| |
|
|
Az árvák utazó nagykövete
2010-12-15 11:04
Akár
az árvák utazó nagykövetének is nevezhetnénk, hiszen
fáradhatatlanul úton van. Erdély 62 településén már csaknem
kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az általa létrehozott Dévai
Szent Ferenc Alapítvány népes családját. Előadásaiból,
beszélgetőkönyveiből egyre többen merítenek erőt. Böjte Csaba
ferences szerzetes ennél többre is képes: kezében őrzi a hit
parazsát.
A
remény olyan az ember számára, mint a járműnek az üzemanyag,
mint puskának a puskapor. Merjünk csak beletaposni a gázpedálba!
Ne torpanjunk meg a vélt vagy valós akadályok előtt! Mit sem
érünk vele, ha csak duzzogunk tehetetlenül és sértetten a
sarokban, csordultig telve az önsajnálattal – ezekkel a
hasonlatokkal biztatja a máriabesnyői lelkigyakorlat résztvevőit
Böjte Csaba atya a ő magával ragadó stílusában, mikor
megérkezem.
Pedig
ha valakinek, neki aztán oka lett volna orrolnia a sorsra, hiszen az
édesapját – akit nem másért, mint egy politikai célzatú
verséért börtönöztek be – már öt esztendős korában
elvesztette, emléket is alig őriz róla. Korán megtapasztalta
viszont a kemény mezei munkát, igaz, utána fürdéssel kárpótolta
magát a hűvös patakban. Panaszkodásra ma sem fecsérli az időt
Csaba testvér, ahogy Erdély-szerte nevezik. Olyan iramban járja az
útját, és teszi a jót, hogy bízvást hihetjük, a rossz
előbb-utóbb lemarad mögüle.
Miért
éppen arra tette fel az életét, hogy a gyerekeken segítsen? -
faggatom egy csendes sarokban a lelkigyakorlat szünetben az atyát,
aki idén kiérdemelte az egyik legrangosabb állami kitüntetést.
Szívfacsaró
dolog, hogy megszületik egy ép, egészséges gyermek, s mivel nem
foglalkoznak vele, értelmi, lelki fogyatékos lesz. Ám őt még
lehet menteni, s ha szépen felneveljük, bármi válhat belőle. Mi
lehetne nagyobb érték a gyermeknél, amikor a társadalmunk
öregszik, és a népünk legnagyobb csatáját a demográfiai síkon
vívja...
Manapság
egyre nehezebben házasodnak, s alapítanak családot a fiatalok. Mi
lehet ennek az oka?
A
régi idők embere tudta, hogy sokat kell bajlódni addig, amíg egy
kapirgáló kis csirkéből kifejlődik a húslevesbe való tyúk.
Ma viszont megszoktuk, hogy az ételt is készen kapjuk, csupán a
celofánt kell letépni róla. Sok fiú csak óvatosan kerülgeti a
lányokat, tétovázik, húzza az időt. Pedig annak a férfinak úgy
kéne jönnie, mint a sas, amelyik lecsap, és már viszi is...
Némelyik legény azt se tudja, hogy abból a pattanásos csitriből
hogyan szeresse ki az asszonyt, aki aztán boldogan gyereket szül
neki, hiszen titokban minden nő erre vágyik. Volt egy fiatalember,
aki hosszú évek óta udvarolgatott, de mégsem tudta elszánni
magát. Mondtam neki, először is igyon néhány korty bort,
bátorításul, aztán lépjen a tettek mezejére. A fiú elment, az
egész havi fizetéséből rózsákat vett, és végre megkérte a
lányt. Ma öt gyerekük van, és gyönyörű szép családjuk.
Aki
ilyen remek, életrevaló tanácsokat tud adni, csoda, hogy maga nem
nősült meg - ötlik eszembe.
Ha
magam fizikai családot alapítottam volna, akkor most volna hat-hét
gyerekem. Így viszont van kétezernél is több – hangzik a
válasz.
Mekkora
nyomorúságból jönnek, és mivé válnak azok az árvák, akik
Dévára és más otthonaikba kerülnek, majd később kiröppennek
onnan?
