Országos lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek május 21-én,
szombaton: a várhatóan több tízezer embert megmozgató esemény az ország
történetének legnagyobb önkéntes akciója lehet – hangzott el a TeSzedd!
Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű kezdeményezést
beharangozó budapesti sajtótájékoztatóján.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti
államtitkára felidézte, hogy néhány éve Észtországban 50 ezer önkéntes
10 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze mindössze öt óra leforgása
alatt, Szlovéniában pedig 273 ezren több mint 20 ezer tonna szemetet
szedtek össze.
Mint mondta, Magyarországon is hasonló léptékű megmozdulást remélnek,
amire van is esély, hiszen már eddig mintegy 50 ezren regisztráltak a
www.teszedd.hu honlapon. Magyarország az unió soros elnökeként is példát
mutathat az önkéntesség európai évében – tette hozzá.
A www.teszedd.hu honlapon magánszemélyek, iskolák, munkahelyi és más
közösségek is regisztrálhatnak. A jelentkezőkkel felveszik a kapcsolatot
a helyi szervezők, akik segítenek kialakítani a hulladékgyűjtő
csapatokat. A munkát a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok is
segítik majd, a szemét elszállítását pedig a Vidékfejlesztési
Minisztérium szervezi meg.
A TeSzedd! akciót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a
Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány
szervezi; további információk a www.teszedd.hu honlapon és az akció
Facebook-oldalán érhetők el.
(mti)
Forrás: http://mindennapi.hu/cikk/hirsor/teszedd-orszagos-lakossagi-szemetgyujto-akcio/2011-04-21/2764