Egyre
gyűltek, csak gyűltek a karácsonyra szánt ajándékcsomagok az
egyetemi előadóteremben, és a hallgatóság zsúfolásig
megtöltötte a padsorokat azon a november 29-i estén, amelyen Böjte
Csaba ferences atyát látták vendégül a Semmelweis Orvostudományi
Egyetem I. számú Gyermekklinikáján.
Immár
negyedik éve, hogy Csaba testvér advent idején személyesen
köszöni meg a sok-sok önkéntes segítséget, amelyet az egyetem
hallgatói és orvoscsoportjai nyújtanak a Dévai Szent Ferenc
Alapítvány hatvankét házában lakó kétezerötszáz gyermeknek
és kétszázhatvan dolgozónak.
Köszönetet
mond a segítségért, az ajándékokért, és a remény, a bátorítás
ajándékát hozza az egész évi áldozatos munkában megfáradt
orvosoknak, nővéreknek, egyetemi hallgatóknak, hogy továbbadhassák
őket kicsi betegeiknek. Hogy a gyógyszerdózis mellett
„önbizalomdózist" is csepegtethessenek lelkükbe, s Jézus
reményt hordozó példája fölragyoghasson arcukon. Mert „remélni
akkor is kell, ha az embernek nincs rá oka, hogy reméljen" --
mondta az ünnepségen. Reménykedni kell a betegnek a gyógyulásban,
de bátorításra, reményre a mai világ minden emberének óriási
szüksége van.
Összegyűlt
a sok-sok ajándékcsomag. A nyolcvanéves Oláh Istvánné Manyi
néni sálakba, sapkákba kötötte bele biztatását, a négyéves
Szabó Réka pedig kedvenc játékát küldi el Csaba testvér révén
az erdélyi gyermekeknek karácsonyi ajándékul.
Szöveg
és fotó: Cser István
Forrás: Új Ember katolikus hetilap