Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági
Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Kamarás Mihály ferences atyának
az újvidéki magyarság körében 1943–44-ben végzett apostoli
munkásságáért, kitartásáért és hûségéért, valamint Boldog John Henry
Newman és Morus Szent Tamás könyveinek fordításáért.
Kamarás Mihály a Békés megyei
Alsókamaráson, sváb családban születet 1918-ban. Szegeden piarista diák
volt, majd belépett a ferences rendbe. Teológiai tanulmányai és pappá
szentelése után az akkor visszacsatolt Újvidékre került. A rend itteni
kolostorát 1943-ban alapították. Öt ferences szerzetes kezdte meg a
munkát, de kettõt hamarosan elvittek tábori lelkésznek. Az Újvidéken
maradt három atya, Körösztös Krizosztom házfõnök, Kovács Kristóf és
Kamarás Mihály a város és a környezõ falvak magyar lakosságának
lelkipásztori szolgálatát látta el.
A szerb kommunista partizánok elõretörése 1944
õszén már közvetlen életveszélyt jelentett a ferencesek számára, de õk
úgy döntöttek, nem hagyják el a rájuk bízottakat. Mindhármukat súlyosan
bántalmazták. Egyikük bele is halt sérüléseibe, a másikat kivégezték, a
hármadik szerzetes, Mihály atya, bár szintén kegyetlen ütlegeket kapott,
túlélte a gyilkos napokat. „Talán keményebb volt a fejem, mint az övék”
– mondta a rend budai rendházában élõ szerzetes, akit az 1944-es
események után kiutasítottak Jugoszláviából. Azt követõen Szegeden,
Pécsett, Salgótarjánban volt lelkipásztor, az ötvenes években
segédmunkásként dolgozott. 1958-tól ismét rendi keretben tevékenykedett
Budán, Mátraházán, Esztergomban, New Yorkban és Szegeden. Kiváló Newman-
és Morus-fordításai ma is népszerûek.
A hét ferences vértanú – köztük az
újvidékiek – boldoggáavatási ügye napirenden van. A szellemileg ma is
friss és fiatalos Mihály atya szeretettel emlékszik vissza vértanú
társaira, de kissé neheztel is rájuk, hogy õt itt hagyták – közölte az
idõs atya a Ferences Sajtóközponttal. És természetesen vannak vágyai is.
Többek között, hogy ha már itt felejtette Kristóf és Krizosztom, akkor
már szeretné megérni a boldoggáavatásukat.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír
Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferences-szerzetes-kapott-koeztarsasagi-erdemrendet