A magyarságnak van jövője Erdélyben: azért is hívott
bennünket, hogy ezt a hírt másoknak is továbbvigyük.
„Ha tudsz, gyere el, és te is biztasd az embereket, hátha
egy-egy omladozó műemléket más is örökbe vesz" - írta
nekünk Böjte Csaba ferences szerzetes néhány nappal ezelőtt,
amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének 430.
évfordulóján az ünnepi megemlékezést szervezte.
Elmenni nem tudtunk, de megígértük, hogy a messzi távolból is
beszámolunk az eseményről. De miért éppen ő készült a
megemlékezés megszervezésére az erdélyiek közül? Azért, mert
az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítvány vásárolta meg
2003-ban a nagy erdélyi fejedelem szülőházát.
Bethlen Gábor 430 évvel ezelőtt, 1580. november 15-én
született a Hunyad megyei Marosillyén, omladozó szülőházára a
falu egyik lakója hívta fel a Déván és más erdélyi
településeken gyermekotthonokat és bentlakásos iskolákat
működtető, árva gyermekeket nevelő Csaba testvér figyelmét. A
több mint ötszáz éves épület telkét török befektetők
akarták megvásárolni benzinkútnak. Mivel a ferences szerzetes
senkit nem talált, akinek kellett volna a történelmi épület, úgy
döntött, hogy az alapítványa vásárolja meg - munkatársainak
majdnem egész éves bérét fordították a vételár kifizetésére.
Amikor Csaba testvért egy interjúban megkérdezték, miért
tartotta fontosnak megvásárolni ezt a házat, azt válaszolta: „Ez
egy feladat, amit ránk bízott az Isten. Úgy érzem, ha Bethlen
Gábor szülőházát egy török üzletember vette volna meg, aki
parkírozót, és utcanők számára teremtett volna otthont ebben az
épületben, ez az egész magyarság szembeköpését jelentette
volna, ez az egész magyarságnak a szégyene lett volna. Mi, akik
ott voltunk, tettünkkel nem csak a saját kötelességünket, hanem
a magyar nemzet kötelességét teljesítettük.
Bethlen Gábor uralkodása alatt Erdélynek aranykora volt.
Tündérkert volt, ahol az emberek egymásra találtak, ahol a
különféle nemzetekhez tartozó népek le tudtak ülni együtt,
országgyűlést tartottak, törvényeket hoztak, álmokat szőttek,
és ezt sokszor egymásnak feszülve, de legtöbbször egyetértésben
valóra tudták váltani. Erdélynek más jövője nincs, mint ez a
Bethlen Gábor-korabeli felállás."
Böjte Csaba ugyanebben a nyilatkozatában azt is elmondta, hogy
az összmagyarságnak becsületbeli ügye és jól felfogott érdeke
is az, hogy a Hunyadi kastély, a dévai vár, a piski csata, a
kenyérmezei harctér területén született magyarok otthon
maradjanak, és mint élő kopjafák, őrizzék a múltnak egy
részét. (Az interjút Révész Máriusz készítette.)
S ha már a Szent Ferenc Alapítvány megvette Bethlen Gábor
szülőházát - amelyben egy 1582-ből származó ajtókeretet is
találtak -, a felújításáról is gondoskodott: 2005-ben az
avatással együtt ünnepelték a fejedelem születésének 425. év
fordulóját. Két évvel később egy kiállítás is megnyílt az
épületben, amely a Bethlen által teremtett aranykort mutatja be.
Idén pedig, november 15-én Bethlen Gábor születésének 430.
évfordulójáról emlékeztek meg Marosillyén, ismét hangsúlyozva,
hogy az Erdély aranykorát megteremtő fejedelem a magyarság
egységének helyreállítására törekedett.
A Szent Ferenc Alapítvány képviselői és segítői mellett
jelen volt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Dézsi
Attila, Hunyad megye prefektusa, Farkas Sándor, magyarországi
parlamenti képviselő is és természetesen a dévai gyermekek, akik
műsort adtak elő Bethlen Gáborról. Böjte Csaba pedig röviden
elmesélve az épület rendbehozatalának történetét.
Az erdélyi fiatalok keveset tudnak arról a korról, amelyben
Bethlen élt, a magyarországiak pedig még annyit sem. A marosillyei
épület fenntartói bizakodóak: mivel a kormány és a parlament
úgy döntött Magyarországon, hogy minden iskolásnak el kell
egyszer látogatnia osztálykirándulás keretében a határon túli
magyarlakta területekre, a jövőben egyre többen kereshetik fel a
fejedelem szülőházat is.
A település Erdély kapujának közelében fekszik a Maros
mentén, mégpedig főútvonalon. Az ide látogatók a Bethlen
Gábor-házban olyan történelemórán vehetnek részt, amilyenben
még soha nem volt részük. A falu egyébként régen magyar
település volt, de ma már szinte csak a Bethlen-ház az, ami
megmaradt az ősi múltból.
Böjte Csaba hét évvel ezelőtt példázatnak szánta a
Bethlen-ház megvételét. Mint Jeremiás próféta, aki
Jeruzsálemben az ostromlott várral szemben megvett egy szőlőföldet
gyermekei számára, ő is jelezni akarta: hisz abban, hogy a
magyarságnak van jövője Erdélyben. Azért is hívott bennünket a
marosillyei születésnapra, hogy ezt a hírt másoknak is
továbbvigyük.