Csodálom Jézus Krisztust,
ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást
küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán ülve
szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk
jött, és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erőszakos,
kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel. Utat keres, építkezik,
társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva
imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe
irt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran
nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal,
bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára
akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelő
Szent János lefejezése, egy-egy kudarc nem bénítja le, duzzogva
nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján
előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai
irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az
egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret,
megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes
életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.
Olyan
döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját pitiáner
szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a
fenntartását vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt
is csak immel ámmal teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket
felrázni, rádöbbenteni arra, hogy drága egyetlen életüket
pocsékolják el. Hogy lehetne az embereket a félénk, helyben
tipegő, önzés burkában besavanyodott életükből kimozdítani?
Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós létezés
csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően,
megmutatni azt a tiszta örömet, melyet a szeretet útján
botladozva is, de elinduló ember megtapasztalhat? Lehet, hogy
izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót,
szimulált hajtű kanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb,
becsületes munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve
családodnak megmutatni gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet
megkeseredve, szárny szegetten reménytelenségbe ostorozni ezt a
világot, de mennyivel jobb leülni és megfogalmazni egy verset, egy
gondolatot, mely mind egy langyos szellő belekapaszkodik
embertársad, csüggedten lógó vitorlájába, mely elindítja őt a
reális létezés hatalmas óceánján. Jó dolog megérezni a kis
magban feszülő élni akarást és azt szelíden jó földbe tenni,
a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog meghallani
egy kis gyermek, ki sem mondott panaszát és egy otthon,
intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi
központtal válaszolni, a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó
dolog - mind egy láthatatlan angyal - e világon keresztül suhanni,
itt ott csendesen megállva, az életet szolgálni, szeretni az
alkotás Istenét.
Nagyon jó dolog élni és alkotni! Ha az
Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és nem tartják számon
a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a lehajló
gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az
úton mennék tovább, mert jó dolog jónak lenni, alkotni, a
létezés örömét megosztani embertársaiddal. Jó dolog a kis
homokból várat építeni, a téglából templomot az Istennek,
otthont az embereknek. Jó dolog a földet feltörni, és tarka
virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy legyenek, hogy
létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a folyamatosan
mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen
szeretetéről.
Megéri? Építed, szépíted a világot,
és észre se veszed, magadat építed, bontakoztatod ki, minden
egyes kapavágás, nemcsak a földet teszi lakhatóbbá, hanem te
magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő tégláidból
nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem
belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős
felnőtt, az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket
szülni, és azt becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig
felnevelni, majd imádságos szeretettel az ő útját mindvégig
egyengetni, és öreg fejjel az általad ásott kútból felbuggyanó
tiszta vízben megmosakodni. Te ástad a kutat, de annak életet adó
tiszta vizét nem te teremtetted, általad születik valami, ami nem
te vagy, mely életet ad sokaknak, s melynek tükrében megláthatod
végre te is az igazi szép arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő
Istennek társává válva magadat e világban kiteljesíteni.
Semmiből, a végtelen létbe felnőni, úgy lenni hatalmas fává,
hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé
válsz.
Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan
neked adott, s melyet te jószándékú munkával, alkotással nem
kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő
poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz,
elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből
sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a
ravaszt. Igen sajnállak téged ki olyan szellemi, lelki, anyagi
erőket gyűjtesz, melyekből nem épül vers, szerelem, ház, haza,
melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen
lim-lomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő
éjjeli őré. Mi vagy te? Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló
tyúkok között? Nem haragszom rád, csak szánlak, mind azt a
vándort, ki balgán megáll és tikkadtan szomjazik az életadó kút
mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért buggyanjon ki
szivedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja lehetsz,
hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő
pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó
alkotni, a vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad
megsejtett hajlatát a tájnak, és azt amit csak te egyedül látsz,
alkotó munkáddal alázatosan láthatóvá tenni az egész
világnak.
A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok.
És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek
életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is
mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és
azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt,
hogy milyen csodálatos társa lenni a világot, tiszta, szép
vágyaid által beléd írt irányban tovább teremtő Istennek.
Krisztus, Isten reális válasza volt az emberiség évezredes
adventjére. Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi
miértre, hogyanra, hanem a te alapvető örök kérdéseire is. Az
élő hit, az erőt adó remény válságban van, és persze ez újabb
és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül. Hogyan tovább?
Hiszem, hogy a világ megannyi kérdésére a válasz benned van, te
magad vagy a válasz, melyeket a benned feszülő tiszta vágyakban,
álmokban találhatsz meg. A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni,
mered kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta
sóvárgásaidat? Mered félrelökni, a kufar, csak a vagyonukat
halmozni akaró kereskedők csillogó reklámjait, és kimondani
mindazt, amiért érdemes élned, dolgoznod, meghalnod? Mered
alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a szép
világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni,
hogy te is, akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és
társaidat? Mersz a holnapban nézni, és talán milliók által, a
csendes adventi imában kértekre, Isten símogató válasza lenni?
Karácsony van! Mersz szeretetből mások számára
megtestesülni? Újból útra kelni? Mosolyogva az emberek
kérdéseire, kéréseire, megnyugtató válasz lenni?
Egyetlen
dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre
bátran IGENT mondani!
Szeretettel, Csaba t.
Déva, 2010.
dec. 30.
