| |
|
|
Böjte Csaba: Szent István-terv 3. – Kárpát-medencei népnevelés
2011-03-04 08:48
Roncsház-program
Őseinktől örökölt városaink, falvaink fenntartása, korszerűsítése,
továbbfejlesztése, folyamatos feladatok elé állít. Tény, hogy ezekkel
a feladatokkal nem mindenki tud egyedül, eredményesen megbirkózni.
Sajnos, így a Kárpát-medencében nagyon sok romos épület, roskadozó,
idejét múlt vályogház van, köztük a legtöbb nem rendelkezik műemlék
jelleggel. Ezeknek a házaknak a felújítása, karbantartása, nagyon sokba
kerülne. Újjáépítésükre a lakóik gondolni sem mernek, mert az épület
megtervezése, engedélyeztetése, kivitelezése nemcsak sokba kerül, hanem
sokszor olyan logisztikai feladatokat is jelent, melyre a lakók a maguk
erejéből nem képesek. Sajnos a pergő évek, a visszatérő belvizek okozta
károk után sok ház sorsa megpecsételődik, és ha nem is azonnal, de
lassan ezek a házak, a lakóik szeme láttára összedőlnek. A társadalmi
szolidaritás nevében, a közösség a segítségükre kellene siessen.
A roncsautó program mintájára be kellene vezetni a roncsház
programot. A lakók kérésére, a helyi önkormányzatok, a szakembereik
bevonásával megállapítanák, hogy mely házat nem érdemes javítgatni, hogy
mi szorul bontásra. Jó lenne, ha minden önkormányzatnak néhány
típusterve lenne olyan házakról, melyek beleilleszkednek annak a
vidéknek a hagyományaiba, melyek szépek és főleg a családok által
fenntarthatóak. E tervek közül választhatnának a családok, melyeket így
sokkal könnyebben lehetne engedélyeztetni a költségek tört részéért.
Az állam, az új otthon építéséhez a költségek 20 százalékával
járulna hozzá, ezenkívül a helyi önkormányzatok, az építkezési anyagokat
forgalmazó vállalkozások is bizonyos százalékokkal hozzájárulhatnának
egy-egy új családi ház megszületéséhez. Biztos, hogy így kevesebb
bevétel jutna az államkasszába, de az a kevés is több lenne mint a
semmi, mert így magukra hagyatva, a szegény családok csak a düledező kis
házaik javítgatására vállalkozhatnának.
Ezáltal nemcsak egészséges, emberhez méltó, fenntartható otthonokhoz
jutnának az egyszerűbb, családok, hanem városaink, falvaink képe is
megszépülne, harmonikusabbá válna. A családokat az erőfeszítés és a jól
végzett munka sikere, életerővel töltené el. Az építő ipar, meg az
építkezési anyagokat gyártó vállalkozások, megrendeléshez jutnának. Egy
ilyen projekt sok vidéken munkahelyet teremtene, megélhetést biztosítana
kétkezi munkásoknak. Hosszú távon biztos, hogy megtérülne az
áldozatvállalás.
Kárpát-medencei népnevelés
A közoktatás fontosságát, létjogosultságát senki nem kérdőjelezi
meg. Számomra olyan döbbenetes, hogy a tanügy, mely a Kárpát-medencében
sokkal több mint százezer főt foglalkoztat, az iskolából kikerült
felnőttek lelki, szellemi képzésével egyáltalán nem foglalkozik. Ma egy
iskolából kikerült felnőtt, – a családokat atomjaira szaggatott
világunkban – teljesen magára van hagyatva. Így történhet meg, hogy oly
sok fiatal, a munkahelyen való elhelyezkedés, a családalapítás, az
otthonteremtés nehéz feladatait nem képes eredményesen megoldani.
