Felgyorsult a népességfogyás

2011-04-21 21:06

Az év elsõ két hónapjában 9 százalékkal kevesebb gyerek született, mint 2010 azonos idõszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Az idén januárban és februárban összesen 14.019 gyermek született. A halálozások száma 22.753 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 8734 fõ volt, 2070-nel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám az idõszak végén 9 millió 979 ezer volt - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.

Az elõzetes adatok szerint 2011 elsõ két hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése. A januári 4,9 százalékos csökkenést követõen februárban 13,4 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban. A születésszám összességében 9 százalékkal csökkent, ez 1386-tal kevesebb újszülöttet jelentett az elõzõ év azonos idõszakához képest.

A házasságkötések számának hosszú ideje tartó visszaesése tavaly szeptemberben megállt, 2010 utolsó negyedévében már átlagosan 7,3 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. Az emelkedõ irányzat mérsékeltebb ütemben ugyan, de 2011 elsõ két hónapjában is folytatódott, 2271 volt a házasságkötések száma, ez 71-gyel, azaz 3,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Ezer lakosra 8,7 élveszületés és 14,1 halálozás jutott; az elõbbi adat 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig 0,5 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke megegyezett az elõzõ évivel. A természetes fogyás mértéke a 2010. január-februári 4,1 ezrelékrõl 5,4 ezrelékre emelkedett. 2011 elsõ két hónapjában ezer élveszületésre 5,3 csecsemõhalálozás jutott, ami 1,3 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám jelentõs csökkenése és a halálozások számának emelkedése következtében a természetes fogyás üteme gyorsult, a 2010. január-februári 6664-gyel szemben 2011 elsõ két hónapjában 8734 fõ volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakosainak száma ténylegesen valamivel kisebb mértékben, mintegy 7000-rel csökkent. Az ország lélekszáma az idõszak végén 9 millió 979 ezer volt - áll a közleményben.
 

(mti)
Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/hirsor/felgyorsult-a-nepessegfogyas/2011-04-21/2749
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu