Könyv a régi dévai református templomról

2010-12-20 15:19
Ionuþ Codrea
Meglepõ témát dolgozott fel csütörtökön bemutatott könyvéhez Ionuþ Codrea fiatal dévai történész: a város legrégibb és sokáig legjelentõsebb temploma, a huszadik század elején lebontott református templom történetét.

A könyv románul jelent meg és szinte kizárólag román közönség elõtt került bemutatásra. Ennek ellenére a fogadtatása roppant kedvezõ volt, s a fiatal történészt dicsérettel halmozták el, noha a könyv a katolikusból a XVI. században reformátussá vált Déváról és a város fõtemplomáról szól.

Bátorság olyan mûemlékrõl írni, ami már több mint 100 éve nem létezik. A fiatal Ionuþ Codrea vállalta a kihívást. Éppen ez keltette fel érdeklõdését, a történésznek az az érdekesebb, ami már nincs, nyilatkozta a könyvbemutató végén. Fõleg régi fényképek, térképek, valamint Szõts Sándor és Halaváts Gyula századfordulós monográfiái jelentették a kiindulópontot. A kutatómunka körülbelül két évig tartott, a magyar nyelvû történelmi források feldolgozásában Bodó Krisztina történész kollégája segített.

Hogyan választott témának az 1905-ben lebontott régi református templomot, melynek utódja októberben ünnepelte századik évfordulóját? Hiszen a magyar történelem – finoman fogalmazva – nemigen számított a román történész-szakma csemegéjének. A magyar történelem mindenütt ott van Erdélyben, bármely régész vagy középkori-szakértõ óhatatlanul szembesül vele. Ráadásul a román historiográfia eléggé elhanyagolta Déva történetét, mondta Ionuþ Codrea. Déva legrégibb és évszázadokig legjelentõsebb fõtemploma megérdemli a tanulmányt. A könyv a gazdag információkon kívül érdekes, századfordulós fotókat és régi térképeket is tartalmaz, méghozzá roppant színvonalas kiadásban.

Chirmiciu András

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu