
Louis
Kébreau, Cap-Haïtien érseke, a haiti püspöki konferencia elnöke szerint
a karibi szigetországban az emberek belefáradtak a szörnyű és
nyomorúságos körülmények közötti életbe, az ideiglenes, elsősorban
sátorszerű lakhelyeken. A legnagyobb probléma az, hogy az emberek
átmeneti időszakra készültek fel, viszont ennek a végét egyelőre még nem
látják.
A haiti érsek jelenleg Washingtonban tartózkodik, hogy
találkozzon az Egyesült Államok püspöki konferenciájának tagjaival, egy
évvel a pusztító földrengést követően. A látogatása alkalmával adott
interjúban elmondta, hogy még mindig egy millió ember él az ideiglenes
sátrakban a földrengés óta. A túlélőknek a jelenlegi körülmények
lehetetlenné teszik, hogy visszatérjenek a megszokott, hétköznapi
életbe, számos család tagjai elválasztva élnek egymástól, sok baráti
kapcsolat is megszűnt. Egyre nő a depresszióval élők száma, amit szintén
a nyomorúságos környezet eredményez, továbbá a kilátástalanság a jövőt
illetően. Sajnos a kormány képviselői sokszor nem tudják pontosan
közölni a nemzetközi segélyszervezetekkel, hogy mire van leginkább
szüksége a lakosságnak.
Az egyház az első pillanattól fogva
részt vesz a segítségnyújtásban, viszont gyakran a peremre szorul még
akkor is, ha a katolikus önkéntesek – ismerve a helyzetet – tudnának
pontos tájékoztatást adni a szükségletekről.
Kébreau érsek
washingtoni tartózkodása idején egyeztet a „Haiti egyház újjáépítéséért”
elnevezésű program felelőseivel, amelynek célja 70 templom és a hozzá
tartózó plébánia újjáépítése, továbbá az összedőlt szemináriumok és
katolikus iskolák helyreállítása. „Ez a projekt a két egyház
együttműködésének munkája, amely példa a szolidaritásra” – nyilatkozta
Louis Kébreau érsek, a haiti püspöki konferencia elnöke.
(hh)
Forrás: http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=453364