
konyha, ebédlõ, és így megnõtt élettérben, mint egy igazi
nagycsalád mûködik az évek alatt összeszokott 23 gyerek. Nekik
is van egy szép vendégszobájuk, melyben szívesen fogadnak
önkéntest, vendéget.
Alsósófalva:
Kacsó Ilona (kacso.ilona@freemail.hu)
szeretettel vállalta és beindította a 20 fõs napközi otthont, a
helybeli iskola egyik termében.
Farkaslaka:
Pakot Áron (pakotaron@freemai.hu)
szeretettel viszi tovább az elkezdett munkát a 22 gyerekkel, a szép
családi házban, melyet nagylelkûen egy farkaslaki család ajánlott
fel az alapítványnak.
Oroszhegy:
Mihály Anna (tel: 0749/797-149; mihaly.tibine@citromail.hu),
kolléganõjével a helybeli plébánia kántor lakában indították
be a 45 gyerekbõl álló nagy családjukat. Általában a napközikbe
csak iskolás gyerekek járnak, de Oroszhegyen már a kezdetektõlõl
fogadnak be óvodás gyerekeket is. A kétszintes épület, melyet
ideiglenesen az egyházközség engedett át, lehetõvé teszi, hogy
több teremben osszák szét a gyerekeket. A sok gyerek, sokféle
munka, lehetõvé tenné, hogy önkénteseket fogadjanak. Úgy
gondolom, hogy e szép vidéken hivatás tisztázásra, lelki
elmélyülésre igen-igen alkalmas.
Szentkirály:
Bálint Szerénke (tel: 0727/057-268) a helyi Társas Egyesület
által a gyermekeknek átengedett otthonban, 17 fõvel kezdte el a
2010-es tanévet.
Székelyvarság:
Kovács Margit (0743/961-756), a helyi önkormányzattól a tavaly
kapott és szépen felújított otthonban, 24 gyerekkel kezdte el a
tevékenységet. Az új hajdani sport terembõl kialakított
földszinti épület jóvoltából, most üresen áll az alapítvány
által megvásárolt két szobás tömbházunk. Ide is örömmel
várunk akár rövidebb idõre is önkénteseket, olyanokat akik
szeretettel és örömmel húzódnának vissza Erdély egyik
legszebb, legeldugottabb településére.
Zetelaka:
Nemrég telefonált örömmel a zetelaki polgármester, hogy a tanács
döntése alapján megkaptuk öt évre a helység egyik legszebb
fekvésû ingatlanát. Az épület számunkra felkínált részében,
mostanig patika mûködött. A két nagyobb helységben és az
elõtérben, hisszük, hogy Zsombori Zsóka
(zsomborizsoka@citromail.hu)
nevelõnõ, nagyon szép otthont fog berendezni a 19 gyerekének.
Hiszem, hogy ez a hatalmas területen szétszórt nagyközség,
melynek iskolája a nevét, a mártír ferences provinciálisáról,
Boros Fortunáttól kapta, megérdemel egy szép, példamutató
iskolaházat.
Máréfalva:
A máréfalvi otthonunk 2004-ben indult, a legrégebben mûködõ
napközi, és ez nagyon szépen látszik a 46 gyermeken, az épületen,
a kollégákon. Ügyesen összeszoktak, haladnak a munkában,
tanulásban, magukénak érzik az Összefogás Házát, melyet Olosz
Kató (tel: 0753-051-726; palfi13@freemail.hu)
vezet az indulás óta. Itt az emeleti rész kialakítása,
felszerelése várat magára.
Kápolnásfalu:
Both Katalin (tel:0752-634-001; bothkatalin@freemail.hu)
beköltözött a nyáron befejezett otthonba, a 24 gyermek örvend a
2-dik emeleti tömbház után a tágas udvarnak, a ház mellett
szaladó kis pataknak. A jó Isten áldása legyen
rajtuk.
Szentkeresztbánya:
Derzsi Anna (0742-029-407) által vezetett napközink, a helybeli
állami iskola egyik termében mûködik. A nyár folyamán sajnos az
árvíz elöntötte ezt az épületet, melynek felújítása csak
október elején fejezõdik be. Így itt a tevékenységet csak
október elején kezdhettük el 21 gyermekkel.
Szentegyháza:
Elekes Mária (0741-998-352) beindította az otthont a 23 gyerekkel,
a helybeli iskolában. Reméljük, hogy egy nagyon csendes, békés
évet élnek meg itt is a gyerekek.
A
csíki medencében, Karcfalván
mûködik napközi otthonunk, 19 gyerekkel a helybeli általános
iskolában, mely Gyenge Anna (0740-987-370) vezetésével indult be
2010 tavaszán.
Szeptemberben
elkezdtük építeni a csíkszentdomokosi
otthonunkat. A helybeli tanács által, a futball pálya mellett lévõ
telken szeretnénk egy nagyon szép, két napközis csoport számára
alkalmas „tipus” otthont építeni. Úgy gondolom, hogy
amennyiben jól sikerül, akkor más helységekben is ahova hívtak
napközi otthont létesíteni, megismételhetõ ez az
építkezés.
Csatószegen
Bedõ Mária (tel: 0732-083-710), 19 gyerekkel mûködteti a
napközit, a helybeli iskola udvarán lévõ egyházi ingatlanban. Ez
az otthon is még a szervezõdés, építkezés stádiumában
van.
Háromszéken
két napközi otthonunk mûködik, Bükszádon és
Esztelneken:
Bükszád:
Neagu Mária (tel: 0744-846-114) 41 gyerekkel indította be a
napközit a helybeli kultúrház konyhájában, ahol évek óta
mûködik. Imádkoznak egy új otthonért, amennyiben a domokosi
otthon beváltja hozzá fûzött reményeinket, valószínû, hogy az
õsz folyamán itt is elkezdõdnek a munkálatok.
Esztelnek:
Csibi Edit (edit.csibi@yahoo.com),
kolléganõjével és 40 gyerekkel, a nyáron felszentelt Szent Rita
Otthonban elkezdte a munkát. Talán egyik legszebb, példaértékû
iskolaházunk itt mûködik.
A
gyergyói medencét sikerült a legjobban lefedni tevékenységünkkel,
úgy néz ki, hogy minden helységben, városban, a 2010-es tanévben
lesz gyermekvédelmi központunk:
Gyergyószentmiklóson
két napközis csoport mûködik, az egyik fent a Gyilkos-tói úton
lévõ hajdani egyházi iskola épületében, itt Bencze
Réka-Magdolna (tel: 0753-051-733) 21 gyerekkel és a másik csoport
a Kós Károly iskolában kapott otthont. Vezetõje Mezei Emese
Erzsébet (tel: 0752-151-463)
Gyergyóditró:
Bíró Júlia (tel: 0745-400-104), kolléganõjével, a Tölgyes úton
lévõ iskolában két napközis csoportot mûködtet 42 gyerekkel. E
szép iskola épületet, melyet az állam visszaadott az egyháznak,
betölti minden délután a vidám gyermek zsivaj.
Orotva:
Tamás Mária Magdolna (tel: 0749-194-235) egyik legpedánsabb vidéki
napközi otthonunkat vezeti. A szép padlószõnyeg, papucsos
gyerekek láttán, az ember nem is gondolná, hogy egy aszfalt
nélküli, sáros faluban vagyunk. A csodálatosan szép fekvésû
helységben, jelenleg 23 gyerek jár nap mint nap.
Salamás:
a gyergyói medence perem-vidékén található, itt a gyerekek
szórvány közösségben élnek. így nagyon fontos a Rotár Tünde
(tel: 0743-114-541) által vezetett napközi otthon, melybe 22 gyerek
iratkozott be az új tanévben.
Gyergyóremetén
Ferencz Ágnes (tel:0751-638-841; agnes0324@freemail.hu)
vezeti az iskola által biztosított épületben a napközi otthont,
melybe 27 gyermek iratkozott be.
Csutakfalván
György Mózes Renáta (tel.0753-051-731;
gyorgy_renata2000@yahoo.com),
a helybeli iskola egyik számunkra épített részében mûködteti,
nagyon jó feltételek mellett a napközi otthont, melybe 24 gyerek
jár.
Gyergyócsomafalván
sikerült vásárolni és a nyáron felújítani egy kis házat,
melyben Bartalis Beáta (tel: 0743-126-123; bartalisbea@yahoo.com)
19 gyerekkel, nagyon jó körülmények között elkezdhette az új
tanévet.
Gyergyóújfaluban Sólyom Hajnalka
tanulmányi okokból megszakította
tevékenységét a nyár folyamán, és így Páll Emilia szakképzett
szociális munkás indította be az új tanévet 17 gyerekkel. A
helyi tanács nagylelkûen nemrég felújított és átengedett egy
épületet a napközi otthon céljára.