Szörnyű egy-egy ballagáson azzal a tudattal részt venni, hogy a tömény,
hihetetlenül költséges elméleti képzést kapott fiatalokra 25-30
százalékos vegetáló munkanélküliség vár, és a többiek közül is sokan
csak idegenben tudnak elhelyezkedni. Szörnyű látni azt, hogy sok szép
értelmes ember, a termékeny, fiatal éveit tanácstalanul tölti el, a
kényszerszingliség szellemet és lelket őrlő labirintusában.
A sopánkodás, a sebek számbavétele helyett a következő javaslatokat fogalmazom meg:
Tudatosítanunk kell magunkban a bukott ateizmus csődjét. Ha csak az
anyagi világban hiszünk, és ha csak abban keressük a boldogulásunkat,
akkor tudnunk kell, hogy folyamatos konfrontációk lesznek ezen a Földön.
Sajnos az anyagi javak mennyisége véges, így mind kevesebb fog jutni az
embereknek belőle, és az értük való küzdelemben sajnos nagyon sokan
egymás torkának fognak esni. Természetes, hogy a kereskedők, az
üzletemberek reklámjaikkal a megfogható, anyagi dolgok iránti vágyat
fokozzák a szívünkben. A tudatos népnevelés olyan örömök felé kell a
figyelmünket irányítsa, amiből rengeteg van, és amiből mindenkinek
bőségesen jut, aki igényli. Olyan boldogságforrásokat kellene a
figyelmünkbe ajánljon ez a testület, mind a szeretet, a jócselekedet
lelket felemelő, tiszta öröme, vagy a szépség, a művészi alkotás
semmihez sem fogható belső ragyogása, a családi élet, a gyermekvállalás
új horizontja stb. Igen, a teremtett világban való gyönyörködés, annak a
szépségének megmutatása, megértetése szintén boldoggá tud tenni,
akárcsak egy közösen szervezett, előadott színdarabok, művészi vagy
tudományos alkotások. Egy közösség által létrehozott park, kirándulóhely
szintén eltölthet belső békével örömmel. Maga a csendes közösségi
játék, egy tábortűz körüli meghitt beszélgetés, önmagunk gondolatokban
való megmutatása, és a másik szép lelkének megismerése szintén olyan
örömöket tud felkínálni nekünk, melyhez nem fogható sem a birtoklás
kéje, sem a hatalom mámora.
Fontos lenne létrehozni – talán a tanügy-minisztérium égisze alatt –
egy tanárokból, lelkészekből, művészekből, sportolókból, újságírókból
álló tiszteletre méltó felnőttképző-csoportot, mely átgondolná,
kidolgozná az egyházak, a média bevonásával népünk szellemi, lelki
nevelését. Úgy gondolom, ha sok-sok tízezer oktató, nevelő, tanító és
tanár foglalkozik a diákjainkkal, akkor legalább ezer embernek kellene
foglalkozni az iskolából kikerült lakosság továbbképzésével is.
Egyházaink nagy-nagy alázattal, vasárnapról-vasárnapra megszólítják
az embereket okos, bölcs, lelkesítő szentbeszédekkel. A szentírási
személyeket, népünk szellemi, lelki nagyjait, példaként állítják elénk,
hogy aki keres, az találjon vigaszt, erőt, bátorítást, élete nehéz
kérdéseinek megoldásához. A feladat felvállalásához, végzéséhez, az
állam adjon meg minden segítséget.
Az adónkból fenntartott közmédiák – tévé, rádió, újság – feladata
lenne, közérthetően megvitatni egy-egy kérdéskört, minden oldalról
megvilágosítani, hogy a hallgatók, a nézők a maguk reális kérdéseikre
reális válaszokat kapjanak. Olyan témák, kérdések legyenek bemutatva az
emberiség nagyjainak fényében, melyek átsegítik őket a mindennapi
gondok, nehézségek útvesztőjén.
