Ajándék az anyáknak, a családnak, a közösségnek

2011-02-16 09:25
"Olyan sok mindent kaptunk az évek során, és olyan jó mindent, de mindent nagylelkûen tovább adni. " (Böjte Csaba)

Több mint harminc kisgyerekes család vett részt január nyolcadikán a csíkszeredai Szent József kápolnában azon a szentmisén, amelynek keretében Tamás József római katolikus püspök és Böjte Csaba ferences szerzetes kérte Isten áldását a csíki anyák közösségének új székhelyére. Ezt a dévai Szent Ferenc Alapítvány ajánlotta fel számukra.

kozossegi haz a csiki anyaknak (3)_b

Ki tudná megmondani, hol és hogyan kezdõdött? Talán, amikor létrejött 2002-ben a Szent Ferenc Alapítvány, vagy amikor pár évvel ezelõtt Csíkszeredában az említett alapítvány egy csíkszeredai háromszobás tömbházlakásban – amelyet Bartók Barabás, P. Albert OFM atyáról neveztek el – létrehozott egy kollégiumot, vagy amikor több mint egy éve létrejött a csíki anyáknak szóló levelezõlista? A lényeg, hogy olyan emberek találtak nemrég egymásra, akiknek célkitûzéseik azonosak: a gyermekek, az anyák segítése és a család megtartó erejére való figyelemfelkeltés.

kozossegi haz a csiki anyaknak (20)_b

Az immár több mint 400 anyukát számláló levelezõlista tagjai idõközönként különbözõ személyeket hívnak meg közös beszélgetésre, vagy elõadást tartani a Kaptárnak elnevezett helyre, amely tulajdonképpen egy angol iskola székhelye. Így került sor decemberben, fõként Balázs Zsóka kitartó szervezésének köszönhetõen, a Böjte Csaba ferences atyával való találkozásra. „Az adventi idõszakban jött el Csaba testvér a Kaptárba, beszélt nekünk az életrõl, az apaságáról, a gyerekekrõl, a család fontosságáról, az összetartó erõrõl, és talán még aznap eszébe jutott ez az ötlet és mindjárt virágoztatta is. Eljöttünk, megnéztük a helyet, én természetesen mindenben benne voltam, azaz, hogy maximálisan ki fogjuk használni ezt a lehetõséget. Azért is hoztam létre ezt a csoportot, hogy a gyerekek járjanak közösségbe, az anyukák szokjanak ki a házból, legyenek vidámabbak a párjukkal szemben, és ez a mostani kezdeményezés mindenkinek gyümölcsözõ lehet  a jövõre nézve is.” – mondta el Tiboldi Bea, a csíki anyák levelezõlistájának létrehozója és egyik lelkes vezetõje.

kozossegi haz a csiki anyaknak (45)_b

„2011 a család, a közösség éve, gondolkoztam, hogy ezt szóban, verbálisan nagyon sokszor meg tudjuk mi ünnepelni, de valami konkrét tett is kellene szülessen belõle. Az egyház mindig azt hiszi, hogy lehet jobban, lehet szebben csinálni.  Ez a ház mostanig kollégiumként mûködött, de felépült Somlyón a nagy kollégiumi ház, ez üressé vált. Így jött a gondolat, hogy a csíki anyáknak felkínáljuk. Beáékban úgy látom, hogy jó partnert találunk erre a projektre. Én azt hiszem, hogy ha õk itt jól tevékenykednek a családok körül, akkor nekem, mint gyermekvédelmi embernek, kevesebb dolgom lesz. Adná az Isten, hogy nagyon jól dolgozzanak!” – válaszolta Böjte Csaba atya arra a kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak oadaadni használatra a csíki anyák közösségének az Albert-házat. „Az évek során nagyon sokszor azt tapasztaltam, hogy amikor egy család széthull, vagy baj van, az mindig évekkel elõtte jelentkezõ problémákból ered, amiket nem oldanak meg.

