
|
Mint
köztudott, a január 12-én földrengés pusztította karibi szigetországban
most a kolera-járvánnyal kell megküzdeniük az embereknek. A helyzet
egyre súlyosabb a természeti katasztrófa óta: a kolera már közel 2000
halálos áldozatot követelt és több tízezerre tehető a fertőzöttek száma.
A járvány jelenleg ellenőrizhetetlen módon terjed a nem megfelelő
egészségügyi állapotok miatt. Már a Port-au-Prince-i börtönbe is
eljutott, ahol az utóbbi négy napban 10-en haltak meg. A hatóságok
aggodalma nagy, ugyanis a túlzsúfolt börtönben mintegy 2000 rabot
tartanak fogva.
Bernardito Auza érsek, Haiti apostoli nunciusa
további felszólításokat tett, miszerint az országnak azonnali
támogatásra van szüksége a járvány megállítása és a helyzet
stabilizálása érdekében. A drámát tovább súlyosbítják a tüntetők és az
ENSZ-kéksapkások közötti összeütközések, utcai harcok Cap-Haïtien
városában, amelyek további halálos áldozatokat, sérülteket követelnek és
fosztogatásokat okoznak. Auza érsek szerint a tüntetések annak is
köszönhetőek, hogy az illetékes hatóságok nem képesek javítani a
szigetország helyzetén január óta.
A szenvedés a földrengés óta
egyre csak nő, ahelyett, hogy javulna; hatalmas pénzeket költenek a
választásokra, ahelyett, hogy a kolera-járvány ellen küzdenének.
„Cap-Haïtien egy csodálatos város volt – mondja az apostoli nuncius.
Most azonban rá sem lehet ismerni, egy koszos nyomornegyeddé vált. Nincs
ivóvíz, az ételt a hulladékkal teli utcákon árulják a romhalmaz
közepén, ahol az állatok ellepik a sikátorokat és a hetek óta el nem
vitt szemétből esznek. Nincs több vesztegetni való idő, hanem azonnal
cselekedni kell!” – nyilatkozta Bernardito Auza érsek, Haiti apostoli
nunciusa.
(hh)
|