Akadt
olyan lánykánk, akinek az apja meghalt, az édesanyja pedig a sok
családi cirkusz miatt öngyilkos lett. Egy állami árvaházból
hoztunk ki őt, ahol slaggal mosták le, az volt számára a
tisztálkodás. Elfelejtett magyarul, újra kellett tanulnia az
anyanyelvét, mikor hozzánk került. Aztán olyan szorgalmasan
behozta a lemaradását, hogy szépen leérettségizett, majd
történelem, levéltár szakon elvégezte az egyetemet, s most
azzal bíztuk meg, hogy a már elhunyt ferences atyák hagyatékát
gondozza. Istennek legyen hála, most már közel húsz esztendeje
dolgozunk az alapítvánnyal. Már legalább húszan vannak olyanok,
akik óvodától az iskoláig nálunk jártak, majd akár egyetemet
vagy főiskolát végeztek, és mára munkatársaink lettek.
Szomorú
történeteket hallunk a volt állami gondozottakról, akik
elkallódnak, kisiklik az életük. Mi a titka, hogy ne így legyen?
Megesett,
hogy egy hat-nyolc éves fiú úgy járkált az erdő szélén, mint
Maugli, senki sem törődött vele, míg hozzánk nem került. Volt,
hogy az anya a kutyáknak kitett ételből szerzett a kicsiknek, és
még ágyuk se volt, úgy húzták meg magukat, mint a kóbor
állatok. S lám, szeretettel, jósággal, némi gondoskodással
milyen szépen fel tudnak nőni ők is. Amikor odajönnek hozzám
ezek a kölykök, először koldulnak, és azt nézik sunyin, hogy
mit csenhetnének el. Amikor hazaviszem őket, talán még kicsit
büdösek is. Aztán elmennek mosdani, s mikor kijönnek tisztán,
megfésülve, már egészen máshogy néznek ki. Ám ami a
legfontosabb: a szeretetre szeretettel válaszolnak.
Kétféle
gyermekvédelmi tevékenységbe fogott az alapítványuk, a
gyerekotthonok mellett napköziket is nyitottak. Nemrég például
Tekerőpatakon nyílt egy. Ez a helység arról hírhedt, hogy innen
jött az a fiú, aki egyszer Pesten megszurkált valakit.
Ha
a szülő beteg, vagy más okból nem képes leülni a gyerekkel
tanulni, az ő lelki, szellemi nevelését vállalni, akkor ezt
részben átvállaljuk tőle. A diákok általában déltől este
hatig-hétig vannak nálunk, és nemcsak a leckét írják meg, de
megtanítjuk őket a háztartási teendőkre is, főzni, tisztán
tartani a ruhát. Ezt a napközit nem úgy kell elképzelni, mint
egy intézményt, hanem mint egy rendes falusi házat, ahol van
konyha, ebédlő, kis kert. Az esetek nyolcvan százalékában ezzel
sikerül megtámogatni a családot, s megelőzhetjük, hogy állami
gondozásba kerüljön a gyermek. Mivel sokan kértek, és
biztattak, ezt a napközis rendszert Magyarországon is tervezzük
elterjeszteni.
Azon
erdélyi falvak és városok közt, ahol gyermekvédelmi központokat
alapítottak, vannak szimbolikus értékű helyek. Szovátán
például épp nagypéntekre virradóra égett le néhány éve a
csaknem elkészült ház. Hogy tette túl magát az efféle
kudarcokon?
Emlékszem,
ott álltam a lobogó épület előtt, és éreztem, hogy milyen
kicsi vagyok, milyen gyarló. Vádoltam magam, hogy hiába bíztak
rám egy ilyen értéket, mégsem tudtam megvédeni. Óhatatlanul is
az merült fel bennem, hogy nem vagyok sem képes, sem méltó arra,
hogy egy ekkora feladatot megoldjak. Ám hirtelen belém nyilallt,
hogy a gonosz lélek pont azt szeretné, hogy dobjam be a
törülközőt. Lenyúltam, és egy marék parazsat a tenyerembe
szorítottam. Mondtam magamban egy cifrát, és megfogadtam, hogy
azért sem adom fel a harcot, hanem megpróbálom újraépíteni ezt
a magtárból lett gyermekotthont. Néha nem könnyű újrakezdeni,
de a kudarcainkból erőt kell merítsünk. Aki nem hiszi, hogy az
emberek jók, álljon neki valami jót csinálni, s meglátja,
mennyien köré sereglenek.
