Több mint 50 templomot gyújtottak fel ismeretlenek
Feldühödött muszlimok ismeretlen csoportja több
tucatnyi templomot és házat gyújtott fel a kelet-afrikai Etiópiában.
Híresztelések szerint helyi keresztények állítólag széttépték a Korán
egy darabját.
Legalább egy keresztény meghalt, több százan pedig elmenekültek,
miután pár napja valóságos harctérré alakult a délnyugati-etiópiai Jimma
város környéke. A jelentések szerint több ezer szélsőséges iszlamista
vett részt az erőszakos cselekményekben, aminek során az előzetes
becslések szerint 59 templomot és 28 otthont gyújtottak fel. A rendőrség
összesen 130 embert tartóztatott le az eseményekkel kapcsolatban.
Az áldozatok nem értik az incidenst – sem támadóikat, sem a támadás okát
nem ismerik. A környék sosem volt vallási villongás terepe (mindig is
békében éltek itt egymás mellett keresztények és muszlimok), a régió
sokkal inkább a világhírű etiópiai kávé szűkebb szülőhazájaként volt
eddig számon tartva. Régen a területet Kaffa régiónak nevezték, egyes
etimológusok szerint innen ered a kávé szavunk.
Etiópia lakosságának mintegy 60 százaléka keresztény és majd 40
százaléka pedig muszlim. A vallási megosztottság ellenére az országban
nem gyakoriak a vallási természetű feszültségek, bár
Délnyugat-Etiópiában volt már hasonló eset, mikor 2006-ban 12 keresztény
halt meg a villongásokban, tízezren pedig menekülni kényszerültek.
A növekvő feszültség alapja a helyiek szerint az lehet, hogy az
utóbbi években Szaúd-Arábiából és Pakisztánból érkeztek muszlim tanítók,
akik a békés, szúfi tanításokat követő lakosságot fokozatosan
radikalizálták. Mások Meles Zenawi etióp elnök rendszerére mutogatnak,
jelezve, hogy a központi kormányzat alapvető célja lehet a bűnbakkeresés
(a kisebbségben lévő muszlimok személyében), hogy ezáltal terelje el a
figyelmet az elnyomó rezsim visszásságairól.
Tóth Miklós
Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/vilaghir/szokatlan-keresztenyellenes-tamadas-etiopiaban/2011-03-11/1987