Egy fiatalembernek, aki azt kérdezte egy öreg
szerzetestõl, hogyan születik egy boldog család, az ezt a választ
adta: „Három dolog vezet a családban a boldogsághoz: a vasárnap,
az ölelés és a kötelesség teljesítése.”
Nézzük meg
ezt a választ közelebbrõl.
1. Az ima – az összeszedettség
- egyetlen egy családból sem lenne szabad, hogy hiányozzék. Nem
csak azért, mert „minden kegyelem”, ahogyan mondta a legnagyobb
francia katolikus író, Georges Bernanos (1888-1948), és mindent
Istentõl kell kérnünk, neki kell megköszönnünk. Hanem azért
is, mert az embernek szüksége van arra, hogy hivatását,
foglalkozását, a mindennapokkal együtt járó izgalmakat és
hajszát letehesse, megszakíthassa. Pihenés és lelki
összeszedettség, csend és magunkbaszállás nélkül nem lehet
boldogan élni.
A (keresztény) vasárnap tehát azért van,
hogy az ember visszatérhessen a hétköznap elhagyott „szülõi
házhoz”, a közös „ünnepi lakomához” és beszélgetéshez,
és ezzel magának és övéinek is örömet, boldogságot
okozzon.
Vasárnaponként az intenzív párbeszéd áll az
elsõ helyen. Párbeszéd Istennel és egymással.
A vasárnap
az a nap, amikor az ember „fölnéz” Istenre, „fölemeli” a
fejét, hogy elõre nézzen és élete irányát bemérje: Helyes
irányba megyek-e vagy sem?
A vasárnap az a nap, amikor az
ember szeretettel „embertársai arcába” néz, akik hétköznap a
megélhetés porondján talán versenytársai, most viszont
felebarátai...
Az a boldog család, ahol a gyermekek egy
ilyen keresztény „családkultúrába” nõnek bele.
A nagy
dán protestáns filozófust és írót, Sören Kierkegaardot
(1813-1855) kérdezték meg egy alkalommal, hogy honnan kapta a
hitét? Õ egy pillanatig elgondolkodott, majd így válaszolt:
„Amikor kicsi voltam, apám minden este velem imádkozott. Ez az
élmény az én mély hitem forrása.”
Csak abban a
családban növekszik a hit és a boldogság, amelyben élik a
vasárnapot.
2. A családi boldogságot az ölelés is növeli.
A házasság és a család ezerarcú feladatait és gondjait csak
akkor lehet maradéktalanul megoldani, ha a házastársakat mély
bizalom és szeretet köti össze. Ha egymásban vakon megbízhatnak.
Ha – testileg is és lelkileg is – egybeölelkeznek! Csakis ilyen
kapcsolatban tapasztalják meg a gyermekek azt a védettséget,
amelyre szükségük van, hogy személyiségüket
kibontakoztathassák. A gyermekeknek ugyanis sok ölelésre van
szükségük! Itt nem azokra az illanó és felületes
hátbapaskolásokra gondolok, amelyekkel néha a haverek köszöntik
egymást. Nem is azokra a fojtogató szeretetmegnyilvánulásokra,
amelyekkel a szülõk nem egyszer „agyonnyomják” a gyermeküket.
Hanem az olyan mély – testi és lelki - ölelésekre, amelyek
kapcsolatot teremtenek és védettséget közvetítenek. Szavak
nélkül is. Az ilyen ölelés teremti meg a gyermekekben és
fiatalokban a késõbbi boldog házas- és családi élet alapjait.
Az ilyen meleg ölelés segít nekik abban, hogy a problémákat
akkor is meg tudják majd oldani, ha kikerülnek a családi
fészekbõl.
Ahol ilyen mély szeretetteljes ölelés jellemzi
a családot, ott tud kibontakozni a teljes és boldog ember!
3.
A családi boldogságot végül a mindennapi kötelességek
teljesítése is táplálja. A hivatásbeli kötelességteljesítés
nem teher, mint azt manapság sokan érzik. Nem is csak pénzszerzési
lehetõség. A mindennapi kötelességek teljesítése az erõ. A
családnak világosságot, rendet, irányt ad. Fényt, ha úgy
tetszik... Sötétségben pedig tudvalevõ, hogy nem lehet élni!
Zavarban káoszban, rendetlenségben szintén!
Ha a családban
mindenki tudja, hogy mi a feladata, mi a dolga, mit kell tennie
ahhoz, hogy a „kis társadalom” zavartalanul mûködjék, akkor a
gyermek késõbben, „a nagy társadalomban” is megtalálja a
helyét és a boldogságát.
Abban a családban, ahol az apa
teljesítette az apai kötelességeit, az anya az anyait, a gyermek
az övéit, ahol a szerepek nem cserélõdtek fel, onnan késõbb
boldog emberek kerültek ki.
Hogyan születik tehát egy
boldog család? Ahol ünneplik a vasárnapot, ahol gyakran megölelik
egymást a családtagok, és ahol mindenki teljesíti a hétköznapi
kötelességeit.
Érdekesen egybecseng ez azzal, amit a
családokért felelõs püspök, Bíró László, 2011. január 1-én
kiadott – a Család Évével kapcsolatos - körlevelében ír: „A
család ... Isten ajándéka. A házastársak ajándékok egymásnak,
a gyermekek ajándékok a szülõknek, a generációk ajándékok
egymásnak. A keresztény család az életet, az örömöt, a békés
gyarapodást szolgálja, ahol mindenki kölcsönösen felelõs a
többiekért, tiszteletben tartja a másik emberi méltóságát.
Azok az erõfeszítések (hûség, megtartóztatás, áldozatvállalás,
türelem, stb.), amelyek az ideál szerinti élet megvalósításához
szükségesek ... (nemcsak) a család érdekét, de egyúttal a
közjót is elõmozdítják.”
Ezt megvalósítani soha nem
késõ! Csak jóakarat kell hozzá. És természetesen az, hogy
mindannyian összefogjunk. Mint Isten Népének nagy családja.
Stuttgart, 2011-01-14.
Imre atya