Az állam kiadhat elérhető áron szellemi, lelki, tudományos értékeket
hordozó könyveket, folyóiratokat. Sok érték és kincs halmozódott fel az
elmúlt évszázadok során népünk, az emberiség életében, melyeket
mindenki számára hozzáférhetővé kellene tenni. Az internet világában
lehetőség van olyan szellemi-lelki asztalok, honlapok megterítésére,
melyek mellé nyugodt lélekkel bárki odaülhet.
Záró vallomás!
Írásomat, ezt a néhány ötletet, népem és a nekünk adatott szülőföld
iránti ferences szeretettel, vitaindítónak szánnám. Egyfajta
előrenézésnek! Mert biztos vagyok benne, hogy nem lehet a múltba
visszamenni, meg nem is érdemes, mert lehet, hogy a múlt megszépült, de
ha a történészeket megkérdezzük kiderül, hogy az sem volt aranykor. Az
aranykor, Isten országa, előttünk van! A semmiből indult élet a
folyamatos kibontakozás által Istenünk karja felé tart. Csak előttünk
van út, mögöttünk kőkemény történelem van, melyet vállalunk, de amelybe
visszamenni nem lehet. Lépteinket a gondviselő jóság irányítja, és
nekünk, mint a sziklamászónak a következő fogást csak magunk előtt, a
felfelé vezető úton kell keresnünk. Nem a siránkozás, a nyafogás, hanem a
közösen vállalt munka parancsát kaptuk Istenünktől. A bizalom, a
keresés parancsát, melyre hiszem, hogy Teremtőnk áldását adja!
Amikor a Magyar Köztársaság Középkeresztjét adományozták, ott ültem
az első sorban, és végig arra gondoltam, hogy mostanig volt mentségünk a
passzivitásra, mondhattuk, hogy nem lehet, hogy nem engedik. Azáltal,
hogy munkánkat a legmagasabb fórumon elismerték, éreztem, hogy a lámpa
zöldre váltott. Ha nem indulunk, akkor joggal fognak ránk dudálni és
szájtátisággal vádolni bennünket az utánunk jövő korosztályok.
Cselekedni kell, induljunk el!
Déva, 2011. február 17. Csaba testvér
KAPCSOLÓDÓ LINKEK
- "amit kértek az én nevemben, azt megadom én néktek..- Adventi elmélkedés 6.
- "Az Úr kiválasztott más hetvenkettöt...."
- "Egész életem egy hatalmas bosszú" - beszélgetés Csaba testvérrel
- "Elérkezett az idő!" - Mondja Jézus Krisztus -, döntened kell!
- "Erőt kértem az Úrtól, és Ő nehézségeket adott.."
- "Gyertek hozzám mindnyájan kik elfáradtatok" (2006.július 3.)
- "Jó nekünk itt lenni, építsünk három sátrat." (2006.augusztus 7.)
- "Ne aggódjatok az életetekért.." Adventi elmélkedések 20.
- "végtelenül jól van minden ami van, mert minden tetőről látni lehet a napot." (2006.június 23.)
- „Az irgalmas szeretet bűnöket töröl el” - Adventi elmélkedés 3.
- ...ma tették le érettségiző diákjaink az utolsó vizsgát (2006.július 7.)
- 1 % = 1 ház
- 20 éves az erdélyi cserkész mozgalom!
- 2002 Karácsony
- 2003 Karácsonyára
- 2003-04 Tanév kezdésének alkalmából
- A birtoklás a szárnyalás halála
- A boldogság forrása! - gondolatok a nagy kilenced első hetéhez
- A bűn- Adventi elmélkedések 11.
- A cáreftai asszony
- A Csendes Szeretet Forradalma!
- A diktatúra árnyékában is van remény!
- A felismert értékeket hazavinni, megosztani szeretteinkkel
- A kis Zita éneke
- A létezés öröme!
- A megújulásért (2006. szeptember 20.)
- A mi erőnk- Adventi elmélkedés 16.