Gyergyóalfaluban
a helyi polgármester és plébános kérésére, reméljük, hogy
október elején beindulhat a napközis tevékenység.
Tekerõpatak
egyháztanácsa, és a helybeli plébános egy nagyon szép ingatlant
ajánlott fel az alapítványnak, így itt is 26 gyerekkel, Molnár
Erika (tel: 0740-703-500) nevelõnéni vezetésével beindult az
iskolaház az elmúlt napokban.
Borszéken
a helybeli plébános nagylelkûen befogadott a plébániára, és
így 16 gyerekkel néhány napja itt is mûködik a napközi
otthon.
A gyimesi szorosban,
Hidegségen
mûködik a helybeli plébános hathatós segítségével egy
napközis csoport, a helybeli plébánián. Tímár Beáta
(tel.0766-774-905) vezeti a csoportot.
A
Fõegyházmegye területén, az ajtónkon kopogtató gyermekek
számára három új otthon körvonalazódik:
Gyergyószentmiklóson
szépen haladnak a munkálatok ,
Istennek hála a központi épületünk elsõ része pirosba
elkészült, sikerült innen-onnan annyi pénzt lecsípni, hogy az
elkezdett építkezést folytatni tudjuk.
Nagykászonban
a Fõegyházmegyétõl átvett ingatlanban, a munkálatok az
engedélyeztetések után elkezdõdtek. Szívbõl reméljük, hogy
jövõ õszre Kászonban is, Gyergyószentmiklóson is átadhatjuk a
gyerekeknek az épületeket.
Borszék:
Egy nagylelkû magánvállalkozó és a helybeli közbirtokosság
jóvoltából, egy szép helyen, közvetlenül a borvíz források
mellett kaptunk egy romos ingatlant. A felújítási tervek
készülnek, és reméljük, hogy lesz erõnk és támogatónk, hogy
jövõ tavasszal a munkálatok is elkezdõdjenek. Ezt az otthont a
2013 tanévben szeretnénk indítani.
A nagyváradi
Római Katolikus Egyház területén,
Nagyszalontán és Gálospetriben van bentlakó gyermekvédelmi
központunk. Napközit mûködtetünk még Székelyhídon,
Bihardiószegen, Simonyifalván, Ágyán, Kõröskisjenõn,
Zerinden.
Nagyszalonta:
Istennek legyen hála, mind a nyolc szociális családot
újraindítottuk 85 gyerekkel. Úgy érzem, hogy a kollégáknak is a
munkához, a gyerekeknek is a tanuláshoz minden feltétel adott.
Szeretettel imádkozunk, hogy a lassan elkészülõ két új lakrészt
magába foglaló új épületben is minél hamarább beinduljon az
élet. Pál Máriának (szalontaihaz@gmail.com),
a két egymástól távolabb lévõ otthonban, két helyettese van. A
régi otthont a Makai család vezeti, az új otthonokban Pánczél
Ildikó segíti a ház vezetõjét a szervezési
munkákban.
Gálospetri:
A Szentháromságról elnevezett otthonunkban beindult a harmadik
szociális család. Jelenleg 20 gyerekkel foglalkoznak Jelnic
Edit(gpetrinagyedit@gmail.com)
vezetésével. A szép vidéki otthonnak sikerült egy új fásszínt
építeni, de a konyha részt is teljesen felújítani. Bízom benne,
hogy ez az otthon is a felvállalt célokat teljesíteni tudja ebben
a tanévben is.
Székelyhíd:
Talán egyik legdinamikusabban építkezõ napközi otthonunk, két
csoporttal, 37 gyerekkel, Székelyhídon mûködik Galamb Erzsébet
(tel: 0733-672-395) vezetésével. A reális szükség és a helybeli
munkatársaink munkához való odaállása, a helybeli tanácsot arra
indította, hogy a helység tulajdonában lévõ szép ingatlant,
melyben az elmúlt évtizedekben iskola mûködött, 49 évre
felkínálják az alapítványunknak, gyermeknevelési célokra.
Hosszú megfontolás után elvállaltuk a felkérést, a munkálatok
elkezdõdtek, az idén az épület együttes tetõszerkezetét
szeretnénk felújítani.
