Kedves
Munkatársak, Gyerekek!
A Gálospetriben töltött egy év
nevelői munka után most új területen kell helytállnom.
A
Baptista Szeretetszolgálat Haitira küldött, ahol a januári
földrengés után árvaház, iskola, szakkollégium épül a nehéz
sorsú gyerekeknek.
A gyerekek mellett azokat a családokat is
próbáljuk megsegíteni, akik elvesztették házaikat a
földrengésben. Nekik egy helyi baptista gyülekezet segítségével
új kőházak épülnek, amik stabilak és kibírnak egy esetleges
újabb földrengést is.
Egy árvaház épül itt a fővárosban
illetve már egy meglévő árvaházban, Gressierben építettünk
könnyűszerkezetes iskolát, ahol 200 gyermek kezdte meg az idei
tanévet.
Nagyon sok az árva, kolduló gyerek az utcán illetve a
hatalmas sátortáborokban, ahol még mindig körülbelül 1,5 millió
ember él.
Haiti a világ 6. legszegényebb országa, hosszú évek
óta az ENSZ békefenntartói segítségével tud csak rendet tartani
a helyi kormány. Az emberek helyzete ezért nehézkes és
kilátástalan.
Sok az emberrablás és nagy az erőszak.
Nagyon
fontos, hogy ebben a helyzetben utat tudjunk nekik mutatni. S ez az
út, ahogy Reményik Sándor is megírta, a templom és az
iskola.
Tisztán látható, hogy a megfelelő oktatás illetve
a megfelelő értékek átadása nélkül mennyire nem tudja az ember
felépíteni az életét. Mi most itt ehhez próbálunk segítséget
nyújtani iskolák építésével, lehetővé téve kb 500 gyermeknek
a tanulást. Ezen felül nagyon fontos, hogy szakmát is adjunk a
kezükbe, így az egyik iskolában szakkollégium indul, ahol a
gyerekek autójavítást, angolt, számítástechnikát és szabás-
varrást tanulnak.
A baptista gyülekezet, ahová mi is járunk
angol, francia és spanyol klubot tart ingyen a gyerekeknek illetve a
felnőtteknek írás-olvasás foglalkozások vannak, mert nagyon sok
az írástudatlan. A lelkészünk pedagógusoknak és árvaházak
vezetőinek tart előadást a hely és az idő megfelelő
kihasználásáról. Egy igen aktív gyülekezeti életbe csöppentünk
bele, ahol mindenki szemében hit van és jövő. Tenni, tanulni
akarnak és minden követ megmozgatnak, hogy Haiti egyszer egy
élhető, biztonságos, szép ország legyen.
Én személy szerint
nagyon sokat tudok felhasználni a Gálospetriben szerzett
tapasztalataimból és elmondani a helyieknek illetve a
külföldieknek, hogy mik a legjobb módszerek a támogatásra, a
gyerekek megsegítésére.
Azt érzem, áldás van az itteni
munkánkon és sikerült megtalálni azokat az embereket, akik
képesek lesznek a változások elérésére ha nem is holnapra de
hamarosan legalábbis a saját környezetükben
Valóban a
betegeknek van szükségük orvosra, remélem Isten ad erőt és
hitet, hogy akár itt, akár otthon a rászoruló árva gyerekeknek a
jó szót, az ölelést, a szeretetet megtudjuk adni.
Mindenkinek
kitartást kívánok a még hátralévő hetekhez a vakáció
előtt.
Sok sok szeretettel ölelek minden gyereket, na de
különösen a Petrieket!
Áldás, Békesség!
Fellegi
Kató
kato.fellegi@gmail.com
Kedves Kató!
Roppant büszkék
vagyunk rád, puszild meg helyettünk is a sok kis gyereket!
Szeretettel, Cs.t.