- A Szent Ferenc Alapítvány székelyföldi napközi otthonainak karácsonya
- A Szent Ferenc Alapítvány virágoskertje
- A szeretet bölcsője - megjelent a családról, a házasságról szóló könyv
- A terrorizmusról
- A vitákról
- Add, hogy lássunk Urunk!
- Adj Uram élő hitet nekünk!
- Adjatok jól tömött, túlcsorduló mércével! Adventi elmélkedések 19.
- Adventi elmélkedések 15.
- Adventi elmélkedések 17. A párbeszédről
- Adventi elmélkedések 18. Milyen értékek mozgatnak engemet?
- Adventi elmélkedések 2. - A végtelen vár ránk
- Adventi elmélkedések 21.-Az anyagiakhoz való viszonyunk
- Adventi elmélkedések 22.
- Adventi elmélkedések 23.
- Adventi ima!
- Ajándék
- Ajándék a kilencvenedik születésnapra
- Ajándék az Életnek!
- Ajándék- Adventi elmélkedések 14.
- Akik nem láthatók
- Áldozathozatal - Csaba testvér elmélkedése, 2012. január 22.
- Álomlátók után kiált a világ!
- Ami az embert emberré teszi, azt nem érinti a gazdasági válság
- Angol farm
- Az alábbi gondolatokkal kívánok Istentől megáldott szép Karácsonyi ünnepet!
- Az argentín fővárosban
- Az elmúlt hetekben Szerbiába vitt a jó szerencsém.... 2006. február
- Az elmúlt héten Szovátán, s annak környékén, voltam...
- Az elöljárók felelősségéről (2006. szeptember 30.)
- Az én utam!
- Az ima ereje - Csaba testvér elmélkedése (hanganyag)
- Az Új Esztendő kezdetén (2006)
- Bátorítlak, hogy útra kelj!
- Bécsi beszámoló
- Beszámoló 2006. januárjában
- Beszámoló a tusnádi és kovásznai házról
- Beszélgetés az Ausztráliai útról (meghallgatható...)
- Beszélgetés Böjte Csabával
- Bethlen Gábor szülőháza
- Bizalom - Adventi elmélkedés 5.
- Brüsszeli utamról gyermekeimnek 2007 április 27.
- Böjte Csaba a nemzet egységéről
- Böjte Csaba hisz az örök adventben
- Böjte Csaba OFM: Felnőtt egy gyermek!
- Böjte Csaba testvér gondolatai az államcsődről
- Böjte Csaba: az árpádházi királyok szerették a legyőzött ellenfelet
- Böjte Csaba: Minden egyes gyermek Isten remekműve
- Böjte Csaba: rossz gyereket még nem láttam - Vasárnapi újság (hanganyag is)
- Böjte Csaba: Sajnos megbolydult a nemzetünk!
- Böjte Csaba: Szent István-terv 1.
- Böjte Csaba: Szent István-terv 2. – Tündérkert
- Csaba atya a 2004.12.05.-i népszavazás eredményéről
- Csaba atya nyílt levele Patrubány Miklóshoz, a MVSZ Elnökéhez
- Csaba atya tetoválásra készül
- Csaba testvér 2009-es év beszámolója (film)
- Csaba testvér a Tíz parancsolatról – 2. – VIDEÓ
- Csaba testvér a Tíz parancsolatról – 4. – VIDEÓ
- Csaba testvér a Tíz parancsolatról – 6. – VIDEÓ
- Csaba testvér Angliában
- Csaba testvér Argentínában: Szent László Iskola
- Csaba testvér elmélkedése a Mária Rádióban
- Csaba testvér elmélkedése a Mária Rádióban
- Csaba testvér elmélkedése Marosillyén (hanganyag)
- Csaba testvér elmélkedése, - évközi 33. vasárnap (hanganyag)
- Csaba testvér erdélyi beszámolója és MEGHÍVÓ Budára, december 4-re.
- Csaba testvér gondolatai Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén
- Csaba testvér kilencede (hanganyag)
- Csaba testvér levele : Hogyan tovább?
