Ezzel
vagy tud valaki mit kezdeni, vagy nem – mondja Pál Feri, a Kövi
Szűz Mária-templom plébánosa, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné
Intézetének tanára, aki kedd esténként tart előadásokat az
emberi kapcsolatokról, közösségekről a Pázmány jogi karán.
Ezen előadásokra alapozva immár második könyvét adta ki az
ősszel, melynek címe: A függőségtől az intimitásig – Vágy,
élmény, kapcsolat. A Magyar Kurír ennek kapcsán beszélgetett
vele.
- Milyen itt lakni, a HÉV és a Szentendrei út
közt, egy felüljáró mellett?
- Szerintem ez nagyon jól
szimbolizálja a mai embernek, és nem csak az én helyzetemnek a
sajátosságát, azt, hogy nagyon nagy külső zajban kell rátalálni
a belső csöndre. Ha a külső zajjal nem tudunk mit kezdeni,
kérdéses, hogy az emberi élet szempontjából fontos belső csend
és béke meg tud-e teremtődni. De azért lehetséges külső zajban
is csendre találni!
- Mi alapján válogatta meg, hogy
mely előadások anyagát szerkeszti egybe a novemberben megjelent
könyvében?
- A témaválasztást az indokolta, hogy a
meghittség témája a látható egyházon belül és kívül is
nagyon nagy kérdés. Mintha ez ügyben leomlanának azok a
sztereotípiákból álló falak, amelyek szerint a vallásosak így,
a nem vallásosak úgy, a keresztények így, az ateisták úgy
gondolkodnak egy adott kérdésben. Az intimitás témája mélyen és
alapvetően emberi téma: azoknak is nagy témája, akik házasságban
élnek és tartós kapcsolatra adják a fejüket és azoknak is,
akiknek esze ágában sincs megházasodni. És azoknak is, akik
keresik, hogy miként lehetnének olyan emberi kapcsolatokban, ami
számukra is és a másik számára is jó. Az intimitás olyan
egyetemes téma, ami bárkit megszólíthat, függetlenül a
vallásosságától, világlátásától. A könyv anyaga hosszabb
szakaszát alkotta a keddi alkalmainknak, amikor konkrétan és
kifejezetten a meghittség szakirodalmát ismertettem. Ez majdnem fél
évig tartott. Egyrészt ennek a fél évnek a legfontosabb részeit
használtam fel, másodrészt ki is egészítettem még olyan
anyagokkal, ami az előadásokon nem hangzott el, de érezni lehetett
a szövegben, hogy bizonyos hangsúlyok nincsenek jó helyen, ezért
szükséges a kiegészítés. Ami nem került be a szövegbe, az
reményeim szerint akár már húsvétkor megjelenik egy másik
kötetben, ami az istenkapcsolatunk meghittségét fogja tárgyalni.
Már el is kezdtem írni.
- Az új könyv
bevezetőjében felvetődik, hogy miért is beszél egy cölibátusban
élő pap párkapcsolatról. Ezt a kérdést rendszeresen neki
szokták szegezni a papoknak, ha erre a területre merészkednek.
-
A pap is családban nőtt fel, párkapcsolatai is lehettek a
szemináriumba lépés előtt, és vannak barátai, emberi
kapcsolatai. Emellett a lelkipásztori munkája miatt rálát
rengeteg család, kapcsolat működésére. Egy papnak, egy
szerzetesnek és egy apácának is nagyon mély és differenciált
kapcsolatai lehetnek. Semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy
mély barátságaink legyenek, hogy családi, rokoni szálaink
legyenek, hogy olyan emberek legyenek az életünkben, akikkel
tartós, hosszú távú kapcsolatban vagyunk.
A kilencvenes
évek elejétől kezdve számos felmérés készült azzal
kapcsolatban, hogy a lakosság mennyire tartja kompetensnek az
egyházat egyes társadalmi kérdésekben. Az derült ki, hogy sok
alapvető társadalmi kérdésekben a magyarok zöme nem tartja
kompetensnek az egyházat. Tehát egyrészt a kérdést az előző
húsz évben kialakult közvélekedés keretében lehet értelmezni.
És ez nem minden országban van így, más országokban, kultúrákban
teljesen természetes, hogy az egyház véleménye számít. Tehát
ez a papoknak szegezett kérdés magyar sajátosság is
egyben.
Székely Ilona, aki nemzetközi hírű
családterapeuta, és aki az Egyesült Államokban dolgozik,
alapított Pécsett egy családterápiás intézetet. Igen ám, de ő
apáca. Így aztán sokan, sokszor nekiszegezték a kérdést, hogy
miként lehet az, hogy ő apácaként családterapeuta. Hát ez hogy
lehet? Ő erre így szokott válaszolni: Székely Ilona vagyok,
családterapeuta és apáca. Ha tudsz kezdeni valamit azzal, hogy én
ez vagyok, akkor én is tudok neked segíteni, akkor érdemes hozzám
fordulnod. Ha nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy én ki vagyok, akkor
valószínűleg máshoz kellene fordulnod. Tehát a kérdésre
válaszolva: én pap vagyok, és írtam egy könyvet az intimitásról.
