Szent László Iskola
Argentínában, Buenos Airesben
az első utam a Szent László iskolába vezetett. Ezt az iskolát
Pesti József SJ alapította. Jelenleg is működik, spanyol nyelven,
de már magyar gyerekek nem látogatják hétköznap, csak szombaton.
Mivel Argentínában most ért véget a nyár, és kezdődik az
iskolaév, így részt vehettem a tanévkezdő szép programokon, sőt
még én is tartottam egy-egy órát minden osztálynak.
Csodálatos
volt látni, hogy milyen lelkesen, hozzáértéssel foglalkoznak az
önkéntes "tanárok", a fiatal anyukák a gyermekekkel,
öröm volt nézni őket, remélem a csatolt felvételekkel sikerül
valamit megéreztetni az ottani vidám hangulatból, jókedvű
munkából. Adná az Isten, hogy a szórványban sok-sok ilyen
lelkületű "tanító" működjön.
Szívem minden
melegével kívánok nekik egy eredményes szép tanévet!
Csaba
t.
Csatolt képek: