Március 12-én 27 éve volt annak, hogy a nagy hatású szónoklatairól,
egyházáért és magyarságáért vívott elszánt küzdelméről híres erdélyi
pap, gyulafehérvári teológiai és gimnáziumi tanár, székelyudvarhelyi
főesperes-plébános, a kommunizmus üldözöttje és áldozata 43 éves korában
máig tisztázatlan okok miatt távozott az élők sorából.
Pálfi Géza 1941. április 14-én született Máréfalván. Isten szolgája,
boldog emlékezetű Márton Áron püspök 1964-ben szentelte pappá.
Káplánként Csíkszentdomokoson, majd Marosvásárhelyen szolgált. 1970 és
1979 között a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában (egyházi
líceumban) lelkivezető-hittanár, a Hittudományi Főiskola patrológia- (az
egyháztörténetnek az egyházatyák tevékenységével és műveivel
foglalkozó ága), kateketika- (hitoktatástan), homiletika- (egyházi
ékesszólás, az egyházi beszéd elmélete és története) és retorikatanára
volt.
Március 15. napjára eső óráit soha nem tartotta meg. Ilyenkor ünnepi
díszbe öltözve lépett a tanterembe és rendkívüli történelemórát tartott
diákjainak. Szentbeszédeibe, tanításába egyébként is mindig belefoglalta
a magyar történelmet és irodalmat.
Egyik alkalommal diákjai várták retorikaórára. A tanterembe egy orsós
magnót cipelve lépett be. Nem szólt, csak bekapcsolta, a növendékek
pedig döbbent csendben végighallgatták a Magyar Himnuszt és a Szózatot
Sinkovits Imre előadásában. A végén Pálfi Géza csak ennyit mondott:
„Tisztelendő urak, így kell előadni.”
Az állami felügyelet végül eltávolíttatta Gyulafehérvárról. 1979-től
Gyergyóalfaluban volt plébános, 1981-ben pedig Székelyudvarhelyre
került. A Márton Áron-i szellem, a magyar nemzeti kultúra és hagyomány
ápolója és művelője volt. Egyenes jellemét, aszkéta életmódját mindenki
csodálta. Karizmájával és rendkívüli szónoki képességével nagymértékben
hatott neveltjei gondolkodására. Komoly elvi kérdésekben nem tűrt
megalkuvást. Szókimondásáért, elveihez való ragaszkodásáért,
magyarságáért életét a szekuritáté (a román kommunista diktatúra
titkosszolgálata) megkeserítette, állandóan figyelték, követték, még
betegsége idején sem hagyták nyugton: a kórházak kórtermeiben is mindig
mellé fektettek egy-egy megfigyelőt.
1984. március idusa előtt, 12-én bekövetkezett halálának oka máig nem
tisztázott. Tény, hogy 1983 karácsonyán a szentmisén megemlítette a
hívek előtt, hogy Magyarországon a karácsony hivatalos ünnep, míg
Romániában még karácsony napján is, ami akkor vasárnapra esett,
munkanapot rendeltek el. Tény, hogy másnap reggel a székelyudvarhelyi
titkosrendőrség behívatta. Feltételezések szerint félholtra verték.
Feltételezések szerint, Pálfi Géza ugyanis soha senkinek nem beszélt az
őt ért sérelmekről. A feltételezések szerint az 1983. december végi
kihallgatáskor az ütéseket különös gonddal és szakértelemmel a májára
irányították, amely ennek következtében a szó szoros értelmében
szétrepedt. A fiatal, 43 éves pap a marosvásárhelyi kórházban két hónapi
kezelés után halt meg. A korabeli cikkek szerint a boncolás eredményét
államtitoknak nyilvánították (vajon miért?), Pálfi Géza halotti
bizonyítványán pedig az áll, hogy májrákban halt meg.
