A
Mindenható Isten a Béke Fejedelme – Antonios Naguib bíboros,
alexandriai kopt katolikus pátriárka gondolatai a keresztények elleni
támadásról

|

Antonios
Naguib bíboros, kopt katolikus pátriárka az Osservatore Romano vatikáni
napilapban írt megemlékezésében fájdalmának adott hangot a keresztények
ellen újévkor elkövetett merénylettel kapcsolatban, amely során több,
mint 20 hívő életét vesztette és sokan megsebesültek. A bíboros
csatlakozik mindazokhoz, akik határozott szavakkal elítélték ezt a
rettenetes vérengzést, amelynek az a célja, hogy destabilizálja
Egyiptomot és az ország polgárai között ellenségeskedést szítson. A kopt
katolikus pátriárka elsősorban a Szentatya szavaira utal, emlékeztet
továbbá az egyiptomi elnök, a politikai vezetés és a közméltóságok
állásfoglalásaira, akik valamennyien annak a határozott szándékuknak
adtak hangot, hogy meg kell állítani a keresztények elleni vérengzést.
„Bizalommal fordulunk az ország élétéért felelős személyekhez és azt
kérjük, hogy megfelelő biztonsági intézkedésekkel vessenek véget ezeknek
a rettenetes eseményeknek. Kérjük a Mindenható Istent, a Béke
Fejedelmét, hogy adjon békességet szeretett hazánknak, Egyiptomnak és a
világ minden országának” – írja az Osservatore Romano vatikáni
napilapban Antonios Naguib bíboros, az alexandriai kopt katolikusok
pátriárkája.
A kopt katolikus egyház szinódusa 2006-ban
választotta meg Antonios Naguib atyát Stefanos Gattas pátriárka utódává
és a pápa egy évvel később hagyta jóvá a döntést. A Szentatya az utolsó,
2010. november 20-án tartott konzisztóriumon emelte bíborosi méltóságra
a kopt katolikus pátriárkát. A kopt keresztények jóllehet őslakosok
Egyiptomban, hiszen közel 2000 éve élnek az országban régóta kisebbségi
és hátrányos helyzetben élnek a muzulmán többséggel szemben. A görög
eredetű „kopt” szó maga azt jelenti, hogy „egyiptomi”.
Az
alexandriai pátriárkátus segédpüspöke Botros Hanna is döbbenetét fejezte
ki az újévi szertartás során elkövetett merénylet miatt. Ugyanakkor
annak a nézetének adott hangot, hogy a kopt katolikus és ortodox
híveknek együttesen mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a
józan ész és a hit parancsolatai szerint cselekedjenek és ne engedjenek
az erőszak kísértésének. Hanna püspök szavai szerint Egyiptom egész
lakosságát szíven ütötte a kopt keresztények ellen elkövetett merénylet,
amely valóban súlyos veszélyt jelent a kereszténység és az iszlám
hívők közötti békés együttélés számára. A püspök csatlakozik Mahmúd Azab
vallásügyi tanácsadó nemrég tett javaslatához, miszerint új szervezetet
kellene létrehozni a két vallás közötti kapcsolatok megjavítása
érdekében. Az eddigi tervek szerint ez az új szervezet, amelyet az
„Egyiptomi Család Háza” nevet kapná, 7 keresztény és hét muzulmán
személyiségből állna. A terv előterjesztői szerint a szervezetre két
fontos feladat vár: az egyik az, hogy közvetít a két vallás között, a
másik pedig a párbeszéd elmélyítése.
Botros Hanna püspök az
Osservatore Romano hasábjain még elmondta, hogy az alexandriai kopt
keresztények ellen elkövetett erőszakcselekmény nem az első, hanem csak a
legsúlyosabb. A két vallás között már jó ideje rendkívül feszült a
helyzet. A merényletekkel egymás ellen akarják uszítani a lakosságot. A
püspök szerint most sokan az Al Kaida szervezetre hárítják a
felelősséget, ám valójában a muzulmán társadalom különböző részlegeiben
több más szervezet is szítja a keresztények elleni intoleranciát. Az
országban már legalább 40 éve folyamatban van a többé-kevésbé
nyilvánvaló iszlámosodás. Az iskolákban sok helyen kifejezetten olyan
oktatás folyik, amely fundamentalista és intoleráns szemléletet alakít
ki a diákokban. Ezért tehát már az elemi iskolában elejét kellene venni
ennek a tendenciának. A kopt katolikus püspök az Osservatore Romano
vatikáni napilapban kiemeli azt is, hogy Egyiptomban az erőszak
megnyilvánulásának egyik fő oka a súlyos egyenlőtlenség a kevés gazdag
és a sok szegény között. Gyakran az erőszakot az robbantja ki, hogy a
fiatalokat kizárják a munka világából.
(ik)