Liszt és Assisi, avagy ferences repülõterek

2011-03-18 16:25

A szerdai döntés értelmében Liszt Ferenc nevét veszi fel a ferihegyi repülõtér. Néhány héttel ezelõtt Umbria tartomány döntött úgy, hogy az Assisi közelében fekvõ repülõtér Szent Ferenc nevét viseli majd.

XVI. Benedek pápa ez év október 27-re meghívta Assisibe a világvallások vezetõit, hogy Szent Ferenc sírja fölött imádkozzanak a világbékéért. A vendégeket az Assisi Szent Ferenc Nemzetközi Repülõtéren várják majd a ferences házigazdák.

Érdekes egybeesés. A Magyar Országgyûlés szerdai döntése értelmében az idén kétszáz éve született Liszt Ferenc nevét veszi fel Budapest nemzetközi repülõtere. Néhány hete pedig az olasz Umbria tartomány közgyûlése hozott határozatot arról, hogy az Assisi közelében lévõ nemzetközi repülõtér ezentúl Szent Ferenc nevét viseli. A világhírû magyar zeneszerzõrõl közismert, hogy nagy tisztelõje volt védõszentjének, és hogy maga is tagja volt a Szent Ferenc alapította ferences világi rendnek.

Az umbriai döntést Giuseppe Piemontese kusztosz, a Szent Ferenc-bazilika kolostorának elöljárója nagy örömmel fogadta: „Az Umbriába érkezõ zarándokoknak és utasoknak nagy ajándék a repülõtér új neve, mert Szent Ferenc mindenkit a szeretetre, Isten, felebarátaink és a természet iránti tiszteletre tanít. Assisi szentje ezeket az értékeket tette mindenki számára kézzelfoghatóvá a testvériség, az igazságosság és a béke megélése által.”

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/liszt-es-assisi-avagy-ferences-repueloterek
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu