Tisztelt szigetszentmiklósi adományozók!

2010-12-09 12:49
Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy adományukkal támogatták a Szent Ferenc Alapítvány oroszhegyi és szentkirályi napközi otthonokat és hozzájárulásokkal szebbé tették a rászoruló gyermekek és családok Karácsonyát.

Köszönjük, hogy fontosnak tartották, hogy egy kicsiny erdélyi közösség rászoruló gyermekeit támogassák és így közösségünk jövőjét és megmaradását segítsék elő. Minden segítségre szükség van, hiszen meg kell teremtenünk a gyermekeknek a tanuláshoz és mindennapi meleg ételhez szükséges feltételeket.
A mai körülmények között ez nagy segítség a munkánkhoz és nem utolsó sorban a családok részére. Örömmel tölt el minket, hogy Önök megértették és így támogatták intézményünket, ügyünket szívükön viselték és így a gyerekek örülhettek a szép könyveknek, ruháknak, iskolai felszereléseknek és nem utolsó sorban az összegyűjtött pénzadományaiknak.
Mi nevelők és szülők a szeretet és összefogás erejéből épültünk, erősödtünk. Örömünket most Karácsony hajnalán úgy osztjuk meg Önökkel, ahogyan Önök is megosztották velünk, támogatásuk által ragaszkodásukat, bizalmukat az együvé tartozásba vetett hitüket.
Ezt köszönjük ma főképpen és az öröm jegyébe kívánunk kedves mindnyájuknak áldott Karácsonyt és Békés, Boldog Új Esztendőt és még egyszer Isten fizesse minden nagylelkű adományozónak a segítségét. Itt külön szeretnénk megköszöni Budai Lászlónak, hogy szívén hordozza a Szent Ferenc Alapítvány gyerekeit és a szigetszentmiklósi Tiszteletes Úrnak, hogy felvállalta ezt a gyűjtést.
Isten áldja mindnyájukat!

Az oroszhegyi gyerekek és nevelők Bálint Pál Edit és Mihály Anna


KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu