Csaba testvér Debrecenben

2010-11-20 23:37

2010. november 16-án Plébániánk közösségének meghívására ellátogatott hozzánk Böjte Csaba ferences szerzetes. Az Erdélyben gyermekotthonokat mûködtetõ Dévai Szent Ferenc Alapítvány közismert vezetõjének Adventváró gondolatait hallgathattuk meg a templomunkban tartott esti szentmisén, melyet követõen kötetlen beszélgetésre és a Csaba testvér könyveinek dedikálására is sor került. Vendégünk hangsúlyozat, hogy mi emberek nem sodródó falevelek vagyunk az életben, hiszen mindnyájunknak küldetése van, csak meg kell azt találnunk. Kifejtette, hogy gyermeket nevelni is küldetés, és egyben Istennel való találkozás is mely sokszor nem könnyû, de mégis nagyszerû feladat.

A templomot szinte teljesen megtöltõ nagyszámú érdeklõdõ megismerhette Csaba testvér és az alapítvány széleskörû gyermekmentõ tevékenységét, melynek keretében ma már több mint kétezer nehézsorsú fiatalt gondoznak különbözõ formában annak érdekében, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak. A megjelentek közül többen már eddig is részt vettek plébániánknak a Csaba testvér misszióját segítõ munkájában, azonban voltak olyanok is a hallgatóság körében, akik most találkoztak vele elõször. Reméljük, hogy ez a személyes találkozás is hozzá tudott járulni ahhoz, hogy újabb lelkes támogatókat szerezzünk az alapítvány számára, melyet Böjte Csaba hivatástudata és az önzetlen segítõk nagylelkûsége együttesen tud sikerre vinni.

Az eseményen jelen volt a Debreceni Városi Televízió, melynek beszámolóját, a Böjte Csabával készült interjút és Felföldi László atya elmélkedését az „Erõnk forrása” c. hitéleti magazinmûsor 2010. november 18-i adásában láthattuk.

Felföldi László plébános a Csaba testvér látogatásához kapcsolódóan a mûsorban elhangzott elmélkedésében kifejtette, hogy Krisztus Király ünnepére készülve éreznünk kell, hogy Krisztus a hétköznapok csöndességében akar találkozni velünk. Egyben kihangsúlyozta, hogy elmenekülhetünk ugyan a szeretet áldozata elõl, de az sebeket hagy önmagunkban és másokban is, ezért hosszú távon csak a szembenézés és az áldozatos helytállás lehet a helyes cselekedet.

Danka Erika

Csatolt képek:

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu