Megkérdezték ma, hogy mit szólok ahhoz, hogy
Erdélyben lassan három magyar párt is lesz? Próbáltam jól
nevelten kihátrálni a kérdés elől, de mikor sarokba szorítottak,
akkor a következőt mondtam:
Kár, hogy nincs Erdélybe egy
Sixtusi kápolna... Mert ugye Rómában van egy, és oda szépen
bezárja a Római Katolikus egyház a bíborosait, az egyház
vezetőit, és akárhány frakció, csoportosulás is van köztük,
addig nem engedik ki őket, míg szelíden, nyugodtan egyet ki nem
választanak maguk közül. Ha nem sikerül dönteni, akkor egy hét
után már csak kenyeret és vizet adnak nekik, míg a várva várt
fehér füst fel nem száll a kéményből... Az emberek kint
csendben imádkoznak, és közben megszületik a döntés, melyen
hisszük, hogy rajta van Isten áldása. Szerintem Erdélyben is a
politikusokat be kellene szépen falazni és kenyéren, vízen
kellene tartani őket, míg a külvilág kizárása nélkül meg nem
születik a döntés, és egy zászló alatt nem tudnak útra kelni a
választásokra.
Persze tudom, nincs nálunk egy ilyen
kápolna, ezért az egység mellett érvelve a következőket mondom:
Árva gyerekeket nevelek, többen elmondták, hogy milyen traumát
jelentett a váló, acsarkodó szülők között dönteni. A
gyermekek ilyen körülmények között elbizonytalanodnak,
lefagynak, teljesítményük a sport, a tanulás terén leromlik, és
nemhogy bölcsen dönteni, de még a szüleik iránt tiszteletet
tanúsítani sem erőst tudnak. Sajnos látom, hogy egy – egy ilyen
zajos válás, mindkét szülő tiszteletének „árfolyamát”, a
gyermekek szemében minden körülmény között mennyire lerontja.
Isten mentsen, hogy az erdélyi magyarokat gyermekeknek tekintsem, de
biztos vagyok benne, hogy az egymással acsarkodó, összefogni nem
tudó, egymás iránt tiszteletet nem mutató pártok, a magyarságot
elbizonytalanítják, félelemmel töltik el. És sajnos mindez,
újabb fiatalok külföldre költözését eredményezi, és az
itthon maradottak sem fognak bátrabban nekiállni családot
alapítani, vállalkozásba kezdeni. És én ennél szörnyűbb
dolgot el sem tudok képzelni.
Sokan felkerestek és
elmondották, hogy nem értik a széthúzás logikáját? Én sem!
Együtt, közösen a vadászok sokkal eredményesebbek, nagyobb
zsákmányt tudnak elejteni. Semmi nem indokolja a szakítást,
minden de minden az összefogás mellett szól... Szerintem az, aki
nem tudja ma az egységet Erdélyben képviselni, annak alázattal
egy lépéssel hátrább kellene állnia. Keresni kell olyan
személyeket, akik integrálni tudják nagycsaládunk minden tagját,
a közösségi létünk fennmaradása érdekében.
Boldog emlékű Márton Áron
püspök úr, azokban a vérzivataros időkben összeszedte az
erdélyi magyar politikusokat a kolozsvári Szent Mihály templomban
és megfogadtatta velük, hogy az egység ellen nem tesznek... Kisebb
testvéri szeretettel kérem a népünk elöljáróit, hogy keressék
az egységet, és akár kisebb lépésekkel is de egy csapatban
vezessenek a szeretet, a béke útján bennünket, a rájuk szavazni
akaró polgárokat.
Imádságos szeretettel, Cs.t.