kozossegi haz a csiki anyaknak (28)_b

Volt olyan, hogy három gyereket, ikerfiúcskákat fogadtunk be, az anyuka öngyilkos lett, a férfi ivott, bajok, feszültségek voltak. Szegény néni itt is, ott is próbált segítséget kérni, hogy vegyenek le a teherbõl valamit róla, de nem bírta, idegileg összeomlott, és ilyen végzetes tettre szánta el magát. A prevenció nagyon-nagyon fontos. Csíkszeredában is több olyan ismerõs van, akiknél nagyon súlyos depresszió alakult ki a két éves gyes során. Ezért is fontos, hogy legyen egy ilyen klubhelyiség. A két év úgy is eltelhet, hogy az anyuka leszokik a városba járásról, a gondolkodásról, de nagyon nagy lehetõség ez a két év arra is, hogy az anyukák önmagukat képezzék, hogy egymással megosszák gondjaikat, bajaikat és ennek ez a klubhelyiség egy fórum szeretne lenni. Fontos, hogy a társadalom a maga kis eszközeivel odafigyeljen a családokra és segítsen, mert biztos, hogy ha a demográfiai fronton elvérzik a népünk, akkor hiába küzdünk az autonómiáért, a kettõs állampolgárságért, egyetemeinkért, akármiért, úgy sincs jövõ…”

kozossegi haz a csiki anyaknak (21)_b

A szentmisét követõen a jelenlevõk átsétáltak a Müller László utcában található lakásba, amelyet Tamás József püspök atya megszentelt, majd Csaba testvér jóvoltából a jelen levõ gyerekek ajándékokat is találtak az ott levõ karácsonyfa alatt. De a legnagyobb ajándék mégis a karácsonyfára felakasztott lakáskulcs volt.

kozossegi haz a csiki anyaknak (31)_b

A Szent Ferenc Alapítvány összesen 62 házában mûködik valamilyen, kismamáknak szóló tevékenység, de elsõdlegesen a gyerekvédelemre esik a hangsúly, a most átadott házat egyfajta, kismamáknak szóló, koordinációs központként képzeli el Böjte atya. „Azt hiszem, hogy ebbe a kibontakozásba, ebbe a fejlõdésbe bármi belefér. Például az az anyuka, aki vidékrõl bejön egy kisbabával, itt tisztába teheti a gyerekét, vagy megpihenhet, vagy esetleg gondolatot cserélhet hasonló jellegû anyukákkal. És ilyen értelemben, ha vannak olyan idõsebb hölgyek, akiknek kedvük volna, hogy itt a klubban önkéntesen besegítsenek, jelen legyenek, tanácsot adjanak, tapasztalataikat megosszák a fiatalokkal, akkor jelentkezzenek Beánál, mert örömmel fogadjuk õket.”

kozossegi haz a csiki anyaknak (41)_b

Tiboldi Bea még hozzátette: „ nagyobb rendezvényekre Csaba testvér és Zsóka is felajánlotta a somlyói kollégiumot, péntekenként visszamehetünk a Kaptárba is, de nagyon jó, hogy lehet egy könyvtárunk, helyhez kötött dolgaink lehetnek itt, amelyek a mieink, minket képviselnek, így hatékonyabban tudunk mi is mûködni. Remélhetõen januárban meglesz az egyesületünk is, készül a honlapunk, és én bízom abban, hogy kapunk lelki erõt is és a gondviselés is mellettünk lesz. Ez egy kezdet, nem tudom pontosan, hogy mi fog következni, de megszervezzük együtt, mert apró lépésekbõl lehet nagyot alkotni.”

„Szívem minden melegével imádkozom, hogy ez a kezdeményezés Isten akarata szerint szépen fejlõdjön, és ha már a család éve van, akkor eresszük elõre ezerrel!” – zárta Böjte atya a beszélgetésünket.


Még több fotó:
http://www.szekelyhon.ro/galeriak/view/797/kozossegi-haz-a-csiki-anyaknak


Forrás: http://www.szekelyhon.ro/szekelyfold/csikszek/ajandek-az-anyaknak-a-csaladnak-a-kozossegnek
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu