A Magyarországi Kamilliánus Rend vezetésében
személyi változás történt 2010 szeptemberében. Dr. Anton Gots
kamilliánus szerzetes hivatalosan is átadta a nyíregyházi rendház
vezetését György Alfréd MI kamilliánus szerzetesnek. A Nyíregyházán levő
Szent Kamill Rendházat Gots atya alapította 1995-ben. Az átadás óta a
rend arculata változott, erről beszélgettünk György Alfréd MI szerzetes
atyával, az új házfőnökkel, tartományfőnök helyettessel.
Anton Gots atya emblematikus alakja, alapítója és 15 éven keresztül
vezetője volt a kamilliánus kolostornak Magyarországon. A külföldi
kapcsolatai révén a betegpasztorációs szolgálat mellett, havonta több
tonna kamionnyi adományt osztott szét a térség szegényeinek, ez állandó
feladatot is jelentett. Anton atya elment, ez a forrás megszűnt és a ház
arculata megváltozott.
Milyen lett a rend magyar arculata?
„Szent
Kamill magyar arca” a szenvedők szemében tükröződik, a szomjazó
Krisztust szeretnénk felismerni a „Magyar Golgotán”. Sokféle szomjúság
van... Egyelőre elfogadásra váró tervek vannak, azt tartjuk szem előtt,
hogy az arculat kialakításánál hiánypótló feladatokat oldjunk meg.
Mire gondol?
Elsősorban
befogadó, tanulmányi házként működünk. Ez a noviciátus, jelölt és főleg
a rendi utánpótlás szempontjából fontos, mert itt vagyunk kelet
kapujában, és jelenleg több hivatás születik a határon túlról, mint
Magyarországról.
Hiánypótló lenne rehabilitációs központ, házi beteg
gondozói szolgálat hálózatának kialakítása, beteg gyerekek felkarolása,
szociálisan sérült személyek sebeinek gyógyítása. A lelkiség erősítésére
különböző lelkigyakorlatokat indítottunk, hiszen a hely adott és a
program sem igényel nagyobb infrastruktúrát. Fogadjuk a szenvedőket, az
iránytvesztett fiatalokat, már középiskolás osztályok is „erősítettek”
nálunk, bentlakásos lelkigyakorlaton vett részt Böjte Csaba atya a
nevelőszülői hálózat tagjaival, valamint a helyi - borbányai – hívek is.
(Nyíregyháza-Borbánya a város főplébániájának filiájaként működik.)
A házban 33 főt tudunk elhelyezni 3 és 6 ágyas összkomfortos szobákban.
A rendház vezetésével a kórházlelkészi, beteg pasztorációs referensi szolgálat is jár.
Feladatunk
elsősorban a kórházlelkészi tevékenység kiépítése. Beszélgetünk a
betegekkel és előkészítjük őket a szentségek felvételére. Szent Kamill
atyánkhoz hasonlóan csendes hétköznapi szolgálatként biztosítjuk a
mindennapi jelenlétet a kórházban. Tervünk nemcsak a betegek, hanem a
kórházi dolgozók, orvosok lelki vezetése, a hozzátartozók lelki segítése
. Szentmisét is mutatunk be a kórház területén lévő kápolnában, amit
sajnos hamarosan lebontanak. Ausztiában is lebontották a kórház
kápolnáját.
Szeretnénk beindítani a betegeknek szóló lelkiségi
füzetet, kéthavi periodicitással, ebben együttműködést látok az orvosok
részéről. A Kamilliánus Katolikus Orvosok Közösségének 107 tagja van, ők
interneten keresztül tartják a kapcsolatot egymással, az közösségük
lelki gondozása , valamint a kamilliánus családok lelki gondozása is a
feladatunk.
Szombatonként a betegekért végzünk szentmisét, előtte a
betegek gyógyulásáért imádkozunk. Tervezem, hogy havonta egy
alkalommal a mise végén rövid szentségimádás lesz, majd az
Oltáriszentséggel minden beteg előtt külön imádkozunk.
Egyre kevesebb a hivatás, a fiatalok nem vállalják az
elkötelezettséget, nem hallják meg Isten hívását. A kamilliánus rend 16.
éve van jelen hazánkban.
Négyen vagyunk a nyíregyházi rendházban, Maczák Béla atya jelenleg
klinikai lelki gondozást tanul, Keresztes Attila testvér teológus,
szociális munkás, Kovács Levente örökfogadalmas még két évig Rómában
tanul és jómagam. Közülünk csak Béla atya magyarországi, mi hárman
erdélyiek vagyunk. Van még egy erdélyi és egy román jelöltünk,
mindketten a próbaidőt töltik. Nemrég jelentkezett hozzánk ismét egy
erdélyi fiatal. Látható, hogy Erdélyből több hivatás születik, mint
Magyarországról.
Nehéz helyzetben van az osztrák tartomány is.
