Dr.
Papp Lajos: A szellem él
Dr.
Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint
PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és
Magyar Örökség, Prima Primissima - , Pro Cultura- díjjal ismerték
el. Alább nagyszerű előadásának kómáról
szóló részét tesszük közzé.
"Egy
hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a
vezető professzor - aki egyébként jó barátom és nagy
tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes
megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal
tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és
tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy
az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez
a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél
volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen.
Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül.
Én csak egyet kérdeztem tőle:
-
hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban
a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális
döntés volt, hanem inkább egy intuíció. A műtét után nem tért
eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép
tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek
ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a
kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi
kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam
ezeket a mondatokat:
"Ugye
megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse
meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A
beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a
körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes,
az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a
mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán,
csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a
fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor
ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz
perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt
ott halottnak nyilvánították.
Azt
mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne
temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy
nem tudtam velük szemben védekezni."
Ez
a nő mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig
vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."
A
beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy
a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak.
Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem
hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az,
hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az
orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy
ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma
állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis
meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét
alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem
lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét,
és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani
a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután
megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra
mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív
újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért
döbbenetes, mert arról az időszakról,amelyről ő beszámol -
nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az
állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem
érezhet semmit, de nem is élhet."
A
szeretet eredménye
ÉLETMENTŐ
ÖLELÉS
Egyhetes
ikreket inkubátorba kellett tenni, és úgy volt, hogy csak az egyik
marad életben. A kórház nővére szembeszállt a szabályokkal, és
a babákat közös inkubátorba helyezte. Miután betette őket, az
egészségesebb baba átvetette karját testvérén, és átölelve
tartotta. Erre a kisebbik szívverése stabilizálódott, és
testhőmérséklete is normálisra emelkedett. (Esti Judit interjúja
nyomán)
Ne
felejtsük el megölelni, akiket szeretünk!


(Fotó:
Sárközy György)