KEDVES CSABA TESTVÉR ÉS BALÁZS!
Ennyi gyerek között néha
nekem is eszembe jutnak gyerekkorom emlékei.
Emlékszem, hogy a Jó
Istent, aki anyu szerint mindent látott, úgy képzeltem el, hogy
ott fent a felhõpadlásos "megalakásában" lakik, a padlóban meg
van egy lyuk és egy távcsõvel ahonnan kukucskál le. Meg emlékszem egy rajzfilmre ”A varázslatos iskolabuszra” és benne egy „ma
talán nem kellett volna felkelnem” kiscsávóra…
Nos, ha Isten egy
kilométer órát állitva rám néz
végig a kukucskálón a mai napon, nem csodálkozna a már déli
„ma talán nem kellett volna felkelnem” sóhajtásomon,
preszesszióban vagyok, délután sebészet vizsga, de délben mégis
felülök a „varázslatos napközibuszomra”. Hiszen ma a
legkisebb manónknak van a szülinapja.
Mintha meg lenne írva, percre pontosan érkezem a napközi elé jó tündér bácsival és
csapatával: jó tündér nénivel, a Máltai Segélyszolgálat
vezetõivel és az iskola igazgatónõjével.
És jön a kedvenc
részem, a találkozás: az elkerülhetetlen gyerektámadás, az
ölelésroham után pedig közharc folyik a kezeimért. Milyen kár,
hogy csak kettõ van belõle.
A kis havas kezek
belesimulnak a tenyerembe, s mintha megszûnne a külsõ világ és
megszületne egy másik, a puszik, ölelések, kicsi kezek és szivek
világa. És ez nem az csak én érdemem, hogy igy szeretnek, õk még
mindenkit szeretnek.
Hát kell valaha, valakinek annál több, minthogy ennyi kicsi mosoly ott repdessen
körülötte (ha ezután összefutok egy-egy depressziós
hisztifazék pipivel, kézenfogva viszem be a gyerekek közé…).
Úgy vezetnek be bennünket a „hadiszállásra”, ahol anyu
„fõhadnagy” tartja a gyerekfrontot, forgolódva két – három
nagyobb kislánnyal a Malackás poharak a Superman-es tányérok és
lufik között. És én csak csodálom, megtanulni kicsit olyannak
lenni, mint õ. Nos ezt a leckét még jó sokszor át kell vennem.
S a meglepetés?!
Sikerült!
Izgalmukban még a
helyüket is alig találják. Nem
tudják, hogy kiért, miért van ez a nagy „felfordulás”.
- ”Aztaaaa
olyan itt, mintha egy filmes szülinapon
lennénk!”
S ekkor jön
számunkra is a meglepetés - a kis Norbika, a szülinapos kérése -
ha már ilyen szépen fel van diszitve a terem, ünnepeljük meg az
én szülinapomat, ami valamikor a napokban volt vagy lesz, nem
tudom pontosan.
S
a következõ kép ahogy a tanitó néni ölébe kapja õt, mi pedig
körbeálljuk, s ki nevetve, ki sirva, de elénekeljük köszöntõ
énekünk az elõkerülõ csokitortán égõ nyolc gyertyácska
mellett.
Jó tündérnéniék
persze mindenre gondoltak, s az ének végére elõkerül az
ajándékzacsi, benne egy nagy képes gyerekbiblia mellett lego, óra, füzetek, édesség, minden ami gyerekszivnek, szemnek, szájnak
ingere…
S a kis ünnepelt
öröme mellett olyan jó látni, ahogy jótevõink belefeledkeznek
a szeretetadásba s ez még szebbé teszi õket.
S hogy még
filmesebb legyen a nap, elõkerülnek a minihotdogok és a
Hupikék Törpikék összes albuma. S ha bárki is azt hinné, hogy
a Jótündérek nem tudnak táncolni, én most hivataloson cáfolom.
Igy a vonatozás után átadom a bulistafétát Nekik, mert vár
rám a varázslatos vizsgabuszom.
Végül is azt
hiszem, még sosem mentem ilyen „ felkészülten”
egy vizsgára sem. Ritka jól sikerült, s hogy miért, azt este
tudtam meg. Kiderült, hogy eljöttöm után a kiscsapat
összefogózkodva mondott egy imát értem. Igy talán nem is az én
érdemem a sikeres vizsga, a gyerekek „kiimádkozták” nekem (a
gond csak az, hogy szombaton ismét vizsgám van, és a gyerekek vakáción
vannak…)
Remélem a Jó
Isten ilyen napok láttán a mindentlátó távcsöve mögött
mosolyog s egy kicsikét büszke „az embereire”.
Befejezésül egy
utolsó történet: néhány éve egy
ferences csapattal Lourdes-ban jártunk. Estére értünk oda, esett is,
mégis hihetetlen sok ember volt. Én meg azon filóztam magamban,
mégis milyen mennyei posta képes ennyi kivánságot
szállitani… Átszáguldottam a tömegen, megkerestem Szabolcs
testvért, muszáj volt megkérdeznem, vajon Isten hogy tud
figyelni ennyi emberre egyszerre. Vajon, engem is fog
hallani? Szabolcs teso elmosolyodott: Biztos vagyok benne! - mondta.
Lourdes csodája az
volt számomra, hogy ezt megérthettem. Ma már sokszor
elmesélgetgetek Vele és ezt próbálom a gyerekekkel is
gyakoroltatni. Biztos néha fogja a fejét néhány ötletünkön,
de érezzük, hogy figyel ránk és tudja kikért imádkozunk…
Amikor valakinek
szülinapja van, kigondoljuk mit szeretne a legjobban, ráirjuk
egy-egy cetlire s elküldjük légipostán az ég fele. Nem tudjuk a
Csaba testvér cetlijére mit irjunk az erõt és egészséget
kivánságaink mellé, de játszuk azt, hogy Ön megirja a kis
cetliket (23 cetlibõl mi kettõt elhasználtunk - de még maradt 21)
és mi azért fogunk imádkozni a 21 kicsi mosollyal, hogy ezek
teljesüljenek…
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!
A
Jótündéreink,
A 21 kicsi mosoly,
Anyunevelõ néni és Betty
Marosvásárhelyrõl!
