Kamarás Mihály a Békés megyei Alsókamaráson, sváb családban születet 1918-ban. Szegeden piarista diák volt, majd belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai és pappá szentelése után az akkor visszacsatolt Újvidékre került. A rend itteni kolostorát 1943-ban alapították. Öt ferences szerzetes kezdte meg a munkát, de kettõt hamarosan elvittek tábori lelkésznek. Az Újvidéken maradt három atya, Körösztös Krizosztom házfõnök, Kovács Kristóf és Kamarás Mihály a város és a környezõ falvak magyar lakosságának lelkipásztori szolgálatát látta el.

A szerb kommunista partizánok elõretörése 1944 õszén már közvetlen életveszélyt jelentett a ferencesek számára, de õk úgy döntöttek, nem hagyják el a rájuk bízottakat. Mindhármukat súlyosan bántalmazták. Egyikük bele is halt sérüléseibe, a másikat kivégezték, a hármadik szerzetes, Mihály atya, bár szintén kegyetlen ütlegeket kapott, túlélte a gyilkos napokat. „Talán keményebb volt a fejem, mint az övék” – mondta a rend budai rendházában élõ szerzetes, akit az 1944-es események után kiutasítottak Jugoszláviából. Azt követõen Szegeden, Pécsett, Salgótarjánban volt lelkipásztor, az ötvenes években segédmunkásként dolgozott. 1958-tól ismét rendi keretben tevékenykedett Budán, Mátraházán, Esztergomban, New Yorkban és Szegeden. Kiváló Newman- és Morus-fordításai ma is népszerûek.

A hét ferences vértanú – köztük az újvidékiek – boldoggáavatási ügye napirenden van. A szellemileg ma is friss és fiatalos Mihály atya szeretettel emlékszik vissza vértanú társaira, de kissé neheztel is rájuk, hogy õt itt hagyták – közölte az idõs atya a Ferences Sajtóközponttal. És természetesen vannak vágyai is. Többek között, hogy ha már itt felejtette Kristóf és Krizosztom, akkor már szeretné megérni a boldoggáavatásukat.
 
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír