– A Márton Áron püspök
örökébe lépõ fõpap általában tartózkodik a közéleti szerepvállalástól,
nevét ritkán olvashatjuk újságok oldalain. Érsek atyát a kolozsvári Szabadság címû napilap arra kérte: mondja el, hogyan kezdõdött az az életpálya, amely az egyházmegye élére juttatta?
–
A Jóisten akarata teljesül életünkben, a mi feladatunk pedig csak
annyi, hogy ezt az akaratot felismerjük, és az Õ kegyelmével
teljesítsük. Vallásosságban nevelkedtem, gyakorló katolikus családban.
Az akkori kommunista iskolában szembesülni kellett a hazai és
hittanórai, illetve az ateista iskolai nevelés ütközésével, de Isten
kegyelmével ezt is áthidaltam. Mint minden ministráns gyermek életében,
az én életemben is felmerült a gondolat, hogy pap legyek. A papi hivatás
kegyelmét Isten adja, de sok függ attól is, hogy az ember milyen
életpéldákat lát maga körül. Szülõvárosomban, Máramarosszigeten,
mindig nagyon jó katolikus papok mûködtek, úgyhogy volt kire felnézni,
foglalkoztak velünk, és amikor ez a gyermeki gondolat, hogy pap legyek,
elhalványult, végül a kegyelem gyõzött, és érettségi elõtt másfél évvel
döntöttem úgy, hogy a hívást elfogadom. Errõl nem lehetett beszélni,
mert kicsaptak volna az iskolából, érettségizni sem engedtek volna,
viszont 1963-ban amint leérettségiztem, jelentkeztem a szemináriumba.
– A szemináriumi évek a kommunizmus idõszakára estek, amely
minden keresztény számára nagyon nehéz volt. Hogyan sikerült átvészelni
ezt?
– Akkor a Katolikus Egyház megtûrt felekezet volt. A
kommunista kultusztörvény, amely pár módosítással máig érvényben van,
leszögezte, hogy amely felekezet a szocialista államban létezni akar,
nyújtsa be szervezeti szabályzatát. A feltétel viszont az, hogy
külföldtõl nem függhet, és a legfõbb tisztségviselõnek román
állampolgárnak kell lennie. Nekünk nem volt jóváhagyott szabályzatunk,
mert a legnagyobb tisztségviselõnk, a pápa nem román állampolgár,
ráadásul kapitalista országban él. Két tervezetet visszadobtak. Amikor
Márton püspök urat letartóztatták, a zsebében volt a harmadik.
– Az önhöz közel állók legendákat mesélnek a nyelvtudásáról. Mikor és hogyan tanult meg annyi nyelvet?
– Én három
nyelven prédikálok, mert az egyházmegyében 251 plébánia van, félmillió
hívõvel, akik 95 százalékban magyarok. A bevándorló katolikus csángók és
a vegyes családokból román anyanyelven született katolikus hívek
részére 22 plébánián van román lelkipásztori szolgálat, a hat német
plébániából pedig sajnos már csak négy létezik. Magyar líceum
növendékeként, második osztályban kezdtem románul tanulni. Azután
negyedikben megkezdtük az oroszt, amikor pedig beindult a nyelvi
liberalizálás, az én iskolám a német mellett döntött, én abból is
érettségiztem. Nyolcadiktól tanultuk a latint is, ehhez az ukrán
iskolából járt át egy régi ferencjóska-féle katonatiszt, aki ukrán
létére magyar iskolában, román nyelven latint tanított. A teológián
kezdtük el a szentírási görögöt és hébert tanulni, amikor pedig
kikerültem Rómába, az egyetem nyelve az olasz volt. Aztán magánúton még
franciául is megtanultam.
– Isten próbára teszi az embereket, különösen azokat, akiket elhívott a szent szolgálatra. Hogyan lehet ezzel szembenézni?
–
A belsõ megpróbáltatásokról nem szokás nyilvánosság elõtt beszélni, ez
Isten és a lélek dolga. Ami a külsõket illeti, a kommunista idõkben a
legnagyobb nehézség az volt, hogy idõnként vallatásra fogtak.
Olyan esetem is volt, amikor a szekus diktálni kezdte a nyilatkozatot.
