
Szent Lászlót ünneplik ezekben a napokban a megye több településén:
Erdély védõszentjének Gyõrben õrzött csontereklyéje elõtt hívõk százai
imádkoztak tegnap este Csíksomlyón. A kegytárgyat erdélyi „körútra”
hordozó Böjte Csaba testvér szentbeszédében úgy fogalmazott, Szent
László a bátorság kegyelmét hozta el nekünk.
„Fel merjük-e vállalni ma a feladatainkat? Szembe merünk-e nézni a
nehézségekkel úgy, ahogy azt Szent László tette? Aki polgárháborús
helyzetben került hatalomra, de szembement a megpróbáltatásokkal,
törvényt alkotott, megvédte népét az ellenségtõl és küzdött értük. Jó
lenne, ha mindenki szívét eltöltené az õ bátorsága, ereje” – mondta
tegnap esti prédikációjában Böjte Csaba ferences testvér, aki – több
mint húsz erdélyi település között – Csíksomlyóra is elhozta az egykori
magyar király Gyõrött õrzött csontereklyéjét.
Szent László ereklyéje útjának egyetlen célját Csaba testvér úgy
határozta meg, „a nagyböjti szentidõben Szent László segítségével
megújulni hitben, reményben, szeretetben. Elmélyülni Isten és
testvéreink, népünk iránti elkötelezettségben.” Az ereklyét elsõsorban
olyan településekre vagy azok közelébe viszik el, ahol a Szent Ferenc
Alapítványnak otthonai mûködnek. Ezek vezetõit Csaba testvér arra
biztatta, hogy nagyböjti feladatként Szent László életérõl
elmélkedjenek, beszélgessenek a gyerekekkel, imájukba foglalva
készüljenek az ereklye fogadására. „Egyházunk tanítása szerint Szent
László ma is él a jó Isten jobbján, mint Erdély népének, földjének
védõszentje, patrónusa! Hisszük, hogy közbenjár értünk, színe elõtt
kimondott elhatározásainkat segíti jó végre vinni. Ezért meghívjuk
szeretettel szülõföldünkre, hogy segítsen az idei nagyböjtben a
keresztségi fogadalomban Istennel kötött szövetségünket megújítani, és a
Kárpát-medencei magyarság összetartozását megpecsételõ vérszerzõdését
tudatosan megünnepelni, most, hogy a kettõs állampolgárság adta törvény
lehetõséget ad a határok által szétszabdalt népünk békés egyesítésére” –
írta még a „körút” elõtt kelt levelében Csaba testvér.
A megyébe a múlt csütörtökön érkezett kegytárgy különben ma
Gyergyóditróban kerül az ottani templom oltárára, holnap
Gyergyószentmiklóson imádkoznak elõtte, szerdán Gyimesbükkre viszik,
majd a csütörtöki tusnádfürdõi szentmisét követõen a Kovászna megyei
hívek is megnézhetik.
„Szent László szent volt, és magyar szent volt. Istenhez való tartozásán
keresztül élte meg a nemzethez való tartozását. Életpéldájával arra int
bennünket, hogy aki jó magyar akar lenni, az elõbb igyekezzék jó
keresztény lenni, mert a nemzet életét védeni, nemzetet menteni csak a
kereszténység talaján lehet. A Szent László-i szellemiség elõtti
hódolatunkkal, ereklyéjének megérintésével arra kérjük õt, segítsen
minket abban a törekvésünkben, hogy hiteles keresztényekként tudjunk jó
magyarok lenni és maradni” – fogalmazott lapunknak a Szent
László-ereklye elõtti hódolat jelentésérõl, lényegérõl fr. Péter Arthur
OFM csíksomlyói ferences házfõnök.
Ereklyetisztelet
A Magyar Katolikus Lexikon szerint ereklyének vagy relikviának a nagy
vallási személyiségek testi maradványai, ruhái és használati tárgyai
minõsülnek. Elsõsorban Jézus Krisztussal és Szûz Máriával kapcsolatos
tárgyak, valamint a szentek maradványai és használati tárgyai
részesülnek az ereklyének kijáró kultikus tiszteletben. A Bibliában az
ereklye a csodák leírásában szerepel. A körmenetekben, érintésben vagy
csókban kifejezõdõ ereklyetisztelet alapja az a hit, hogy Jézus Krisztus,
Szûz Mária, a próféták és a szentek ereje haláluk után is hat; célja az
ebben az erõben való részesedés. Az ereklyetisztelet tágabb értelemben a
vallásosság erényének, a szentek tiszteletének megnyilvánulása.
Borsodi L. László – Mihály László
honline.ro