SZERETETT
CSABA TESTVÉR, KEDVES BALÁZS !
Meddig számít gyermeknek
lenni? Nem tudom, de ma talán jobban izgultam, mint az összes
gyerek.
Nem csak azért, mert
angyalkát vártunk, valami ennél több volt. Egy különös
melegség a mellkasom táján ,mintha még a kis kalapácsom is
jobban vert volna látván a szeretet, az egymásra figyelés, a kis
Jézus igazi erejét.
De kezdem az elején
a történetet. Néhány héttel ezelőtt, hogy – hogynem, de
betért hozzánk egy bácsi, vagy
nevezhetném “jótündér bácsinak” is.(Na
jó, lehet, hogy a Máltai Szeretetszolgálat vezetői – Tulit
család megsúgta neki, hogy hol
lakunk.) Mert a hozott mikuláscsomagok mellett , kért valamit.
Mindegyik gyerektől egy levelet,amelyben leírja a karácsonyi három
kívánságát. Mondanom sem kell, a gyerekekre mintha valami
csodapor szállt volna, rekord idő alatt mindenki megtanult szépen
és helyesen írni.
No persze, azért még mi is anyuci tanító nénivel egy kicsikét
átnéztük s próbáltuk a pónilovat lealkudni esetleg egy
lovaspulcsira, meg a királylányruhát egy szép ünnepi ruhára.
Végül a levelek
megszülettek és csodálatos volt látni, ahogy a levelekben a
gyerekek álomvilága bontakozott ki.
Talán voltak gyerekek, akik életükben először írtak kívánságlevelet? Voltak!
Talán volt gyerek, aki
nem tudta mikor van a szülinapja? Volt! – Mert talán még soha
senki nem köszöntötte fel.
S ilyenkor nyeltük a
könnyeinket? Talán!
A leveleket tehát
elküldtük, s vártunk. S bár a gyermekek nem mondták , a
szemükben ott csillogott a reménykedő várakozás. De mi nevelő
nénik egy kicsit féltünk . Vajon tényleg teljesülnek a
kívánságok? S titokban mondtunk néha egy imát.
Közben megtanultunk
néhány verset, éneket, s egy kis színdarabot. Telt- múlt az idő s
elérkezett a kis műsorunk előestéje. Már minden kész volt, s
bár valahol huszonkét kis gyerek csukta le úgy a szemét, hogy
holnap talán valóra válik az álom, de mi aggódtunk, mert az
angyalka még nem jelzett az elindulásáról. S másnap, amikor
feladtuk volna a reményt, a kis Jézuska úgy intézte, hogy a
parajdi angyalkáktól (civil nevükön Kovács Ágnes és Engi
Ágnes)
elküldte a Karácsonyt megmentő csomagot. S hogy a meglepetés
teljes legyen a műsor megkezdése előtt betoppant “tündér
bácsink”(Darabán Ottó személyében), magával hozva a jóságos
“tündérnéninket”(Brejan Mihaelát),az ajándékaikkal és a
Lokodi Edit édességcsomagjaival.
Meglepetésünkben
egy kissé döcögve, de azért sikerült előadnunk a kis
szerepünket, sőt még a narancsgyertyáink is meggyúltak az utolsó
ének alatt.
S az ajándékok: a
szívem kihagyott egy ütemet, megbotlott s hasra esett döbbenetében,
majd felállt leporolta magát, mély lélegzetet vett s újra
indult. S azok a gyerekarcok…Ha le lehetne írni, vagy lefesteni,
ennyi boldogságot egy helyen sosem láttam az összes 21 évem
alatt, de még a tanci sem. Amikor a kívánságaik mind teljesültek
, amikor a nagy masnik és csomagolópapírok alatt ott volt minden,
amit kértek, talán még ők sem hitték. Elképedve ugrottak a
nyakunkba: “Az Angyal tényleg elhozta…”, “ Az Angyal tényleg
létezik…”És öleltek, és pusziltak , pedig nem is én voltam
az angyaluk, de ma este egy kicsit úgy éreztem magam. Ma este
beteljesültek a kívánságok. Ezek a kis drágák, talán életükben
először megkapták, amit kívántak. S
talán életükben először láttak és
választhattak annyi maci és ruha közül,
mint amit Parajdról kaptak.
Bár készülődtek
kibuggyanni a könnyeim, mégis megtartottam őket az én kis
szobámnak, de most már elengedem őket, s minden egyessel
köszönetet mondok a Jó Istennek, mert abban a kis napköziotthonban
a sok ajándék okozta öröm mellett még valami megszületett…
Azt hiszem mát túl
sok rajzfilmet néztünk a gyerekekkel, de ha egy amerikai Disney
rajzfilmben lettünk volna, talán látszottak volna a kis fények
fölöttünk, a zene s az angyalének...
Ma este még én is
elhittem, hogy az álmok valóra válnak, ma este hittem a mesékben…
Hittem a Jó Isten által vezérelt emberi jóság teremtette
mesevilágban…
Boldog
Karácsony!
Szeretettel
a marosvásárhelyi nevelőnénik