Méray Tibor 1984-ben megjelent, Egy erdélyi magyar pap halála című cikke
szerint noha közvetve az okozta halálát, hogy a magyar és a román
viszonyokat Magyarország javára hasonlította össze, „nincs tudomásunk
arról, hogy a budapesti kormány vagy a Lékai László bíboros vezette
magyar katolikus egyház vizsgálatot kért vagy tiltakozott volna Pálfi
Géza meggyilkolása ügyében. A halálhírt egyetlen magyarországi lap sem
közölte”. Annál nagyobb visszhangja volt az ügynek a francia sajtóban.
Jelentést adott ki róla az AFP hírügynökség, cikket írt a Le
Matin (francia napilap), a Le Monde, a La Croix (francia katolikus
napilap) é sa Réforme(francia protestáns hetilap). Az Európa Tanács 1988.
október 3–5. között tartott 40. rendes ülésszakán (második rész) David
Atkinson jelentéstevő angol és francia nyelvű jelentésében név szerint
megemlítette Pálfi Géza lelkészt: „1984-ben Pálfi Géza lelkészt, magyar
római katolikus papot, letartóztatták, megverték, és ő ezt követően
májelégtelenségben meghalt (Amnesty International jelentés, 1985, 282.
old.). Egy szentbeszédében nyíltan tiltakozott az ellen, hogy az 1983-as
év Karácsony Napja munkanap volt.” A Közgyűlés végül az október 5–6-i
viták után elfogadta az 1086/1988-as Ajánlást, amelynek 3. és 8. pontja
felrója Romániának a nemzeti kisebbségek és egyes egyházi felekezetek
tagjainak üldözését. (Wikipédia)
Pálfi Géza meggyötört testét a magyar nemzeti feltámadás ünnepén,
március 15-én helyezték örök nyugalomra a székelyudvarhelyi temetőben. A
sírt 206 pap és hívek hatalmas tömege állta körül. A temetés valóságos
nemzeti demonstráció volt, igazi március 15-i ünnep.
A Pálfi Géza születése 70. évfordulója alkalmából szervezett és a Jakab
Antal Keresztény Kör által meghirdetett Pálfi Géza-emlékévet hivatalosan
2011. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a Gézák
névünnepén nyitották meg Budapesten a Jézus Szíve-templomban.Az ünnepi
szentmisét Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a templom plébánosa, a
Pálfi Géza-emlékév fővédnöke mutatta be, szentbeszédet Ft. Lic. Pál
László kismartoni püspöki vikárius, Pálfi Géza egykori tanítványa
mondott. A Jézus Szíve-templom Musica Sacra kórusa által még
ünnepélyesebbé tett szentmisén Gergely István, Tiszti, a csíksomlyói
Csibész Alapítvány elnöke, szintén Pálfi Géza tanítványa, Prof. Dr.
Vencser László volt gyulafehérvári teológiai tanár, Pálfi Géza
tanártársa és jó barátja, valamint Ft. Hajdú Gyula, a gyulafehérvári
Hittudományi Főiskola nyugalmazott rektora is koncelebrált. A szentmisét
követő ünnepi műsorban Tófalvi Szilvia és Horváth Gábor Miklós
gondolatokat olvastak fel Pálfi Géza lelki naplójából, majd Ki volt
Pálfi Géza? címmel Gergely István, Tiszti tartott igen érdekfeszítő
előadást. Ezt követően Varga Gabriella osztotta meg a jelenlévőkkel
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, több kötetes költő, szintén
Pálfi Géza-tanítvány Hol van a szabadság? – Pálfi Gézára gondolok című
versét, majd az emlékévet Vencser László nyitotta meg. Az ünnepség a
Magyar Himnusz és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.
A Pálfi Géza-emlékév megrendezésével a Jakab Antal Keresztény Kör
legfőbb célja az össznemzet figyelmének Pálfi Gézára irányítása, a
mártír sorsú pap halála okának minél teljesebb megismerése és
megismertetése, valamint írásban fennmaradt több száz
beszédének/szentbeszédének közkinccsé tétele.