„Pap vagyok, és írtam egy könyvet az intimitásról” (P.F)

   Ezzel vagy tud valaki mit kezdeni, vagy nem – mondja Pál Feri, a Kövi Szûz Mária-templom plébánosa, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének tanára, aki kedd esténként tart elõadásokat az emberi kapcsolatokról, közösségekrõl a Pázmány jogi karán. Ezen elõadásokra alapozva immár második könyvét adta ki az õsszel, melynek címe: A függõségtõl az intimitásig – Vágy, élmény, kapcsolat. A Magyar Kurír ennek kapcsán beszélgetett vele.

- Milyen itt lakni, a HÉV és a Szentendrei út közt, egy felüljáró mellett?
- Szerintem ez nagyon jól szimbolizálja a mai embernek, és nem csak az én helyzetemnek a sajátosságát, azt, hogy nagyon nagy külsõ zajban kell rátalálni a belsõ csöndre. Ha a külsõ zajjal nem tudunk mit kezdeni, kérdéses, hogy az emberi élet szempontjából fontos belsõ csend és béke meg tud-e teremtõdni. De azért lehetséges külsõ zajban is csendre találni!

- Mi alapján válogatta meg, hogy mely elõadások anyagát szerkeszti egybe a novemberben megjelent könyvében?
- A témaválasztást az indokolta, hogy a meghittség témája a látható egyházon belül és kívül is nagyon nagy kérdés. Mintha ez ügyben leomlanának azok a sztereotípiákból álló falak, amelyek szerint a vallásosak így, a nem vallásosak úgy, a keresztények így, az ateisták úgy gondolkodnak egy adott kérdésben. Az intimitás témája mélyen és alapvetõen emberi téma: azoknak is nagy témája, akik házasságban élnek és tartós kapcsolatra adják a fejüket és azoknak is, akiknek esze ágában sincs megházasodni. És azoknak is, akik keresik, hogy miként lehetnének olyan emberi kapcsolatokban, ami számukra is és a másik számára is jó. Az intimitás olyan egyetemes téma, ami bárkit megszólíthat, függetlenül a vallásosságától, világlátásától. A könyv anyaga hosszabb szakaszát alkotta a keddi alkalmainknak, amikor konkrétan és kifejezetten a meghittség szakirodalmát ismertettem. Ez majdnem fél évig tartott. Egyrészt ennek a fél évnek a legfontosabb részeit használtam fel, másodrészt ki is egészítettem még olyan anyagokkal, ami az elõadásokon nem hangzott el, de érezni lehetett a szövegben, hogy bizonyos hangsúlyok nincsenek jó helyen, ezért szükséges a kiegészítés. Ami nem került be a szövegbe, az reményeim szerint akár már húsvétkor megjelenik egy másik kötetben, ami az istenkapcsolatunk meghittségét fogja tárgyalni. Már el is kezdtem írni.

- Az új könyv bevezetõjében felvetõdik, hogy miért is beszél egy cölibátusban élõ pap párkapcsolatról. Ezt a kérdést rendszeresen neki szokták szegezni a papoknak, ha erre a területre merészkednek.
- A pap is családban nõtt fel, párkapcsolatai is lehettek a szemináriumba lépés elõtt, és vannak barátai, emberi kapcsolatai. Emellett a lelkipásztori munkája miatt rálát rengeteg család, kapcsolat mûködésére. Egy papnak, egy szerzetesnek és egy apácának is nagyon mély és differenciált kapcsolatai lehetnek. Semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy mély barátságaink legyenek, hogy családi, rokoni szálaink legyenek, hogy olyan emberek legyenek az életünkben, akikkel tartós, hosszú távú kapcsolatban vagyunk.

A kilencvenes évek elejétõl kezdve számos felmérés készült azzal kapcsolatban, hogy a lakosság mennyire tartja kompetensnek az egyházat egyes társadalmi kérdésekben. Az derült ki, hogy sok alapvetõ társadalmi kérdésekben a magyarok zöme nem tartja kompetensnek az egyházat. Tehát egyrészt a kérdést az elõzõ húsz évben kialakult közvélekedés keretében lehet értelmezni. És ez nem minden országban van így, más országokban, kultúrákban teljesen természetes, hogy az egyház véleménye számít. Tehát ez a papoknak szegezett kérdés magyar sajátosság is egyben.

Székely Ilona, aki nemzetközi hírû családterapeuta, és aki az Egyesült Államokban dolgozik, alapított Pécsett egy családterápiás intézetet. Igen ám, de õ apáca. Így aztán sokan, sokszor nekiszegezték a kérdést, hogy miként lehet az, hogy õ apácaként családterapeuta. Hát ez hogy lehet? Õ erre így szokott válaszolni: Székely Ilona vagyok, családterapeuta és apáca. Ha tudsz kezdeni valamit azzal, hogy én ez vagyok, akkor én is tudok neked segíteni, akkor érdemes hozzám fordulnod. Ha nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy én ki vagyok, akkor valószínûleg máshoz kellene fordulnod. Tehát a kérdésre válaszolva: én pap vagyok, és írtam egy könyvet az intimitásról. Ezzel valaki vagy tud kezdeni valamit, vagy nem.

