Kémenes Lóránt türi plébános, aki ébresztőt fújt a szórványban

2011-01-10 08:23
Kémenes Lóránt türi plébánost Gyergyószentmiklóson szentelték pappá 2000-ben. Első állomáshelyén, Marosvásárhelyen a gyerekpasztorációt és a fiatalok lelki irányítását bízták rá. Jogi diplomát szerzett Rómában, 2006-tól egy dél-erdélyi szórványfaluban, Türben szolgál.

Mostohán alakult ennek a kis falunak a története, alapvetően Balázsfalva közelségének és az 1918-ban ott történteknek köszönhető ez.

100 éve itt ortodox nem volt, ám 1948-ban mikor betiltják a görög katolikus egyházat, rögtön átveszik templomaikat az ortodoxok és akkor indul meg a betelepítés. 1972-ben bezárják az utolsó magyar iskolát is. Mikor Kémenes Lóránt ide került, Isten házát is romokban találta. Rájött, hogy ahhoz, hogy az embereknek visszaadja a hitét és az önértékelését, először méltó helyet kell hozzá teremtenie. Nekifogtak a munkálatoknak, de volt két számla, amit nem tudott a közösség kifizetni. Ezért a plébános olaszországi vendégmunkát vállalt, és abból fedezte a felújítást.

„Én székely ember vagyok, fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent, hogy szórvány. Itt sokkal többet kell arra adni, hogy egyenként minden embert megkeressek. Én nyitva hagyok mindent. A lakat csak a tolvajt kísérti, de a nyitott ajtó kísért arra, hogy betérjek" – vallja a türi plébános.

Lóri atya nemcsak a templomban, de az éteren keresztül is megszólítja a híveket, ugyanis ő álmodta meg és vezeti a Balázsfalvi Rádió magyar nyelvű műsorát, az Ébredést, amely kedden és pénteken hallható.

A balázsfalvi rádió tárolt adásai itt hallgathatók meg:
http://erdely.ma/balazsfalva

Nézze meg Csáky Zoltán riportfilmjét, amely a Duna
Televízió Arcélek című műsorában került a képernyőre:
Forrás: http://www.erdely.ma/hitvilag.php?id=82429&cim=kemenes_lorant_turi_plebanos_aki_ebresztot_fujt_a_szorvanyban_video
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu