
P.
Christophe Roucou, az Iszlámmal való kapcsolatok franciaországi nemzeti
felelőse felkérte a Maghreb országok püspökeit, hogy juttassák el
megfontolásaikat a francia püspöki konferencia tagjaihoz, akik április
5-e és 8-a között Lourdes-ban tartották plenáris ülésüket. Az
észak-afrikai főpásztorok március 21-e és 27-e között írt jegyzékében
Claude Rault algériai püspök többek között megállapítja: a
megmozdulásokat a fiatalok vezették, felhasználva a legmodernebb
kommunikációs eszközöket. A Facebook és a mobiltelefonok révén
szolidaritási hálót építettek ki. Líbiát kivéve ezek a mozgalmak meglepő
érettségről, egyfajta kollektív értelemről, az erőszak elutasításáról
tettek tanúságot. A népi megmozdulások váratlanul érték az egyes
országok vezetőit és a nyugati világot is, amely azelőtt behódolt a most
megbukott, hatalmat vesztett uralkodóknak. Bár ezek a felkelések arab
országokban következtek be, nem vezethetők vissza iszlám nyomásra.
Mélyebb gyökerei vannak: az emberi lelkiismeret lázadt fel, amelynek
szüksége van méltóságra, tiszteletre, igazságosságra és demokráciára.
Maroun
Lahham, tuniszi érsek szerint január óta döntő időszakot élünk. A
történtek kivétel nélkül mindenkit megleptek. A tunéziai fiatalok
uralták az utcákat és az első napokat kivéve békés eszközökkel
tüntettek. Mennyire valós az iszlám veszély fenyegetése? – teszi fel a
kérdést a tunéziai főpásztor. Senki sem tud rá pillanatnyilag
válaszolni. Az iszlám párt titkára idáig mérsékelt irányzatot képviselt,
viszont az is igaz, hogy az ország középső és déli része nyitottabb a
szélsőséges megnyilvánulások felé. A helyi egyház egyáltalán nem
játszott szerepet a történtekben, pusztán imáival kísérte az
eseményeket. Az irányvonal ma is a II. vatikáni zsinat tanítása: az
egyház jelen van a világban, a világ szolgálatára – fejti ki Maroun
Lahham tuniszi érsek.
Vincent Landel marokkói érsek, az
Észak-Afrikai Püspöki Konferencia (CERNA) elnöke elismeréssel szól a
marokkói uralkodó március 9-i beszédéről, majd kérdéssel fordul Európa
felé: Mikor fogja valóban hatékonyan segíteni a Maghreb országokat és
Afrikát? Ha ez nem következik be, akkor az elvándorlás cunamija sújtja
majd a földrészt. Az európaiak ismerik a szabadságot, az igazságosságot,
az emberi méltóságot. Mit tesznek annak érdekében, hogy az afrikaiaknak
is legyen mindezekben részük? A Maghreb országok a találkozás helyei
keresztények és muzulmánok számára. A mindennapi élet készteti őket a
befogadásra, a kölcsönös tiszteletre és az egymás iránti szeretetre. A
rabati főpásztort aggodalommal tölti el, hogy a nyugati világ fél a
muzulmánokkal való kapcsolattól, majd kérdéssel zárja megfontolásait:
hogyan lehetne átalakítani a mentalitásokat?
(vm)
Forrás: http://www.radiovaticana.org/ung/Articolo.asp?c=477017