- Csaba testvér levele, 2006 január 1.
- Csaba testvér programjai Magyarországon
- Csaba testvér Újévi köszöntője
- Család, a közösség 2011-es év hajnalán - Csaba testvér elmélkedése
- Cserkészek Argentínában
- Csíki Magánjavak
- Csodálatos élni az Evangéliumot!
- Csodálom az életet (2006.július 17.)
- Csodálom az életet!
- Déván Igent mondanak az Erdélyen túli Csángó magyarokra
- Egy album kapcsán
- Egy fürdőzés kapcsán
- Egy levél, s annak margójára
- Egy új világrend után vágyik az emberiség! - Csaba testvér nagyszombati gondolatai
- Elmélkedés a kommunióról (Csaba testvér gondolatai - hanganyag)
- Elmélkedések az adventben 1.
- Ember a magasból
- Fenntartható vágyak!
- Gondolatok a rosszról - 2006. október 28.
- Gondolatok egy új év hajnalán
- Gyengeségünk tudatában elindulunk- Elmélkedések az adventben 7.
- Gyermekek barátai
- Gyermekek barátai - Szováta 2005. december
- Gyermekek, házak
- Gyertyaláng
- Gyűjtés a kolozsvári egyetemistáknak szánt kollégiumért
- Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna...
- Hálás szeretettel Advent előestéjén, - Csaba t.
- Hálatelt szívvel köszönöm a Sütő András díjat!
- Halottak napján
- Házasságterápia és gyermekvédelem a gyóntatószékből
- Hiába áldozták életüket, szabadságukat Mártírjaink?
- Hogyan fog megépülni a Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpont?
- Hol van Nikaragua?
- Hungária
- Húsvéti megújulás Csaba testvér könyvei által
- I. Adventi Útmutató Böjte Csabával – VIDEÓ
- Idősek otthona Buenos Airesben
- Ima az előljárókért (2006.szeptember 10.)
- Ima mindenkivel
- Interjú Böjte Csabával kitüntetése alkalmából - AUDIÓ
- Interjú Csaba atyával
- Interjú Csaba testvérrel
- Irányvonal 2010-re!
- Ismét itthon
- Isten jelenléte megvilágosít!
- Isten velünk van a világ újrateremtésében
- Istenben bízhatunk - Adventi elmélkedések 8.
- Istennek gondja van ránk
- Istennek hála haza értem Amerikából, Kanadából.
- Istennek hála újból itthon vagyok. (2005. 12. 15.)
- Istennek legyen hála, hazaértem Dévára!
- Istentől megáldott édesanyák, anyák!
- Ítélet!
- Itt van az ősz... Menyhárt Rita, tanítónő írása
- János Pál pápa útján akarok járni!
- Jó jónak lenni! Néhány gondolat a szociális hálóról!
- Jöjj Közénk Istenünk!
- Jöjjön el a Te országod!
- Kalandok a szeretet útján
- Karácsony előtti fohász
- Karácsonyi esti ima
- Karácsonyi képeslap
- Karácsonyi szentmise élőben, Déváról
- Kedden szenteljük fel Domokos Pál Péter átköltöztetett szobrát Csíksomlyón
- Kedves Hittanos Gyermekek, Fiatalok!
- Kedves nagyra nőtt Gyermekeim!
- Kedves Testvérem! Isten szép Ajándéka!
- Kegyelem- Adventi elmélkedések 12.
- Kelet Svájca lehetnénk!?
- Kérés
- Készülődvén az ünnepre
- Kiengesztelődés- Adventi elmélkedések 9.
- Kis dolgok dicsérete!
- Kis dolog, nagy dolog?
- Kívánok Boldog Új Évet! Szeretettel, Csaba t.
- Kolozsvári egyetemistáink
- Konkoly!?
- Krisztusi szemlélet- Adventi elmélkedések 10.