Ezzel valaki vagy tud kezdeni valamit, vagy nem.
A kérdésben
benne foglaltatik az a közvélekedés is, hogy az intimitás a
szexualitáshoz tartozik. Ez annyira így van, hogy a Bookline-on a
szexuálpszichológia témaköre alá sorolták be a kötetet, ami
teljesen abszurd, mivel a könyv egyáltalán nem a
szexuálpszichológiáról szól. Aki besorolta, az a címe alapján
– A függőségtől az intimitásig – egy sajátos hiedelem
alapján sorolhatta a szexuálpszichológia alá. Miközben a könyv
éppen arról szól, hogy a meghittség mennyivel több ennél. A
szakirodalom a téma kezelhetősége miatt például külön beszél
a meghittségről a szexualitásban, a beszélgetésben, a lelki
életben, a szellemi találkozásokban. A meghittségnek számos
színtere van, és ezek közül csak az egyik színtér a testi
kapcsolatban megélt meghittség.
- Egy ekkora plébánián,
mint a Kövi Szűz Mária plébánia, ahova 25 ezer ember tartozik,
miként tudja ápolni egy pap a kapcsolatait, és lelkipásztorolni a
híveket?
A legegyszerűbb válasz az, hogy ezt így nem lehet
csinálni. Annyit tudok tenni, hogy megteremtem annak lehetőségét,
hogy aki akar, az rám találjon, legyen lehetősége még pár
lépést tenni a közösség, az egyházközség felé. Szó sincs
arról, hogy a pap lenne az egyetlen személy akár itt, akár
máshol, aki oda tud állni egy másik ember mellé, hiszen ez a
keresztények feladata. Fontos, hogy olyan munkatársakkal dolgozzon
együtt a pap, akik elérik azokat, akikhez ő már nem tud eljutni.
Nagyon örülök annak, hogy nekem vannak ilyen munkatársaim.
-
Sokszor hallani, hogy a papokat fenyegeti a magányosság, ez az
egyik fő keresztjük. Ön nem tűnik magányosnak.
- A
magányosság nem csak a papok sajátja: ma minden ember ezzel küzd.
De ha egy pap emberi kapcsolatokban akar élni, akkor tud is. Nyilván
más utakat lehet találni a kapcsolatokhoz falun és városban. Én
például ebben a lakótelepi közegben egy kicsit sem érzem
magányosnak magam, épp ellenkezőleg. Azért küzdök, hogy néha
lehessek egy kicsit egyedül. A papi lét nem magányosítja el az
embert, persze egy papot is utolérhet a magányosság korproblémája,
és a maga területén, hivatásában átélheti ugyanezt. De nem
gondolnám, hogy egy papnak nehezebb a helyzete, mint egy nyugdíjas
néninek, akit a legtöbb emberi kapcsolata a túlvilággal fűz
össze, vagy egy gyesen lévő mamának, akinek húsz órán át a
gyerekével kell lennie. Nem nehezebb a papok sorsa, legfeljebb
őrájuk is hat az a világ, amiben könnyű elmagányosodni.
-
Pál Ferenc szokott küzdeni a papságával? Szoktak lenni krízisei
a hivatásában?
A papság az ember felől nézve válaszadás,
döntés és elköteleződés kérdése is. 15 éve vagyok pap, és
több alkalommal kellett újra döntenem, vagy meg kellett
szilárdulnom az elköteleződésemben. De ez megint nem papi kérdés
csupán, mivel egy házasemberrel is pontosan ugyanez történik. Nem
lehet úgy végigélni egy tartós párkapcsolatot, hogy ne kelljen
néha újra döntenem a házastársam mellett. Egyébként
természetszerűnek tartom, hogy egy hivatásnak, életformának
vannak krízisei és mélypontjai. Ez nem egy lineáris folyamat, nem
folyamatos, töretlen fejlődés, de nem is szép lassan való
kiégés. Sokkal inkább az az életszerű, hogy hullámzások vannak
benne. Sokszor annak, hogy az istenkapcsolatomba még jobban
beágyazódjak, hogy elmélyedjek még jobban a hivatásomban, a
krízis a feltétele. A krízis tehát nem rossz dolog. A krízis
sokszor az egyetlen lehetőség arra, hogy olyan fejlődésen tudjak
keresztül menni, ami az előzményekből nem lenne levezethető,
elérhető. Ez az élet belső logikájából fakad. Hogy olyan
kérdések, élethelyzetek elé kerülünk, aminek a kezelésére
nincsenek meg az eszközeink. Nemrég járt nálam valaki, aki
elmondta, hogy életében egy munkahelye volt 30 éven át, és most
ki fogják rúgni. Ez olyan élethelyzet számára, amivel még sosem
kellett szembe néznie. Így aztán teljesen normális, hogy ő
válságba kerül, hiszen még nem kellett kifejlesztenie azokat a
készségeket, amikkel egy ilyen helyzetet kezelni tudna. A krízis
által, ha kap kapaszkodókat, fejlődni tud.
- Mit szólnak
a hallgatói a SOTE-n, amikor megtudják, hogy mellesleg egy pap a
tanáruk?
Nem kérdeztem még meg soha, hogy „és mit
szóltok hozzá, hogy pap vagyok?”, de véka alá sem szoktam
rejteni, sőt el is szoktam mondani, mert sokkal jobb, ha ez nem
titokként leng körül, hogy valaki tudja, valaki nem. Sokkal jobb
elmondani, hogy pap vagyok, és ez az identitásom része, most
azonban, előadóként nem papi szerepben vagyok. Most előadói
szerepben vagyok egy posztgraduális képzésen, ahol erről és
erről fogok beszélni. Tisztázni szoktam tehát, hogy napi 24
órában hozzátartozik az identitásomhoz a papságom, azonban nem
vagyok mindig papi szerepben. Amikor egy profán intézményben
profán témában előadást tartok, akkor is pap vagyok, de nem
vagyok papi szerepben. Ez szerintem nagyban megkönnyíti az általam
előadottak befogadását, vagy elfogadhatóságát.
-
Okoz-e problémát önnek, ha úgymond nem emberként, hanem papként
kezelik?
- Nagyon fontos, és nagy lehetőség van abban, ha
papként tudnak rám nézni. Nagyon fontos, és nagyon nagy lehetőség
van abban, ha emberként tudnak rám nézni, vagy személyként, akit
az a név jelöl, hogy Pál Feri. Nyilván az adott kapcsolat, az
adott helyzet mutatja meg, hogy melyik arcot érdemes előtérbe
helyezni. Fontos, hogy valaki a pappal akar találkozni, vagy az
emberrel, esetleg a lélektani szakemberrel vagy az egyház
képviselőjével, esetleg valakivel, aki számára tekintélyfigura.
Vagy ellenkezőleg, valakivel, aki számára megvetés tárgya. Vagy
be akar nekem olvasni a papoktól elszenvedett sérelmei miatt, ami
miatt céltáblának használ, hogy valahol lerakhassa a sérelmeit.
Nekem feladatom, hogy felismerjem, hogy kit akarnak megszólítani.
Bennem ez picit sem bántja azt, hogy meg tudjam őrizni a papi
identitásomat, és amikor papi szerepben vagyok, akkor is meg tudom
őrizni a legszemélyesebb önazonosságomat. Attól, hogy papi
szerepben vagyok, nem tűnök el mögüle, de a személyemet sem
kívánom előtérbe helyezni, nem biztos, hogy erre van szükség.
Van, aki meg is tudja fogalmazni: Feri, nem a véleményedre vagyunk
kíváncsiak, hanem az egyház tanítására. És akkor megtartom
magamnak a véleményemet. Nagyon jó, ha valaki meg tudja
fogalmazni, hogy most nem Pál Ferihez jött, hanem az egyház
papjához.
- Mennyire érzi annak veszélyét, hogy a pap
pusztán szociális munkássá válik?
A papságnak sok
lényegi aspektusa van. Az egyik lényegi aspektusa az az, hogy a pap
bent él a társadalomban, a világban, és fel van híva arra, hogy
szociális, karitatív tevékenységet is folytasson. Ez kétségkívül
lényegi eleme a papságnak, mint ahogy Jézus papságának is
lényegi eleme volt, hogy gyógyított. Másik lényegi eleme, hogy
kiszolgáltatja a szentségeket, azaz szakrális személy. Nem attól
szakrális, hogy ő maga szent, hanem attól, hogy a szent Istennel
való kapcsolattartást képviseli. Ezt a kettőt akár sajátos
végpontnak is tekinthetjük, és valóban fennáll az egyoldalúság
veszélye. Láthatunk olyan papi ideált, amiben a pap teljesen
elszakad a profán világtól, és szinte a föld fölött járva,
kizárólag a szentség jeleként jelenik meg. A másik véglet, ha
minden, a transzcendensre irányuló vonatkozását leteszi a pap, és
teljesen elborítja őt a szociális, segítségnyújtási
hivatástudat egy olyan gondolattal, hogy „amíg nem segítettem az
embereken, addig az Isten kérdést elő sem vesszük. Amíg emberek
éheznek, addig az Istenről nem lehet beszélni.” Nyilván a
kettőt ötvözve kell megtalálnunk a papi identitásunkat.
-
Mennyire fenyegeti a papokat a kiégés veszélye? Ön miből
töltekezik?
- A kiégés reális veszély. A kiégés
ugyanakkor jobban fenyegeti a szociális munkásokat, a
pedagógusokat, a segítő foglalkozású embereket. Fontos, hogy
magamat is fontosnak tartsam. „Szeresd felebarátodat, mint
önmagadat.” Tudjak megértő, együtt érző lenni magammal!
Tudjak pihenni, aludni, megfelelően étkezni, kikapcsolódni,
sportolni, elmenni szabadnapra, szabadságra. Én mindezt meg is
engedem magamnak. Ugyanabból töltekezem tehát, mint bárki más.
Valamint abból, hogy igyekszem belső szabadsággal, mélyről
fakadó vágyaktól indítva élni és dolgozni.
Pál Feri
előadásai meghallgathatók a honlapján.