Csaba
testvér bölcs beszélgetőkönyveit egymás kezéből kapkodják
ki az olvasók. Meglepő ez egy kiábrándult világban!
Egyre
többen éheznek a lelki értékekre, lassan megcsömörlenek a
limlomok utáni hajhászástól. Sajnos a mai lomtalanító világban
egymást is lomnak nézve könnyen kidobjuk a másikat életünk
ajtaján. Pedig tanulhatnánk az okos szerkentyűktől. A kocsink
műholdas készüléke, a GPS sose zsémbel velünk, ha véletlenül
rossz irányba fordulunk. A gép azt ismételgeti csak, hogy:
újratervezés. Egy feleség is többre menne vele, ha nem
veszekedne, nem zsörtölődne, amikor a párja elvéti az utat az
életben. Hanem újra bizalmat adna neki, és csendesen annyit
mondana: Kicsi szívem, újratervezés...
Hogyan
készül a közelgő ünnepre?
Hiszem
azt, hogy nemcsak én rakok Déván a gyermekeim karácsonyfája alá
ajándékokat. Az idei év elhozta a határon túli magyaroknak,
hogy kérhetik a kettős állampolgárságot. Bízom abban, hogy
2011-re a Jóisten újabb ajándékokat készít népünk, nemzetünk
számára is, és én alig várom, hogy kibontsam ezeket a
csomagokat. Az ünnepnek nem a vásárlási lázról kellene
szólnia, hiszen Jézus Krisztus is üres kézzel jött közénk.
Nem hozott semmiféle mennyei kütyüt. Önmaga volt az ajándék.
Az volna jó, ha mi magunk tudnánk egymás számára áldás,
ajándék, simogatás lenni.
Forrás: Szabad Föld
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
- "Édesanyám nyolc éve meg van halva" - Heti Válasz, 2009 május 10.
- „Igazából én csak azt szeretném megmutatni, jó dolog jónak lenni!”
- „Szerzett az atya nekünk egy szép karácsonyt”
- A Bihari Napló cikke Csaba testvérrel, 2006 szept.
- A dévai árvákhoz dübörögtek a motorok
- A remény házai (cikk a Katedra – szülők és pedagógusok lapjából)
- A szeretet útján - Böjte Csaba a semmiből jövőt teremtett
- A szerzetes bosszúja - Heti Válasz
- A széthúzás elemeire tépi nemzetünket
- Adomány Böjte Csaba árváinak
- Advent Déván - Gondola
- Adventi villámlátogatás Keszthelyen
- Ajándék az ajándékozóknak
- Aki egyetlent is befogad... - Magyar Nemzet
- Álomkovácsok?
- Amit egy kkv egy szerzetestől tanulhat
- Antal atyáról...
- Anyapótlók
- Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthon valósága
- Az év embere - Magyar Hírlap on-line
- AZ ORSZÁGÉPÍTŐ - Heti Válasz, 2005.04.14.
- Beszélgetés Böjte Csabával - ERDÉLYI NAPLÓ
- Boldog az az ember…
- Böjte atya gyermekeinek ad otthont a Stubenberg kastély
- Böjte Csaba - a dévai gyermekotthon alapítója - HVG
- Böjte Csaba 50 éves
- Böjte Csaba a szeretet erejéről Szentesen
- Böjte Csaba a szeretet nagy erejéről Szentesen - www.fideszfrakcio.hu
- Böjte Csaba az ócean partján
- Böjte Csaba Budakeszin prédikált
- Böjte Csaba jövőt épít, melegítő tüzet rak
- Böjte Csaba kapta az Árpád fejedelem emlékdíjat
- Böjte Csaba tartott "tanévnyitót" Székelyhídon
- Böjte Csaba testvér várja a konkurenciát
- Böjte Csaba Torockóra is kiterjesztette „védőszárnyait"...
- Böjte Csaba: Párbeszéd a Végtelennel
- Böjte Csaba: Szeretem az embereket biztatni, bátorítani
- Csaba testvér a Kaptárban (videó)
- Csaba testvér könyvbemutatója
- Csaba testvér könyvéről...
- Csaba testvér Sarasotában
- Csaba testvér szupersztár
- Csaba testvér újabb gyermekvédelmi központja
- Csaba testvér: „Merjük egymást felrázni!”
- Csaba testvér: Mindig van újrakezdés!
- Csak egy Anya?
