Kedves Csaba
testvér,
hazafelé Csíksomlyóról volt időm beszélgetni a
lányaimmal, hogy mit jelentett nekik a lelkigyakorlat és jó volt
hallani, hogy komolyan úgy érzik, sokat gazdagodtak a három nap
alatt. Biztattam őket, írjanak is valamit erről. Ez a három
beszámoló született.
Iringó
Meg
szeretném köszönni Csaba testvérnek, hogy megrendezte ezt a
lelkigyakorlatot, amelyikből nagyon sokat tanultunk. Nekem a
legjobban tetszett a Robi bácsi és a kedves felesége beszéde meg
a lányaiknak a fogalmazásuk, és ahogy a nagyobbik kislány
gitározott.
Még nagyon sokat tanultam Mónika néninek a
mondanivalójából, még amellett amit én tudtam és a kiscsoportos
beszélgetésből is, hogy egy kapcsolatot hogyan kell kezdeni és
hogy jól működjön, nem a testi kapcsolatot kell kezdeni, hanem
lelkileg, és szerintem is igaza van.
Jó volt Csaba testvérnek a
beszéde, hogy soha sem kell elveszítsük a reményt, és hinni
kell, mert csak úgy fog sikerülni minden álmunk, ha reméljük is
és ha bátrak vagyunk. Még a volt drogos bácsitól is tanultam,
azt hogy csak egy életünk van és fontos az, hogy telik el a napunk
és mit csinálunk az életünkkel. A filmben láttam, hogyha valaki
drogozik, milyen gyorsan akár meg is halhat, vagy ha iszik, és
erről azt gondoltam, hogy milyen fontos minden perc az életünkből.
A Role koncert
nagyon jó volt, szépen énekeltek lányok és a gitározás is
nagyon tetszett.
Néhány barátot is szereztem - és akivel
veszekedtem egy kicsit azzal megbékültünk és boldog szívvel és
sok örömmel jöttem vissza Torockóra. Gazdagabb lettem a
lelkigyakorlattól, és még egyszer meg szeretném köszönni Csaba
testvérnek, hogy vigyáz a gyerekekre és szeret minket.
Gheta
Irina, 17 éves
Nagyon örültem
annak, amikor a nevelő hírül adta nekünk, hogy lesz
lelkigyakorlat, boldogok voltunk mert tavaly is jól telt.
Hát
fel is kerekedtünk Iringó nevelővel. Az estét egy misével
kezdtük a kegytemplomban. A többi napokon pedig sok elmélkedésen
vettünk részt, minden elmélkedés tanulságos volt mert
mindenikből kiszűrtünk valamit, amire nekünk szükségünk van.
Ami leginkább megmaradt az a tanulással való küzdés s a remény,
vagyis az, hogy küzdeni kell a célért meg mindent a legmagasabb
szintre kell felemelni és nem kell megelégedni a legkisebbel. A
csíkszeredai koncert is nagyon jó volt és a hoki bajnoknak a
beszélgetése. A film nézés is jó volt. A filmmel kapcsolatban
nagyon megrázó gondolatok jutottak eszembe és érdekes, mert nem
gondoltam, hogy ilyen rossz állapotban is élnek az emberek.
Kicsikét megbarátkoztunk más gyerekekkel. Szabadidőnkben voltunk
sétálni a városban, és felmentünk a kálváriára a kis
kápolnába.
Nagyon örültem, hogy Csaba testvér ezt a
lelkigyakorlatot ismét megrendezte. Sok mindennel több lettem
lelkileg és tanultam is.
Balogh Magdolna, 15 éves
2010
december kilencedikén elindultunk Csíksomlyóra a lelkigyakorlatra,
este megérkeztünk, megvacsoráztunk és szállást kerestünk a
házban. Megismerkedtem néhány gyerekkel de mivel csak akkor
érkeztünk már nem volt idő sok ismerkedésre. Pénteken reggel
nyolctól volt egy elmélkedés, majd reggeli és 11 óráig
szabadidő, eközben lehetett ismerkedni a többi gyermekekkel.
Nekem nagyon fontos volt, ahogy Karda Róbert és a családja
beszéltek a tanulás öröméről, mert támadt egy olyan érzésem,
hogy a tanulással kapcsolatban nincs lehetetlen és bármit meg
lehet csinálni, el lehet készíteni, bármit meg lehet tanulni, ha
van hozzá akarat. És nagyon fontos a tanulás, mert ha nem tanulsz,
nagy korodban nagyon megbánhatod, mert nem lesz egy biztos munkahely
ahol dolgozhassunk és majd nem tudjuk tanítani a gyermekeinket.
Jót
tett nekünk a kiscsoportos beszélgetés és előtte megismertünk
még több gyermeket és nagyon jó volt a séta a városban. Jó
volt hallani Csaba testvér papbácsit amikor a reményről beszélt
nekünk. Felébresztett arra, hogy hinni kell és reménykedni és ne
beszéljük be magunknak a lehetetlent. Sőt minden mise nekem jót
tesz, a papbácsi minden miséjét végighallgatom, még akkor is, ha
az alvás közben ébresztenek fel. Aztán a haza fele vezető út is
nagyon jól telt.
Balázs Katalin, 16 éves
.