A kérdésben benne foglaltatik az a közvélekedés is, hogy az intimitás a szexualitáshoz tartozik. Ez annyira így van, hogy a Bookline-on a szexuálpszichológia témaköre alá sorolták be a kötetet, ami teljesen abszurd, mivel a könyv egyáltalán nem a szexuálpszichológiáról szól. Aki besorolta, az a címe alapján – A függõségtõl az intimitásig – egy sajátos hiedelem alapján sorolhatta a szexuálpszichológia alá. Miközben a könyv éppen arról szól, hogy a meghittség mennyivel több ennél. A szakirodalom a téma kezelhetõsége miatt például külön beszél a meghittségrõl a szexualitásban, a beszélgetésben, a lelki életben, a szellemi találkozásokban. A meghittségnek számos színtere van, és ezek közül csak az egyik színtér a testi kapcsolatban megélt meghittség.

- Egy ekkora plébánián, mint a Kövi Szûz Mária plébánia, ahova 25 ezer ember tartozik, miként tudja ápolni egy pap a kapcsolatait, és lelkipásztorolni a híveket?
A legegyszerûbb válasz az, hogy ezt így nem lehet csinálni. Annyit tudok tenni, hogy megteremtem annak lehetõségét, hogy aki akar, az rám találjon, legyen lehetõsége még pár lépést tenni a közösség, az egyházközség felé. Szó sincs arról, hogy a pap lenne az egyetlen személy akár itt, akár máshol, aki oda tud állni egy másik ember mellé, hiszen ez a keresztények feladata. Fontos, hogy olyan munkatársakkal dolgozzon együtt a pap, akik elérik azokat, akikhez õ már nem tud eljutni. Nagyon örülök annak, hogy nekem vannak ilyen munkatársaim.

- Sokszor hallani, hogy a papokat fenyegeti a magányosság, ez az egyik fõ keresztjük. Ön nem tûnik magányosnak.
- A magányosság nem csak a papok sajátja: ma minden ember ezzel küzd. De ha egy pap emberi kapcsolatokban akar élni, akkor tud is. Nyilván más utakat lehet találni a kapcsolatokhoz falun és városban. Én például ebben a lakótelepi közegben egy kicsit sem érzem magányosnak magam, épp ellenkezõleg. Azért küzdök, hogy néha lehessek egy kicsit egyedül. A papi lét nem magányosítja el az embert, persze egy papot is utolérhet a magányosság korproblémája, és a maga területén, hivatásában átélheti ugyanezt. De nem gondolnám, hogy egy papnak nehezebb a helyzete, mint egy nyugdíjas néninek, akit a legtöbb emberi kapcsolata a túlvilággal fûz össze, vagy egy gyesen lévõ mamának, akinek húsz órán át a gyerekével kell lennie. Nem nehezebb a papok sorsa, legfeljebb õrájuk is hat az a világ, amiben könnyû elmagányosodni.

- Pál Ferenc szokott küzdeni a papságával? Szoktak lenni krízisei a hivatásában?
A papság az ember felõl nézve válaszadás, döntés és elkötelezõdés kérdése is. 15 éve vagyok pap, és több alkalommal kellett újra döntenem, vagy meg kellett szilárdulnom az elkötelezõdésemben. De ez megint nem papi kérdés csupán, mivel egy házasemberrel is pontosan ugyanez történik. Nem lehet úgy végigélni egy tartós párkapcsolatot, hogy ne kelljen néha újra döntenem a házastársam mellett. Egyébként természetszerûnek tartom, hogy egy hivatásnak, életformának vannak krízisei és mélypontjai. Ez nem egy lineáris folyamat, nem folyamatos, töretlen fejlõdés, de nem is szép lassan való kiégés. Sokkal inkább az az életszerû, hogy hullámzások vannak benne. Sokszor annak, hogy az istenkapcsolatomba még jobban beágyazódjak, hogy elmélyedjek még jobban a hivatásomban, a krízis a feltétele. A krízis tehát nem rossz dolog. A krízis sokszor az egyetlen lehetõség arra, hogy olyan fejlõdésen tudjak keresztül menni, ami az elõzményekbõl nem lenne levezethetõ, elérhetõ. Ez az élet belsõ logikájából fakad. Hogy olyan kérdések, élethelyzetek elé kerülünk, aminek a kezelésére nincsenek meg az eszközeink. Nemrég járt nálam valaki, aki elmondta, hogy életében egy munkahelye volt 30 éven át, és most ki fogják rúgni. Ez olyan élethelyzet számára, amivel még sosem kellett szembe néznie. Így aztán teljesen normális, hogy õ válságba kerül, hiszen még nem kellett kifejlesztenie azokat a készségeket, amikkel egy ilyen helyzetet kezelni tudna. A krízis által, ha kap kapaszkodókat, fejlõdni tud.

- Mit szólnak a hallgatói a SOTE-n, amikor megtudják, hogy mellesleg egy pap a tanáruk?
Nem kérdeztem még meg soha, hogy „és mit szóltok hozzá, hogy pap vagyok?”, de véka alá sem szoktam rejteni, sõt el is szoktam mondani, mert sokkal jobb, ha ez nem titokként leng körül, hogy valaki tudja, valaki nem. Sokkal jobb elmondani, hogy pap vagyok, és ez az identitásom része, most azonban, elõadóként nem papi szerepben vagyok. Most elõadói szerepben vagyok egy posztgraduális képzésen, ahol errõl és errõl fogok beszélni. Tisztázni szoktam tehát, hogy napi 24 órában hozzátartozik az identitásomhoz a papságom, azonban nem vagyok mindig papi szerepben. Amikor egy profán intézményben profán témában elõadást tartok, akkor is pap vagyok, de nem vagyok papi szerepben. Ez szerintem nagyban megkönnyíti az általam elõadottak befogadását, vagy elfogadhatóságát.

- Okoz-e problémát önnek, ha úgymond nem emberként, hanem papként kezelik?
- Nagyon fontos, és nagy lehetõség van abban, ha papként tudnak rám nézni. Nagyon fontos, és nagyon nagy lehetõség van abban, ha emberként tudnak rám nézni, vagy személyként, akit az a név jelöl, hogy Pál Feri. Nyilván az adott kapcsolat, az adott helyzet mutatja meg, hogy melyik arcot érdemes elõtérbe helyezni. Fontos, hogy valaki a pappal akar találkozni, vagy az emberrel, esetleg a lélektani szakemberrel vagy az egyház képviselõjével, esetleg valakivel, aki számára tekintélyfigura. Vagy ellenkezõleg, valakivel, aki számára megvetés tárgya. Vagy be akar nekem olvasni a papoktól elszenvedett sérelmei miatt, ami miatt céltáblának használ, hogy valahol lerakhassa a sérelmeit. Nekem feladatom, hogy felismerjem, hogy kit akarnak megszólítani. Bennem ez picit sem bántja azt, hogy meg tudjam õrizni a papi identitásomat, és amikor papi szerepben vagyok, akkor is meg tudom õrizni a legszemélyesebb önazonosságomat. Attól, hogy papi szerepben vagyok, nem tûnök el mögüle, de a személyemet sem kívánom elõtérbe helyezni, nem biztos, hogy erre van szükség. Van, aki meg is tudja fogalmazni: Feri, nem a véleményedre vagyunk kíváncsiak, hanem az egyház tanítására. És akkor megtartom magamnak a véleményemet. Nagyon jó, ha valaki meg tudja fogalmazni, hogy most nem Pál Ferihez jött, hanem az egyház papjához.

- Mennyire érzi annak veszélyét, hogy a pap pusztán szociális munkássá válik?
A papságnak sok lényegi aspektusa van. Az egyik lényegi aspektusa az az, hogy a pap bent él a társadalomban, a világban, és fel van híva arra, hogy szociális, karitatív tevékenységet is folytasson. Ez kétségkívül lényegi eleme a papságnak, mint ahogy Jézus papságának is lényegi eleme volt, hogy gyógyított. Másik lényegi eleme, hogy kiszolgáltatja a szentségeket, azaz szakrális személy. Nem attól szakrális, hogy õ maga szent, hanem attól, hogy a szent Istennel való kapcsolattartást képviseli. Ezt a kettõt akár sajátos végpontnak is tekinthetjük, és valóban fennáll az egyoldalúság veszélye. Láthatunk olyan papi ideált, amiben a pap teljesen elszakad a profán világtól, és szinte a föld fölött járva, kizárólag a szentség jeleként jelenik meg. A másik véglet, ha minden, a transzcendensre irányuló vonatkozását leteszi a pap, és teljesen elborítja õt a szociális, segítségnyújtási hivatástudat egy olyan gondolattal, hogy „amíg nem segítettem az embereken, addig az Isten kérdést elõ sem vesszük. Amíg emberek éheznek, addig az Istenrõl nem lehet beszélni.” Nyilván a kettõt ötvözve kell megtalálnunk a papi identitásunkat.

- Mennyire fenyegeti a papokat a kiégés veszélye? Ön mibõl töltekezik?
- A kiégés reális veszély. A kiégés ugyanakkor jobban fenyegeti a szociális munkásokat, a pedagógusokat, a segítõ foglalkozású embereket. Fontos, hogy magamat is fontosnak tartsam. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Tudjak megértõ, együtt érzõ lenni magammal! Tudjak pihenni, aludni, megfelelõen étkezni, kikapcsolódni, sportolni, elmenni szabadnapra, szabadságra. Én mindezt meg is engedem magamnak. Ugyanabból töltekezem tehát, mint bárki más. Valamint abból, hogy igyekszem belsõ szabadsággal, mélyrõl fakadó vágyaktól indítva élni és dolgozni.

Pál Feri elõadásai meghallgathatók a honlapján.