- Köszönet a 2004. esztendő végén
- Köszönet az önkénteseinknek
- Köszönet egy kislányért
- Köszönöm Istenem május 15-ét...
- Laktanyából gyerekotthon – Beszélgetés Csaba testvérrel – VIDEÓ
- Lehetőség a megfeneklett Kárpát-medence számára...
- Levél családomnak
- Levél családomnak
- Levél.... 2005 december 9.
- Lorettó
- Május 15-i meghívó Rekecsinbe
- Maratoni tanévzáró 2006-2007
- Március elsejére
- Marosillye, 2011- elmélkedés
- Meggyújtottam két szál gyertyát!
- Meghívó Szombathelyre
- Megmenteni, közkincsé tenni
- Mennyi csoda vesz körül... (2006.június 22.)
- Mennyország - Halottak napja alkalmából
- Merjük a szerető Krisztus vonásait magunkra ölteni!
- Mi történt Tuniszban?
- Mindazoknak, kik a holnapra gondolnak!
- Münchenben jártam
- Nagyböjt 4. vasárnapja (hanganyag)
- Nagyböjti gondolatok
- Nagycsütörtök - Csaba testvér elmélkedése (hanganyag)
- Nappali gyermekvédelmi központok
- Néhány gondolat az Autonómiáról
- Néhány gondolat egy házasságra készülő lánynak
- Néhány gondolat, kérdés lefekvés előtt ...
- Nevelőképző - Petrozsény 2007. február 2-4.
- Októberi Mária kertje lelkigyakorlat - első nap
- Olyan jó gyönyörködni bennetek...
- Őrízzük meg lelkünk nyugalmát!
- Őseink által ránk hagyott értékeket, mi mennyire értékeljük?
- Őszinte levél minden magyar emberhez!
- Pál Mária köszönetnyilvánítása - Szováta
- Párbeszéd a Végtelennel
- Reménységem ingecskéje
- Remetei házaspár - Hiszek az Isten Teremtette világ Jóságában
- Román hatóságok támadása
- Sok szép virág most nyílik
- Svájci mezőgazdasági szakiskola
- Szabadíts fel Uram minket a szárnyalásra! (2006.augusztus 26.)
- Szabadság
- Szászváros - Gondolatok egy keresztelőn
- Szent Család ünnepe van
- Szent Családról elnevezett, Családsegítő és képzési központ
- Szent István Terv - hogyan tovább?
- Szent István-terv Székelyudvarhelyen, (video)
- Szent József napja
- Szenteltessék meg a Te neved, a Kovásznai kis Apor Vilmos kápolnában is.
- Szentmise közvetítése Szigetszentmiklósról
- Szeráfi Szeretet Szolgálat
- Szeretettel a Házak Vezetőinek!
- Szilveszteri jókívánságok
- Szívem első öröme 2007-ben
- Szívem tele van örömmel, fénnyel. (2006.július 1.)
- Szívet, lelket, agyat melengető szavak. Naponta meg kellene hallgatnunk....
- Szólásnak vagyon ideje - a jókról!
- Szövetség az életért!
- Szövetség az életért!
- Tanévzáró; Petrozsény, Kisiratos, Zsombolya...2006-2007
- Tavaszi nagytakarítás!
- Térden állva a gyermekek előtt!
- Tizedik tanév Déván
- Történések
- Új szövetség!
- Útmutató: 9. parancsolat
- Vágy a tudás után, önmagunk tudatos formálása
- Vetélkedő!!! Kinek a háza, környezete lesz szebb, tisztább, virágosabb?
- Virágvasárnapi lelkigyakorlat Csíksomlyón
- Ülők, és mint pap, készülök egy temetésre...
- Ünnep- Adventi elmélkedések 13.
- Ünnepi vacsorára hívja barátait az Isten!
- Zarándokúton a csíksomlyói Mária kegyszobor
- Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk?
- Ötleteket gyüjtünk, segitsetek!
- Ötödik parancsolat
|
|