A karácsony legkedveltebb jelképe a fenyőfa. A meglepő csak az, hogy a karácsonyfa állítása nem is olyan régi hagyomány, legfeljebb négy évszázadra nyúlik vissza, és korántsem a Szentföldről ered. A tradíció nyomait kutatva a néprajzosok középkori német területeken, pontosabban Elzászban és Badenben találták meg az első példákat.

Abban a formában tehát ahogyan mi ismerjük, mindössze négyszáz éve állítanak fenyőfát december 24-én. Azt is tudni kell azonban, hogy régóta szokás télidőben valamilyen zöld növénnyel díszíteni a házat, ezzel is utalva a reményre, az újrakezdésre, az eljövendő tavaszra. Az örökzöldek hasonló célra való „felhasználása” már Jézus születése előtt is elterjedt volt egyes területeken.

Ahol csak babér termett…

Az örökzöldek életereje egyfajta mágikus hatással volt az emberekre. Úgy vélték, gyógyító erővel bírnak ezek a növények. Aki tehát az újévet zöld növényekkel „felszerelkezve” várta, az egészséget hozott a házába, és bizakodhatott a jövő évi szerencséjében is. Már a rómaiak is megkoszorúzták házaikat az év végén, illetve újévkor, ők azonban babérágakat használtak erre.

A német területeken aztán a középkorban tovább módosult ez a hagyomány, és tartományonként változó fákkal, növényekkel díszítették a házakat. Volt, ahol a tiszafa jött szokásba, másutt a magyal volt „divatos”, vagy éppen a boróka, esetleg a fagyöngy volt kedvelt. Megint máshol a közönséges fenyőfák terjedtek el, néha a lucfenyő váltotta ezeket.

Az első említések: 1494, 1535, 1605

Az első feljegyzések szerint már 1494-ben „karácsonyi májusfát” állítottak egy német házban, azaz fenyőágakat vittek a lakásba. Erről ugyanis már Sebastian Brandt „Narrenschiff” (Bolondhajó) című, Baselben kiadott művében is ír. (A Bolondhajót 1494-ben adták ki, s néhány képét Albrecht Dürer készítette.)

1535-ben pedig Strassburgban (a mai Elzászban, amely immár Franciaországhoz tartozik), kisebb tiszafákat és magyalokat árultak, amelyeket akkor még gyertyák nélkül helyeztek el a helyiségekben. A karácsonyfák német területeken való elterjedésének a lutheri reformáció adott lendületet, sokáig a protestánsokhoz kötődött inkább ez a szokás.

A díszítés 1605-ben tovább „fejlődött” – ekkor jelentek meg az almák az egyik strassburgi karácsonyfán. De ezt a fát még mindig nem ékesítették gyertyák. Az utóbbiak „bevetésére” 1611-ből, Sziléziából származik adat. Ezt a fenyőfát Dorothea Sybille von Schlesien (Sziléziai Dorothea Szibilla) hercegnő kastélyában állították fel.

Gyertyák nyomában – Goethe szerepe

A XVIII. századtól a fenyőfa válik egyre inkább elterjedtté, 1708-ban mindenesetre már más német területeken is említés esik a gyertyákról (Liselotte pfalzi grófnő révén). De például Goethe csak 1770-ben találkozik karácsonyfával, méghozzá Strassburgban. (Más források szerint már 1765-ben Lipcsében látott ilyet.) S hogy ez miért fontos egyáltalán? Leginkább azért, mert később, 1774-ben az ifjú Wertherről írt szentimentális levélregényében éppen a német költőfejedelem ismertette meg egész Európát a karácsonyfa-állítás szokásával, és bizonyos fokig népszerűvé is tette azt.

1780-ban Berlinben is megjelenik az első „példány”. Ausztriában 1813 bukkan fel a fenyőfa, itt Graz volt az úttörő, Bécs mellett. 1815-ben az északi Danzigban (a mai lengyel Gdanskban) tűnnek fel e fák.

Ausztriában Henriette von Nassau-Weilburg terjesztette el azonban a fenyőfa-állítást, ő egyébként Károly főherceg hitvese volt. 1816-ban a karácsonyt már egy feldíszített, gyertyákkal ellátott fa tette szebbé a főhercegi otthonban.

Az amerikai karácsony

Az Újvilágba is német utazók, illetve kivándorlók vitték az első fenyőfákat. 1747-ben történik az első említés az amerikai karácsonyfákról: aligha véletlen, hogy a németek által sűrűn benépesített Pennsylvaniából érkezett a hír. A függetlenségi háború adott azonban igazi lökést a fák terjedésének: a hesseni (német) zsoldosok Amerikában is szokásba hozták a karácsonyfák állítását.

Később annyira népszerűvé vált ez a szokás, hogy a Fehér Ház, az amerikai elnökök rezidenciája előtt is felállították a karácsonyfát. (Ennek az eseménynek az időpontja igencsak vitatott, akárcsak a magyar és a német első karácsonyfák megjelenése. Vannak források, amelyek 1856-ra teszik mindezt, de vannak, akik 1891-et emlegetnek.) Aztán „átmeneti megingás” következett: a századforduló után Theodore Roosevelt elnök környezetvédelmi megfontolásból „betiltotta” a kertjében a karácsonyfát.

Edison segéde találta fel a karácsonyfaégőket

Utóbb viszont szokássá vált ez is, 1923 óta rendszeresen gyertyát, illetve villanyégőket gyújtanak az elnöki karácsonyfánál. Ez csak 1979-ben maradt el: ekkor az iráni túszejtés miatt csak a legfelső díszt világították ki Washingtonban. 1963-ban pedig a Kennedy-gyilkosság miatt rövidebb ideig égett az elektromos világítás.

Kereskedelmi forgalomban egyébként 1850 óta árulnak fenyőfát karácsonykor Amerikában. Időközben a karácsonyfa-ágazat valódi iparággá nőtte ki magát az USA-ban: ma már százezer embert foglalkoztat (sokszor csak részmunkaidőben) ez a gazdasági terület. Kevesen tudják, hogy Edison segédje, Edward Johnson találta ki a karácsonyfaégőket 1882-ben, s a lámpácskák szériagyártása 1890-ben kezdődött.

Magyar karácsonyfa-történet

Magyarországon is a német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az első hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az első magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.

Podmaniczky Frigyes báró édesanyja, Noszticz-Jäckendorf Elza grófnő, egy szászországi miniszter lánya is e tájról jött hozzánk, s az elsők között, szintén 1828-ban állított karácsonyfát itthon. (Más források az 1825-ös évszámot hangsúlyozzák, mind Brunszvik, mind pedig Podmaniczkyék kapcsán. Az óvodaalapító esetében pedig 1824 is felmerült.)

A szászországi Zittauban 1737-ben azt jegyezték fel, hogy annyi feldíszített, gyertyás karácsonyfát állítanak, ahány megajándékozott személy van a családban. Az ajándékokat a karácsonyfák alá helyezték. Ezt a szászországi hagyományt bizonyítja száz évvel később a magyar Podmaniczky báró visszaemlékezése gyerekkorára is, hiszen édesanyja éppen erről a németországi vidékről származott: “Hat órakor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi gyermekek – öten voltunk – egy, a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon mindegyikünk külön megtalálta a karácsonyfáját s az a körül csoportosított különféle ajándékokat…”