Holnap
vasárnap!
A keresztény egységért végzendõ
imanyolcad elsõ napja!
Településeinken,
sokszor egészen közel,
két, három templom
is van.
Távolról közeledve feléjük,
elgondolkodhatunk,
- vajon, nem ugyanazon ég
vonzza mindegyik tornyát?
Ha ugyanazon ég
felé mutatnak,
- miért kell abból a
toronyból egy helyen, - kettõ, három?
Egy
az Úr, egy a hit, egy a keresztség, mégis, híveinek közössége,
a
történelem folyamán, számtalan csoportra szakadt szét.
Sokszor
kicsinyes és önzõ csatározásokban...
Évrõl
évre visszatér, - szép hagyománya van már, -
az
egységért való közös imádkozás hete.
Amikor
egymás templomait látogatják meg azok,
akik
keresztényeknek mondják magukat, -
és
imádkoznak, a Jézus szándéka szerinti egységért.
Mindnyájunk
számára, szent
az Isten Igéje, - és szent
az Utolsó Vacsora emlékezete.
„Ezt
cselekedjétek az én emlékezetemre!”
-
figyelmeztet mindnyájunkat az Írás.
Váljatok
kenyérré és borrá, - táplálékká egymás számára,
a
szeretetben. Váljatok áldozattá, adjátok oda élteteket
egymásért.
Osszátok meg egymással, -
kincseiteket.
Az ökumenizmus, - a
reményeink szerint elõbb-utóbb bekövetkezõ egység, -
nem
jelenthet közömbösséget, - nem jelent arctalanságot.
De
vajon meg tudjuk e mondani egyáltalán, - hogy mi, - kik
vagyunk?
Megéljük - e, a közösség
alapját jelentõ, Istennel való közösségünket?
Megéljük
- e az embertársainkkal való szeretetet,
-
Jézus módjára, - elkötelezett életünkben?
Az
egész világ várja, hogy megmutassuk:
Krisztusnak
tanítványai vagyunk.
Vajon, mi, - akik
keresztényeknek mondjuk magunkat, -
így
vagyunk jelen, - az emberek között?
Úgy,
mint az apostolok korában élõ keresztények?
Akik,
- „kitartottak az apostolok tanításában.”(ApCsel 2, 42)
E
szavakkal, az Apostolok Cselekedeteibõl vett jellemzéssel,
-
mely idén, az ökumenikus hét mottója, -
jellemezhetõ
az az összetartozás, melynek alapja,
és
célja, - a Krisztus ajándékaiban való, közös
részesedés.
Imádkozzatok! Legyen
szép a vasárnapotok!