Kémenes Lóránt türi plébánost Gyergyószentmiklóson szentelték pappá
2000-ben. Első állomáshelyén, Marosvásárhelyen a gyerekpasztorációt és a
fiatalok lelki irányítását bízták rá. Jogi diplomát szerzett Rómában,
2006-tól egy dél-erdélyi szórványfaluban, Türben szolgál.
Mostohán alakult ennek a kis falunak a története, alapvetően Balázsfalva
közelségének és az 1918-ban ott történteknek köszönhető ez.
100
éve itt ortodox nem volt, ám 1948-ban mikor betiltják a görög katolikus
egyházat, rögtön átveszik templomaikat az ortodoxok és akkor indul meg a
betelepítés. 1972-ben bezárják az utolsó magyar iskolát is. Mikor
Kémenes Lóránt ide került, Isten házát is romokban találta. Rájött, hogy
ahhoz, hogy az embereknek visszaadja a hitét és az önértékelését,
először méltó helyet kell hozzá teremtenie. Nekifogtak a munkálatoknak,
de volt két számla, amit nem tudott a közösség kifizetni. Ezért a
plébános olaszországi vendégmunkát vállalt, és abból fedezte a
felújítást.
„Én
székely ember vagyok, fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent, hogy
szórvány. Itt sokkal többet kell arra adni, hogy egyenként minden embert
megkeressek. Én nyitva hagyok mindent. A lakat csak a tolvajt
kísérti, de a nyitott ajtó kísért arra, hogy betérjek" – vallja a türi
plébános.
Lóri atya nemcsak a templomban, de az éteren keresztül is megszólítja a
híveket, ugyanis ő álmodta meg és vezeti a Balázsfalvi Rádió magyar
nyelvű műsorát, az
Ébredést, amely kedden és pénteken hallható.
A balázsfalvi rádió tárolt adásai itt hallgathatók meg:
http://erdely.ma/balazsfalva
Nézze meg Csáky Zoltán riportfilmjét, amely a Duna
Televízió Arcélek című műsorában került a képernyőre: