Sok
szerencsétlenség, nehézség zúdult ránk az utóbbi időben! A
saját mindennapi gondjaink mellett, a médián keresztül, mondhatni
élő egyenesben, mindannyian tanúi lehetünk a világunkat megrázó
szörnyű eseményeknek.
Az arab világban elszabaduló
indulatok, erőszak előtt, úgy gondolom, hogy mindannyian csak
némán állunk. Hogyan képesek egyes államférfiak hosszú
kormányzás után, mérhetetlen magánvagyonuk ellenére nekiállni
és mesterlövészekkel, nehéztüzérséggel lövetni, repülővel
bombázni a saját népüket?
Ugyancsak bénultan vettük
tudomásul a Japán szigeteken történteket. Március 11-én egy 9
fokozatú földrengés és nyomában járó hullámverés,
felfoghatatlan pusztítást végzett. A baj nem jár magában és
most valóban, a katasztrófát egy atomerőmű meghibásodása,
részbeni felrobbanása tette egészen apokaliptikussá.
Nézzük
az eseményeket, a megrázó képkockákat, filmeket, és
kicsinységünk tudata marékra szorítja a szívünket, félelemmel
tölt el. Hihetetlenül sebezhető a világunk. Természetesen
felmerül a kérdés: Miért kell ilyen eseményeknek történnie?
Vajon mi vár ránk? Megannyi kérdés, mikre a választ az egyház
részben a tudósokra, a szakemberekre bízza. Mi ebben az
elmélkedésben egyetlen kérdésre keressük a választ: Mi legyen
a magatartásunk ilyen eseményekben? Hogy viselkedjünk a bennünket
érő nehézségek, gondok közepette?
Nagyon fontos kérdés,
mert ha ilyen szörnyű események nem is történnek felénk -
szívből reméljük -, de azért egészen biztos, hogy mindannyiunk
kisebb - nagyobb konfliktusai, katasztrófái még lesznek. Ezért
alázattal forduljunk szembe ezekkel a mardosó kérdésekkel, és
keressünk rá választ a nagyböjti szentidőben.
Mi
keresztények, válaszért, vigaszért, mesterünkhöz, szerető
Krisztusunkhoz fordulunk. Az Ő élete megannyi fájdalom, tragédia.
Születésétől kezdve,Heródes kegyetlenkedésén keresztül a
nagypénteki kereszthaláláig folyamatosan jelen van a gond, a
probléma az életében.
A jóságos Jézust egy szép beszéde
után, az elvakult tömeg le akarja taszítani egy szikláról, de Ő
nyugodtan keresztülmegy a tömegen és mintha mi sem történt
volna, megy tovább, végzi a dolgát... Nem dühöng nem
pánikól, nem veszekszik lázadozva az emberekkel, nem osztja ki
őket bűneik szerint. De nem is ül le magába roskadva itt sem, de
Keresztelő Szent János kivégzése után sem. Nyugalmát megőrzi
és megy tovább, azon az úton melyre a Mennyei Atya őt állította.
Csodálom a szörnyű nagypénteki események forgatagában
Jézust. Egy pillanatra sem tér le a szeretet útjáról!
Döbbenetes, hogy feltámadása után sem akarja apostolaival bölcs
szigorral kielemezni a történteket. Nem süllyed el a
végtelen válaszokat kereső miértek hínárjába, hanem
nyugodtan, derűvel végzi a dolgát. Tudja jól, hogy mi lakik az
emberek fiaiban, a marék porból született emberkékben.
Nyugodtan tudomásul veszi a tényeket és megy tovább a szeretet
útján. Csodálom azt a végtelen nyugalmat és derűt,
mellyel a szomorú, rezignált emmauszi tanítványaival szembemegy.
Nyugodtan meghallgatja gondjaikat, és szeretettel megszólal, nem
panaszkodik, hanem vigasztal, bátorít. A beszélgetés után ezek a
férfiak lángoló szívvel, éjnek ideje alatt képesek útra kelni
és visszamenni a távoli Jeruzsálembe, hogy elmondják: él az
Isten, és szeret!
A világ csodálja a Japán nép
önuralmát. A szörnyű földrengés másnapján, fehér ingben és
nyakkendővel álltak a buszmegállóban, és mentek, hogy végezzék
a dolgukat. Biztos vagyok, hogy a természeti pusztítást csak
fokozta volna, ha az emberek szívében is a nyugtalanság és a
pánik cunamija felforgatott volna mindent.
Nyugalom,
önuralom! Csodálatos kincsek ezek, melyeket
Krisztus
mindannyiunknak felkínál. Van amikor nem lehet
megoldani, elhárítani a gondokat, bajokat, van amikor csak
imádkozva, Istenben bízó lélekkel lehet vinni
a keresztet, tűrni a nehézségeket, megaláztatásokat,
a szenvedést. Lehet, hogy mások vagy a magunk hibájából
kerültünk nehéz, talán végzetes helyzetbe, de ha mesterünktől
megtanultuk a nyugalmunk, a lelki békénk megőrzését, akkor
biztos, hogy csodálattal ráfogunk jönni, hogy a szeretet, a remény
útján járó embernek mindig van tovább. Ez a remény,
nyugalom adott bátorságot az őskeresztényeknek az
üldöztetések közepette. Számunkra is csak ez lehet az
egyetlen méltó ruha melyet ilyen alkalmakkor, a nehézségek
közepette magunkra ölthetünk.
Cs.t.
Szováta, 2011. március
29.
)
