Böjte Csaba is kapott Ezüstfenyõt

2010-12-20 14:56
Mindenki az összefogásról beszélt...

Kilencedik alkalommal adták át december 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotában az RMDSZ Ezüstfenyõ díjait. Idén 32-en vehették át a „szülõföld visszaszerzéséért”, az RMDSZ programjának megvalósításáért folytatott kiemelkedõ munkájuk elismeréseként az ügyvezetõ elnökség és a területi szervezetek javaslatai alapján odaítélt kitüntetést.

bojte_bAz RMDSZ elnöke, Markó Béla szerint többen vannak olyanok, akiknek a munkáját nem sokan ismerik, viszont rendkívül fontos tevékenységet folytatnak, ezért megérdemlik a láthatóságot, a nyilvánosságot.

„Világossá vált, hogy a szülõföldet egyszer s mindenkorra visszaszerezni nem lehet, újból és újból meg kell küzdeni érte, mert ha nem küzdünk, akkor elveszíthetjük. Ez a legfontosabb üzenet a következõ generációk számára, mert aki azt hiszi, hogy a történelem kereke csak elõre, egy irányba forog, az téved” – mondta Markó Béla.
Ezüstfenyõt vehetett át Böjte Csaba (fotó) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. „Tegnap (pénteken – szerk.megj.) Ópusztaszeren jártam, ahol Árpád vezér összegyûjtötte a törzsek vezéreit, hogy közösen, együtt cselekedjenek, fogjanak össze, ez idõ tájt pedig az itáliaiakra és a germánokra is a széthúzás volt jellemzõ. Valamilyen szinten békesség volt a Kárpát-medencében, ezért mehettek el kalandozni a férfiak és nyugodtan hátrahagyhatták a nõket, gyermekeket. Integráló nemzet voltunk, szerintem most is ez a jövõ” – szólított az összefogásra a 62 településen 2173 gyerek sorsát igazgató Böjte Csaba.

Az Ezüstfenyõ-díjat Markó Béla, az RMDSZ elnöke 2002. november 30-án hozott Határozatában alapította. A díj Gyarmathy János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzõmûvészek alkotása. Maros megyébõl idén Illés Ildikó fõtanfelügyelõ-helyettes, dr. Suba Kálmán állattenyésztési szakember és Terkál Ágnes, az RMDSZ közlöny szerkesztõje részesült az elismerésben.

Gáspár Botond

Forrás: http://szekelyhon.ro/hirek/kozelet/bojte-csaba-is-kapott-ezustfenyot
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu