
Szent Lászlót ünneplik ezekben a napokban a megye több településén:
Erdély védőszentjének Győrben őrzött csontereklyéje előtt hívők százai
imádkoztak tegnap este Csíksomlyón. A kegytárgyat erdélyi „körútra”
hordozó Böjte Csaba testvér szentbeszédében úgy fogalmazott, Szent
László a bátorság kegyelmét hozta el nekünk.
„Fel merjük-e vállalni ma a feladatainkat? Szembe merünk-e nézni a
nehézségekkel úgy, ahogy azt Szent László tette? Aki polgárháborús
helyzetben került hatalomra, de szembement a megpróbáltatásokkal,
törvényt alkotott, megvédte népét az ellenségtől és küzdött értük. Jó
lenne, ha mindenki szívét eltöltené az ő bátorsága, ereje” – mondta
tegnap esti prédikációjában Böjte Csaba ferences testvér, aki – több
mint húsz erdélyi település között – Csíksomlyóra is elhozta az egykori
magyar király Győrött őrzött csontereklyéjét.
Szent László ereklyéje útjának egyetlen célját Csaba testvér úgy
határozta meg, „a nagyböjti szentidőben Szent László segítségével
megújulni hitben, reményben, szeretetben. Elmélyülni Isten és
testvéreink, népünk iránti elkötelezettségben.” Az ereklyét elsősorban
olyan településekre vagy azok közelébe viszik el, ahol a Szent Ferenc
Alapítványnak otthonai működnek. Ezek vezetőit Csaba testvér arra
biztatta, hogy nagyböjti feladatként Szent László életéről
elmélkedjenek, beszélgessenek a gyerekekkel, imájukba foglalva
készüljenek az ereklye fogadására. „Egyházunk tanítása szerint Szent
László ma is él a jó Isten jobbján, mint Erdély népének, földjének
védőszentje, patrónusa! Hisszük, hogy közbenjár értünk, színe előtt
kimondott elhatározásainkat segíti jó végre vinni. Ezért meghívjuk
szeretettel szülőföldünkre, hogy segítsen az idei nagyböjtben a
keresztségi fogadalomban Istennel kötött szövetségünket megújítani, és a
Kárpát-medencei magyarság összetartozását megpecsételő vérszerződését
tudatosan megünnepelni, most, hogy a kettős állampolgárság adta törvény
lehetőséget ad a határok által szétszabdalt népünk békés egyesítésére” –
írta még a „körút” előtt kelt levelében Csaba testvér.
A megyébe a múlt csütörtökön érkezett kegytárgy különben ma
Gyergyóditróban kerül az ottani templom oltárára, holnap
Gyergyószentmiklóson imádkoznak előtte, szerdán Gyimesbükkre viszik,
majd a csütörtöki tusnádfürdői szentmisét követően a Kovászna megyei
hívek is megnézhetik.
„Szent László szent volt, és magyar szent volt. Istenhez való tartozásán
keresztül élte meg a nemzethez való tartozását. Életpéldájával arra int
bennünket, hogy aki jó magyar akar lenni, az előbb igyekezzék jó
keresztény lenni, mert a nemzet életét védeni, nemzetet menteni csak a
kereszténység talaján lehet. A Szent László-i szellemiség előtti
hódolatunkkal, ereklyéjének megérintésével arra kérjük őt, segítsen
minket abban a törekvésünkben, hogy hiteles keresztényekként tudjunk jó
magyarok lenni és maradni” – fogalmazott lapunknak a Szent
László-ereklye előtti hódolat jelentéséről, lényegéről fr. Péter Arthur
OFM csíksomlyói ferences házfőnök.
Ereklyetisztelet
A Magyar Katolikus Lexikon szerint ereklyének vagy relikviának a nagy
vallási személyiségek testi maradványai, ruhái és használati tárgyai
minősülnek. Elsősorban Jézus Krisztussal és Szűz Máriával kapcsolatos
tárgyak, valamint a szentek maradványai és használati tárgyai
részesülnek az ereklyének kijáró kultikus tiszteletben. A Bibliában az
ereklye a csodák leírásában szerepel. A körmenetekben, érintésben vagy
csókban kifejeződő ereklyetisztelet alapja az a hit, hogy Jézus Krisztus,
Szűz Mária, a próféták és a szentek ereje haláluk után is hat; célja az
ebben az erőben való részesedés. Az ereklyetisztelet tágabb értelemben a
vallásosság erényének, a szentek tiszteletének megnyilvánulása.
Borsodi L. László – Mihály László
honline.ro