Én tiltakoztam, õ pedig üvöltözni kezdett, hogy csak segíteni akar, mert
a magyar teológusok nem tudnak helyesen románul, de félóra múlva
visszajön, írjak, amit akarok. Én soha nem írtam neveket, csak tagadtam
azt, amivel vádoltak. 1977-ben fél évig tanítottam Románia történelmét,
mert akkor ez minden fõoktatásban kötelezõ lett. Márton püspök úr nem
fogadta el a felkínált pártvezér tanárt, hanem azt mondta, hogy a mi
tanáraink elintézik. Én Szentírás-szakosként úgy kerültem bele, hogy azt
mondta a püspök: „Fiam, neked kommunista érettségid van, te ebben
jobban kiismered magad, képes vagy ezt úgy elõadni, hogy ne legyen
belõle kár." Aztán mégiscsak kár lett, mert én minden órámon
tréfálkoztam, és feljelentettek, hogy nevettetem a diákokat, és gúnyt
ûzök Románia történelmébõl.
– Milyen nehézségeket támaszt a Gyulafehérvári Egyházmegye igazgatása?
–
Posztkommunista társadalomban élünk, ezt naponta átérezzük. Amikor az
egyházi vagyont visszakérjük, nem meggazdagodni akarunk, hanem
anyaszentegyházunk karitatív mûködéséhez akarunk alapot biztosítani.
Fõleg az a gyakorlati nehézsége az egyházmegyének, hogy sokrétû és sokszínû. Törekedni kell a nemzetiségi egyensúly megtartására, ugyanakkor mindenkiben testvért kell látni.
– Milyen a kapcsolata a testvéregyházak, illetve egyházi közösségek vezetõivel?
–
A kapcsolat nagyon jó, ökumenikus, testvéries. Rögtön 1990-ben Tõkés
László püspök üzent a négy magyar történelmi egyház nyolc püspökének, és
Kolozsváron találkozót kért, hogy az új helyzetben beszéljük meg közös
feladatainkat. Ennek a neve az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak
Vezetõinek Állandó Értekezlete. Évente többször is összejövünk, és közös
ügyekben közösen lépünk fel.
– Úgy tudom, még mindig rendszeresen jógázik. Igaz-e?
–
Sajnos csak igaz volt. Egyszer kitörtem a térdemet, és utána már soha
nem tudtam visszatornázni magam. Amióta pedig nem tanítok, teljesen
abbahagytam.
– Mit nyújtott önnek ez a gyakorlatrendszer?
– Iskolás koromban olvastam Selva Rajan Yesudian könyvét
– a pad alatt, gépelt példányban, mert a rendszer üldözte a jógát. Ki
is jegyzeteltem. Amikor bekerültem a teológiára, a sok tanulás,
mozgáshiány miatt elkezdett fájni a hátam. A nyári vakációban elõvettem a
jegyzeteimet. Én úgy tekintettem, hogy a jóga a statika, míg a torna a
dinamika. Itt maximum negyedórát ki kell tartani egy pozícióban, ez
megmozgatja az ember minden testrészét. A tüdõ-részt kihagytam – bár a
tüdõtorna a jóga lényege, de ha valaki elkezdi azt a részt is végezni,
ártalmas, ha abbahagyja. A gyakorlatok közül csak nyolcat végeztem, a
hinduk körülbelül hatvanat találtak alkalmasnak az európaiak számára. A
jóga mögött vallási misszió is van, az ideológiai alapja a hinduizmus.
Viszont, ha attól függetlenül, tornaként gyakoroljuk, nagyon
egészséges:, amíg jógáztam, semmilyen hûléses betegségem nem volt, az
emésztésem is kitûnõ volt, akárcsak a vérkeringésem. A jóga mindenre jó,
csak nem szabad túlzásba vinni. Selva Rajan Yesudian szerint
csak egy sport egyenértékû vele, az úszás, de olyannyira, hogy aki fél
órát úszik, aznap ne is végezzen jógagyakorlatokat.
– Mi az, amit a következõ hatvan év alatt el szeretne érni?
–
Nem tudom, hogy amikor ezt kérdi, gondol-e arra, hogy a Teremtés
könyvében az áll, hogy az emberiség gonoszsága miatt Isten a legmagasabb
emberi életkort százhúsz évre csökkentette? Én most ennek a bibliai
maximumnak a felét értem meg, tehát nagyon találó a kérdés. Nekem csak
egy kívánságom van: ahogy a Jóisten eddig is a tenyerén hordozott, és
gondviselésébe fogadott, úgy ne hagyjon el a következõ években sem.
(Az interjú a kolozsvári Szabadság címû napilap 2006. február 18-i számában jelent meg.)
Ercsey-Ravasz Ferenc/ Szabadság/Magyar Kurír
Kép: Gyulafehérvári Fõegyházmegye
