A
Pakisztáni Püspöki Konferencia közgyűlésén határozottan elítélték a
cselekedetet, amelyet Terry Jones tiszteletes hajtott végre az Egyesült
Államokban három nappal ezelőtt. 2010 szeptemberében már felkeltette a
nemzetközi média figyelmét azzal a fenyegetésével, hogy végrehajtja ezt a
szentségtörő cselekedetet. A pakisztáni főpásztorok a tettel
kapcsolatban hangsúlyozták, hogy az semmilyen formában nem tükrözi a
keresztény értékeket vagy az egyház tanítását. Sajnálattal állapították
meg, hogy egy olyan személy, aki magát tiszteletesnek nevezi, nem ismeri
saját vallását és az illemszabályokat – olvasható a Fides missziós
hírügynökségnek küldött közleményükben.
Hitük hiteles üzenete
szerint a keresztényeknek tiszteletben kell tartaniuk mások vallását és
más népeket. A fundamentalizmus vagy a szélsőségesség elítélendő minden
vallásban, ugyanis veszélyt jelentenek a békére és a harmóniára a
különböző hitű emberek között. Több közös vonás van, mint eltérés a
különböző vallások hívei között – hívták fel a figyelmet a pakisztáni
püspökök. Arra kérték az Egyesült Államok kormányát, hogy tegye meg a
szükséges lépéseket. A pakisztáni keresztény és muzulmán
állampolgárokhoz fordulva reményüket fejezték ki, hogy civilizált
választ adnak a történtekre és nem öntenek olajat a tűzre.
A
Korán égetés híre a pakisztáni főpásztorok március 20-25. közötti
közgyűlése során jutott el a püspökökhöz. A tanácskozáson megvitatják a
keresztények helyzetét az országban az ehhez kapcsolódó lelkipásztori
problémákkal együtt, valamint Shahbaz Batti vértanúságát, amelynek
elismerését kérik a Szentszéktől. Érintik továbbá a vallásközi párbeszéd
nehézségeit is.
(sv)
Forrás: http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=472716