A 2600 kilométeres Mikulás-túra önzetlen ajándékozói a
dévai Szent Ferenc Alapítvány 150 főnyi gyermekcsoportját
ajándékozták meg a máréfalvi Összefogás Házában. Messziről
érkezett, és még hosszú út áll a puttonyos jótékonykodó,
illetve 13 segítője előtt.

A napokban a személyes találkozással és ajándékosztással az
alapítvány szárnyai alatt növekedő mintegy 2200 gyermeknek
szereztek önfeledt örömet 16 erdélyi település 25
gyermekintézményében.
A varsági, zetelaki,
kápolnásfalusi, szentegyházasfalusi és szentkeresztbányai
gyermekek és nevelőik a helybeliekkel együtt vettek részt a
szentmisén. Ezt követően plafonig rakott kisteherautók érkeztek
a máréfalvi iskolaház udvarára, és benépesült a nagyterem a
várakozó kicsikkel. Amint megérkezett a puttonyos vendég,
furulyáltak, énekeltek, Dávid Tardos pedig önként vállalkozott
versmondásra. A többiek is kedvet kaptak! Mivel tölti idejét a
nagyszakállú, gyermekszerető téli vándor, amikor nincs
szolgálatban? Hintaszékéből a pattogó tüzű kandalló mellől
nézi a gyermekeket. És, láss csudát: tudta is, hogy hol mi
történik, melyek a jó és javítani való tulajdonságok. Aztán
gazdára leltek az áhított csomagok, sziporkázó csillagú sipkák
is. Felvállalják a keresztszülői program ajándékainak célba
juttatását is: hatvan, névre szóló csomagot kézbesítenek az
árva és szegény sorsú gyermekeknek.

Ahány ajándék, annyi Mikulás-csákó
Jendrolovits
Gábor, a Szekszárdon élő vállalkozó hetedik alkalommal
szervezte meg a Mikulás-túrát. Egyházaknál, iskolában,
munkahelyeken is gyűjtenek. A korábbi támogatók mellett újabbakat
is sikerült megnyerniük, zömmel Szekszárd, Paks, Dunaföldvár,
Budapest, Esztergom és környékéről. Útjuk során templomban,
tanulószobában, sportcsarnokban, művelődési házban a sok
aranyos gyermek társaságában, jó hangulatú műsor mellett
előfordult, hogy a Mikulás is táncra perdült – mondta el
portálunknak a szervező. Segítői közül mindenkinek dolga van az
ajándékosztásnál. Idén ketten első ízben járják végig velük
a Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez fűződő
gyermekintézményeket.
Molnár Melinda
A „Máréfalvi Mikulásjárás”
fotói itt tekinthető meg:
http://szekelyhon.ro/galeriak/view/726/mikulas-jaras-marefalvan
Áldott,
szép Szent Miklós-napot kívánva, szeretettel:
Melinda