Csütörtökön
reggel indultunk el fiammal az Arad melletti Kisiratosra. Melinda
nevelővel előzetesen levélben egyeztettük érkezésünket. Csak annyit
tudtunk, hogy 22 gyerek él az otthonban, egyéb információnk nem volt.
Délután három óra körül érkeztünk meg Kisiratosra. Az öt és fél éves
fiam legnagyobb megdöbbenésére egy 15 gyerektől népes, közös
tanuló-étkező helységbe léptünk. A barátkozás nem volt éppen
zökkenőmentes, de hamarosan sikerült feloldódni és mindenkivel
megbarátkozni.
A Szent Pió atya nevére szentelt gyermekotthon a falu egy régi
raktárépületéből lett kialakítva. A fiú és lány szárnyat egy közös
foglalkozó helyiség kötötte össze, ahol tanultak, étkeztek és tévéztek a
gyerekek.
A legfiatalabb gyerek három éves, a legidősebb 18. Habár életkoruk
különböző, egy dolog mégis mindegyikük életében közös: a szegénység.
Ezek a gyerekek nem véletlenül kerültek ide. Böjte Csaba atya a
szegénységből és a nyomorból emelte ki őket, biztosítva a növekedésükhöz
szükséges emberi körülményeket. Melinda és Laci nevelők a segítők ebben
a munkában. Az ő emberszeretetük tartja össze ezt a nagycsaládot.
Komoly felelősség 22 gyermek nevelését vállalni. Életüket és munkájukat
hallgatva a gyermekszeretetük mellett a szigorúság az, ami segíti
munkájukat. 22 fiatal életenergiáját csak szerető szigorral lehet
kordában tartani. Laci nevelő három legfontosabb dolgát minden gyermek
jól ismeri: ”tanulás, tanulás, tanulás”.
A "nagycsalád", reggel 6-kor kel. Mosakodás, öltözködés után
rendrakás következik. Hét órakor van a reggeli, majd a tananyag rövid
átismétlése a feladat. Nyolckor a kicsik oviba, a nagyok iskolába
indulnak. Hazaérkezéskor ebéd, majd délután 4-7-ig tanulás. A gyerekek
szorgalmának köszönhetően vannak köztük kimagasló tanulmányi
eredményeket elérő tanulók is. A délutáni tanulás után vacsora, majd
lefekvés. Tévét csak szombaton és vasárnap nézhetnek. Szombaton délelőtt
takarítás, majd foci, tévézés, majd vasárnap délelőtt mindenki
templomba megy. Hétfőn reggel hatkor pedig ismét ébresztő…
Az ebédet a szakács néni főzi minden nap, kivéve vasárnap, amikor a
gyerekek a helyi karitásznak a vendégei. A nagyok sokat segítenek a házi
munkákban, és természetesen a kisebbeknek a tanulásban. A kisiratosi
gyermekotthon tényleg úgy működik, mint egy nagycsalád.
Egy héttel a megérkezésünk után búcsúztunk a gyerekektől és haza
indultunk Nyíregyházára, a mi otthonunkba. Az én fiam egyedüli gyermek,
de egy hétig 22 testvére lehetett…
Egy igen fontos dolgot meg kell itt említeni: ennek a 22 gyereknek az
élete az emberek jóindulatától függ. Az otthon teljes mértékben
felajánlásokból tartja fenn magát. 22 gyerek mindennapi kenyere a helyi
pék nagylelkű adományától függ, a fűtéshez a fát a falutól kapják, a
mindennapi élelmet, cukrot, lisztet, sót, olajat pedig a jóérzésű
emberek adományából. A nevelők, Böjte Csaba atya és az Isten gondoskodó
szeretete biztosítja ezeknek a gyerekeknek azt a családi biztonságot és
megélhetést, amit sajnos a saját szüleik nem tudnak megadni.
22 sors, 22 szomorú és néha megrázó élettörténet, 22 lehetőség a jobb és szebb életre…
Ezúton szeretnénk megköszönni Böjte Csaba atyának, hogy
meglátogathattuk a kisiratosi gyermekotthont, Melinda és Laci nevelőknek
és a gyermekeknek, hogy befogadtak minket, és a szakács néninek a finom
ételeket!
„Aztán így szól a király a jobbján állókhoz:
Jöjjetek Atyám
áldottai!
Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített
országot.
Éheztem ugyanis és ennem adtatok,
Szomjaztam és innom adtatok,
Vándor voltam és befogadtatok,
Mezítelen és felruháztatok,…”
(Mt 25,34-36)
