A karácsony legkedveltebb jelképe a fenyõfa. A meglepõ csak az, hogy a karácsonyfa állítása nem is olyan régi hagyomány, legfeljebb négy évszázadra nyúlik vissza, és korántsem a Szentföldrõl ered. A tradíció nyomait kutatva a néprajzosok középkori német területeken, pontosabban Elzászban és Badenben találták meg az elsõ példákat.

Abban a formában tehát ahogyan mi ismerjük, mindössze négyszáz éve állítanak fenyõfát december 24-én. Azt is tudni kell azonban, hogy régóta szokás télidõben valamilyen zöld növénnyel díszíteni a házat, ezzel is utalva a reményre, az újrakezdésre, az eljövendõ tavaszra. Az örökzöldek hasonló célra való „felhasználása” már Jézus születése elõtt is elterjedt volt egyes területeken.

Ahol csak babér termett…

Az örökzöldek életereje egyfajta mágikus hatással volt az emberekre. Úgy vélték, gyógyító erõvel bírnak ezek a növények. Aki tehát az újévet zöld növényekkel „felszerelkezve” várta, az egészséget hozott a házába, és bizakodhatott a jövõ évi szerencséjében is. Már a rómaiak is megkoszorúzták házaikat az év végén, illetve újévkor, õk azonban babérágakat használtak erre.

A német területeken aztán a középkorban tovább módosult ez a hagyomány, és tartományonként változó fákkal, növényekkel díszítették a házakat. Volt, ahol a tiszafa jött szokásba, másutt a magyal volt „divatos”, vagy éppen a boróka, esetleg a fagyöngy volt kedvelt. Megint máshol a közönséges fenyõfák terjedtek el, néha a lucfenyõ váltotta ezeket.

Az elsõ említések: 1494, 1535, 1605

Az elsõ feljegyzések szerint már 1494-ben „karácsonyi májusfát” állítottak egy német házban, azaz fenyõágakat vittek a lakásba. Errõl ugyanis már Sebastian Brandt „Narrenschiff” (Bolondhajó) címû, Baselben kiadott mûvében is ír. (A Bolondhajót 1494-ben adták ki, s néhány képét Albrecht Dürer készítette.)

1535-ben pedig Strassburgban (a mai Elzászban, amely immár Franciaországhoz tartozik), kisebb tiszafákat és magyalokat árultak, amelyeket akkor még gyertyák nélkül helyeztek el a helyiségekben. A karácsonyfák német területeken való elterjedésének a lutheri reformáció adott lendületet, sokáig a protestánsokhoz kötõdött inkább ez a szokás.

A díszítés 1605-ben tovább „fejlõdött” – ekkor jelentek meg az almák az egyik strassburgi karácsonyfán. De ezt a fát még mindig nem ékesítették gyertyák. Az utóbbiak „bevetésére” 1611-bõl, Sziléziából származik adat. Ezt a fenyõfát Dorothea Sybille von Schlesien (Sziléziai Dorothea Szibilla) hercegnõ kastélyában állították fel.

Gyertyák nyomában – Goethe szerepe

A XVIII. századtól a fenyõfa válik egyre inkább elterjedtté, 1708-ban mindenesetre már más német területeken is említés esik a gyertyákról (Liselotte pfalzi grófnõ révén). De például Goethe csak 1770-ben találkozik karácsonyfával, méghozzá Strassburgban. (Más források szerint már 1765-ben Lipcsében látott ilyet.) S hogy ez miért fontos egyáltalán? Leginkább azért, mert késõbb, 1774-ben az ifjú Wertherrõl írt szentimentális levélregényében éppen a német költõfejedelem ismertette meg egész Európát a karácsonyfa-állítás szokásával, és bizonyos fokig népszerûvé is tette azt.

1780-ban Berlinben is megjelenik az elsõ „példány”. Ausztriában 1813 bukkan fel a fenyõfa, itt Graz volt az úttörõ, Bécs mellett. 1815-ben az északi Danzigban (a mai lengyel Gdanskban) tûnnek fel e fák.

Ausztriában Henriette von Nassau-Weilburg terjesztette el azonban a fenyõfa-állítást, õ egyébként Károly fõherceg hitvese volt. 1816-ban a karácsonyt már egy feldíszített, gyertyákkal ellátott fa tette szebbé a fõhercegi otthonban.

Az amerikai karácsony

Az Újvilágba is német utazók, illetve kivándorlók vitték az elsõ fenyõfákat. 1747-ben történik az elsõ említés az amerikai karácsonyfákról: aligha véletlen, hogy a németek által sûrûn benépesített Pennsylvaniából érkezett a hír. A függetlenségi háború adott azonban igazi lökést a fák terjedésének: a hesseni (német) zsoldosok Amerikában is szokásba hozták a karácsonyfák állítását.

Késõbb annyira népszerûvé vált ez a szokás, hogy a Fehér Ház, az amerikai elnökök rezidenciája elõtt is felállították a karácsonyfát. (Ennek az eseménynek az idõpontja igencsak vitatott, akárcsak a magyar és a német elsõ karácsonyfák megjelenése. Vannak források, amelyek 1856-ra teszik mindezt, de vannak, akik 1891-et emlegetnek.) Aztán „átmeneti megingás” következett: a századforduló után Theodore Roosevelt elnök környezetvédelmi megfontolásból „betiltotta” a kertjében a karácsonyfát.

Edison segéde találta fel a karácsonyfaégõket

Utóbb viszont szokássá vált ez is, 1923 óta rendszeresen gyertyát, illetve villanyégõket gyújtanak az elnöki karácsonyfánál. Ez csak 1979-ben maradt el: ekkor az iráni túszejtés miatt csak a legfelsõ díszt világították ki Washingtonban. 1963-ban pedig a Kennedy-gyilkosság miatt rövidebb ideig égett az elektromos világítás.

Kereskedelmi forgalomban egyébként 1850 óta árulnak fenyõfát karácsonykor Amerikában. Idõközben a karácsonyfa-ágazat valódi iparággá nõtte ki magát az USA-ban: ma már százezer embert foglalkoztat (sokszor csak részmunkaidõben) ez a gazdasági terület. Kevesen tudják, hogy Edison segédje, Edward Johnson találta ki a karácsonyfaégõket 1882-ben, s a lámpácskák szériagyártása 1890-ben kezdõdött.

Magyar karácsonyfa-történet

Magyarországon is a német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az elsõ hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az elsõ magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.

Podmaniczky Frigyes báró édesanyja, Noszticz-Jäckendorf Elza grófnõ, egy szászországi miniszter lánya is e tájról jött hozzánk, s az elsõk között, szintén 1828-ban állított karácsonyfát itthon. (Más források az 1825-ös évszámot hangsúlyozzák, mind Brunszvik, mind pedig Podmaniczkyék kapcsán. Az óvodaalapító esetében pedig 1824 is felmerült.)

A szászországi Zittauban 1737-ben azt jegyezték fel, hogy annyi feldíszített, gyertyás karácsonyfát állítanak, ahány megajándékozott személy van a családban. Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Ezt a szászországi hagyományt bizonyítja száz évvel késõbb a magyar Podmaniczky báró visszaemlékezése gyerekkorára is, hiszen édesanyja éppen errõl a németországi vidékrõl származott: “Hat órakor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi gyermekek – öten voltunk – egy, a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon mindegyikünk külön megtalálta a karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat…”