- Csíksomlyón a szerződés megköttetett
- Csodamese I - Kovász Iskolaújság
- Csodamese II - Kovász Iskolaújság
- Déva, iskola, politika - Népszabadság cikksorozata
- Dévai Asztalosokról - Három kisfilm a YouTube-on
- Dóczy Tamás nyílt levele Csaba atyának
- Édes mostohák (Rólunk írták, s a legfrissebb képeket tettük hozzá)
- Egy diplomata levele Marosillyéről
- Egy szovátai önkéntes beszámolója
- Én is hiszek a szeretet győzelmében - Nemzeti Hírháló
- Engedd bejutni a te országodba - Dévai beszélgetés Böjte Csabával
- Engedjétek hozzá a gyermekeket - Heti Válasz
- Év embere díj jelölés - Magyar Hírlap on-line
- Éva marketingesből lett nevelőnő Déván
- Film a szegedi Csillag börtönröl...
- Gézengúzok
- Gondolatok Böjte Csabától a karácsonyi bevásárlás előtt
- Gondolatok dévai napjainkról
- Gratulálunk Böjte Csabának
- Gyereknapot szerveztek Böjte Csaba pártfogoltjainak
- Gyermek- és lélekmentés Déván - NŐK LAPJA
- Gyermekáldott ferences atya
- Igen az életre! Igen a szeretetre! - www.reggel.hu
- Kecskeméten ülésezett a Nemzeti Összetartozás Bizottsága
- Kedvenceim az irodalom mezején
- Kedves Csaba Atya és Kedves Déva-i Közösség!
- Kedves Zoli!
- Kiállításokkal gyűjt egy fotós Böjte Csaba pártfogoltjainak (Kossuth Rádió)
- Kis magyar oázis Déván: mentsvár gyerekek számára
- Kisiratosi gyermekotthon
- Kossuth Rádió, elhangzott 2005. március 30-án
- Lassan gyógyulnak az élet okozta sérülések
- Látogatóban Csaba testvérnél
- Lelki nap a Várban Böjte Csabával
- Mádl Dalma asszony Déván - www.hirtv.hu
- Magyar nyelven folytatunk gyermekvédelmet - Beszélgetés Böjte Csabával
- Magyarosítás közpénzen - Nyugati Jelen
- Marosillye – Szövetség Dél-Erdélyben
- Márton Kató békéscsabai fotós tudósitása
- Megláttam Isten arcát
- Mégsem hiába fogtunk össze az élet szolgálatáért...
- Mentés a süllyedő hajóról - Filmszemle - Magyar Hírlap
- Mentőcsónak a Titanic mellett
- Merjük megosztani, amink van – interjú Böjte Csabával
- Mi magunk legyünk az ajándék...
- Miért éppen Torockó?
- Mikulásjárás után
- Missziós útja során Békéscsabán járt Böjte Csaba
- Mit ér a magyar, ha szórvány? - www.erdely.ma
- motorosok a dévai Szent Ferenc Alapítványnál
- Négy szellem, ... 1 órás TV film
- Nyomor és reménység Déván - Index
- Otthonra leltek a szárhegyi ferencesek kolostorában - Hargita Népe
- Pacsika Lia ír a dévai élményeiről
- Pannonia Sacrás családok látogatása erdélyi otthonokban
- Petrozsény
- Semmi nem jogosít fel bennünket arra, hogy letérjünk a szeretet útjáról
- Szembe kell menni az emberiség rohanó szekerével
- Szent István-napi beszélgetés Böjte Csaba dévai ferences szerzetessel (2005)
- Szent Rita Kilenced élménybeszámoló
- Szeretetből épül magyar iskola Moldvában
- Szolnoki adomány a Dévai gyermekeknek
- Szovátai újság, szeptember 2.
- Tágas és jól fűtött az iskolaház
- Téglajegyek a moldvai csángók magyar oktatásáért - NÉPÚJSÁG (Marosvásárhely)
- Tegnapi romokból holnapot építeni
- Tudás Háza a moldvai csángómagyar gyermekeknek - Kossuth Rádió
- Turcsány Péter Déván és Szászvároson született versei
- Újházlátóba gurult Gyergyó Szekere
- Valami jót kell tenni... - Magyar Nemzet, 2005. március 19.
- Videoriport Böjte Csaba atyával
- Ültessetek cseresznyefát!
|
|