Összesen tizennyolcan vagyunk ebből négy fiatal magyar örökfogadalmas, a
többiek hetven év fölöttiek. De Európában a magyar a legfiatalabb
közösség, mert nálunk az átlagéletkor 35 év. A Jóisten majd megsegít
bennünket. Nálunk még van hivatás. Egyházjogilag nézve az első kánonjogi
közösség a jelenlegi magyar közösség, mivel eddig ez a személyi
feltétel nem volt adott. Kánonjogilag csak három örökfogadalmas atya
vagy testvér alkothat szerzetesi közösséget, amelynek van elismert és
kinevezett házfőnöke.
Alfréd atya a fekete habitust néha fehérre váltja. Most is ezt viseli.
—
Éppen betegekhez készülök a kórházba. Azt tapasztaltam, hogy a betegek
megriadnak a fekete színtől, attól való félelmükben, hogy „az utolsó
kenetet”, akarjuk feladni, ami nem utolsó, hanem Isten kegyelmét
közvetítő szentség. Akkor sem mindig fogadnak szívesen bennünket, ha
hívnak, ha pedig hívatlanul érkezünk, akkor végkép nehéz őket
megközelíteni. A nevelés is az egyik feladatunk, így a betegeket arra
neveljük, hogy ha papot látnak, akkor nem meghalni kell, hanem élni.
A
fehér habitus a misszió színe. Nálunk a nővérek viselnek fehér ruhát
középen vörös keresztel. Ha beteghez megyek, én is ezt viselem.
A habitus szolgálat alatt, vagy azon kívüli viselése sokakat
foglalkoztató kérdés, megosztja nemcsak a közvéleményt, hanem a papok
véleményét is.
A habitus életformát, életvitelt jelent, amely jel a jeltelenné tompuló világban.
Kultúrától
is függ. A nyugati országokban, így pl. Ausztriában is, papi civilben
konzervatívnak számítok. Az osztrák kórházakban a papot összekeverik az
orvossal. A pap ugyanúgy fehér köpenyt visel, mit az orvosok. Fontos
lenne, hogy ez ne így legyen.
Véleményem szerint az sem jó, hogy
ritkán viselem a habitust, de az sem ha állandóan. Az állandó viselése
igénytelenséget is vonhat maga után, valamint bizonyos szituációkban
nevetségessé válhatok reverendában. Ha valaki csak ettől pap, akkor
inkább ne tegye.
Ha szolgálatot teljesítek, pl. beteghez megyek, akkor fontosnak tartom, hogy rajtam legyen.
Sajnos
az emberek gyakran nem merik fölvállalni önmagukat függetlenül attól
milyen élet állapotban vannak. Vagy letagadják azt, pl. társaságban a
jegygyűrű a zsebben marad, vagy a habitus, az egyenruha mögé bújnak.
Ha
mindig bizonygatnom kell azt, hogy pap vagyok, vagy egy másik
életállapotban, hogy mi vagyok, az baj. Őszintén kell élni. Jó az, ha az
emberek tudják, kik vagyunk. Tehát a kérdés nagyon összetett. Fontos a
habitus is, de nem az fogja az identitásomat meghatározni.
Krisztust
megismerni, megszeretni és felismerni a szomjazókban, elhagyatottakban,
ez az, ami bennünket az Irgalmas Jézus tanúivá tesz a világban, ez a mi
„Habitus”-unk, ez a mi arcunk, mert „a Te fényedben látjuk az igazi
fényt” s ez nekünk elég.
* * *
A kamilliánus közösség hivatása a
betegek, szenvedők, fogyatékosok, mozgássérültek pasztorációja.
Magyarországon 36 Kamilliánus Család van, Erdélyben 9, Ukrajnában 1 és
Jugoszláviában is 1. 1995. júliusától Nyíregyházán kórházi
lelkigondozást és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében
betegpasztorációs referensi tevékenységet végeznek.
György Alfréd 1975. április 22-én
született Csíkszentdomonkoson. Tanulmányait szülőfalujában, valamint
Gyergyószentmiklóson végezte. A középiskola évek befejezése után
iskolakönyvtárosként dolgozott. 1996-ban lépett be a kamilliánus rendbe,
2006-ban tette le örök fogadalmát Nyíregyházán a kamilliánus
kolostorban. Még ebben az évben diakónussá szentelték Bécsben a Borromeo
Szent Károly templomban, 2007-ben pedig pappá szentelték Nyíregyházán a
Magyarok Nagyasszonya társszékesegyházban. Szentelése után egy évig
Bécsben a Lainz-i kórházban szolgált, mint kórházlelkész. A következő
egy évet Budapest Pestszentlőrincen töltötte, ahol a Kárpát-medencei
Kamilliánus Családok lelki gondozásával bízták meg, és
hivatáspasztorációban is végzett szolgálatot. 2010 szeptemberétől
Bécsben szolgált a tartományfőnökségen. 2010-ben elvégezte a novícius
mesterképzőt, és még ebben az évben átvette a nyíregyházi rendház
vezetését.
Kovács Ágnes/Magyar Kurír