Bihardiószeg:
Itt is reális szükség van a gyermekvédelmi munkánkra, de itt
mindannyian úgy érezzük, hogy az az ideiglenesen megkapott
helység, melyben jelenleg Pongor Éva (avepomi@gmail.com)
nevelõnõ 20 gyerekkel tevékenykedik, nem mindenben alkalmas a
céljainknak. Imádkozunk, hogy az isteni gondviselés segítsen itt
is egy igazi emberarcú otthon kialakításán.
Simonyifalva:
Az itteni nevelõnõ Szabó Beáta (tel: 0753-070-403), 36 gyerekkel
beindíthatta a tanévet becsületes munkája jutalmaként, a
polgármestertõl kapott nagyon szép új otthonban. Jó látni azt,
hogy milyen szép dolgok születnek ott, ahol a helyi önkormányzat,
az iskola és az egyház is összefog a gyermekek érdekében.
Istennek legyen hála, nagyon sokfelé sikerül a hatóságokkal
együttmûködni a bajban lévõ gyerekek érdekében.
Ágya:
Koncsek Éva Gizella (tel: 0746-709-664) nevelõnõ 21 gyerekkel, az
idén is beindította a napközi otthont. Õk is új otthonba
költöznek, a falu nagy szülötte, Olosz Lajos Emlékházába. Itt
két helyiséget kaptunk, melyet reméljük, hogy az õsz folyamán
be tudunk rendezni a gyermekeink számára.
Kõrõskisjenõ:
Bálint Mária nevelõnõ 20 gyerekkel
foglalkozik az iskola épületében, megfelelõ körülmények
között.
Zerind:
Tyukodi Piroska (tel: 0740-598-165) nevelõnõ 21 gyerekkel, szintén
az állami iskola, számunkra átengedett termében indította be a
2010-es tanévet.
Temesvári
Egyházmegye:
A meglévõ két
kis gyermekvédelmi központunk: Zsombolya és Kisiratos mellett két
másik kis bentlakó gyermekvédelmi központ is körvonalazódik:
Arad-Gájban és Majlátfalván.
Kisiratos:
Gyõrfi Melinda (tel: 0758-015-077) a ház vezetés feladata mellett,
az elmúlt tanévben egy nagyon szép gyereknek adott életet. Ez a
ház iskola példája annak, hogy ahol a nevelõk nyugodtak és
kiegyensúlyozottak, ott a gyermekek is nyugodtak, jól tanulnak és
szót fogadnak. Jelenleg a két szociális családban 21 gyerek
lakik. Az elmúlt nyári vakációban sikeresen szépítgették,
rendezgették az otthon udvarát, kertjét. Jó érzés egy ebédre,
vacsorára betérni ebbe a szép falóba, otthonba.
Zsombolya:
Márkó Piroska (pici39@gmail.com)
nagy szeretettel újraindította két munkatársával a két
szociális családot, 22 gyerekkel. Itt is sikerült elõre lépnünk,
berendezni az új konyhát és az ebédlõt, és az udvar is kezdett
a beültetett fáktól, cserjéktõl szépen parkosodni.
Arad-Gáj:
Arad külvárosában, Sándor Tivadar helyi plébános által épített
otthonban, a plébános hívására két kis szociális családot
indítottunk be, 14 gyerekkel. E nagyon szükséges lépésre,
reméljük Isten áldását adja és a helyi plébánossal sikerül
egy szép gyermekvédelmi központot kialakítanunk.
Majlát:
Az Arad és Temesvár közötti szép község élni akar. A helyi
polgári és egyházi közösség összefogott ,és építettek két
szociális családot befogadó otthont és meghívtak bennünket. Egy
napközi otthon is mûködik 28 gyerekkel. Engem mélységesen meghat
amikor egy közösség a saját fennmaradásáért ilyen áldozatokat
hoz, mi is a magunk részét, e kis otthon megszületéséhez
alázattal odatesszük. Így jelenleg 34 gyerek lakja a majláti
formálódó otthonunkat.
----
Budapest
mellett Csobánkán,
két munkatárunk van hét gyermekkel. Magyarországon az állam
nagyon szép összeggel támogatja a gyermekeket vállaló
családokat, mivel úgy érzettûk, hogy az alapítványunk nem akar
konkurencia lenni a meglévõ, rendszernek, ezért még keressük a
mi sajátságos feladatunkat az anya országban.
Szeretettel,
Csaba t.