Sokszor kérdezik, hogy miért nem szólalok
fel a médiában zajló manipulációk ellen, hogy miért nem ítélem
el egyik vagy másik szemforgató újságírót, politikust. Hogy
miért nem harcolok azzal amit mindenki rossznak tart.
Természetesen
én is látom, hogy az úgynevezett demokráciában is nagyon sokszor
egy- gy pénzes kisebbség rátelepedik a médiára, és iszonyatos
keverésbe kezd. Látom a rossz szándékot, de én nem féltem tőlük
a jövőt, mert gyermekkoromban gyakran láttam, hogy a kis forrás
felkavart vize milyen hamar kitisztul, a salak leszáll és a víz
kristály tiszta lesz. És ehhez csak türelem kell! Isten úgy
teremtette a világot, hogy a hazugság, a szemforgatás halálra van
ítélve. A hazugság nehéz, és nehéz fenntartani, ezért magától
előbb-utóbb elsüllyed. Ha a forrás vízében a salakkal
foglalkozom, azt akaratom ellenére is kavargatom, azzal csak
fenntartom az iszapot.
Csodáltam II. János Pál pápát,
akit oly sokféle nagyon kemény támadás ért. Erkölcsileg,
anyagilag, sőt fizikailag is hányszor próbálták megsemmisíteni,
de ő soha nem tért le a szeretet, a remény, a bizalom útjáról.
Nem más népek, közösségek hibáit emelgette fel, nem ostorozott
senkit, hanem ő maga, a látogatásai során alázattal leborult
egy-egy ország földjére, megcsókolta szeretettel, és szerényen
a maga és az évezredes Egyháza hibáiért, vétkeiért bocsánatot
kért. Olyan döbbenetes az a kép, ahogyan egyedül meglátogatja az
őt súlyosan megsebző merénylőt, és mint ember az embertársával,
négyszemközt elbeszélget vele.
II. János Pál pápa a
szeretet és a remény prófétája! Nem vitázott gyűlölettel, és
mégis neki volt a leginkább igaza a két világháborút is megélt
XX. században. Méltó és igazságos, hogy az egyház őt boldoggá
avatja, nyíltan, hangosan kimondja, hogy a nagy pápa útja, a
szeretet, az alázat, a jóság útja, járható út. 2011 május
elseje, II. János Pál pápa boldoggá avatásának napja, ezentúl
minden őszinte, becsületes munkában hívő ember ünnepe lesz.
2011 május elseje az emberi nem diadala a gyűlölet, a kapzsiság
és a harag felett, az igazság álszent manipulálása felett.
Nagy pápánk példájára azt gondolom, hogy az igazat, a
szépet kell nekünk is nagy-nagy alázattal megfogalmaznunk.
Egyetlen helyes lépés, bátran, hangosan újból és újból
kimondani azokat az értékeket, melyekben hiszünk, melyek mellett
jó leélni ezt az életet, melyet Isten ajándékba adott.
A
szeretet végső győzelmébe vetett hittel, Csaba t.