Emlékszem, amikor minden hajnalban jártam az iskola elõtti
rorátéra. A rövid mise után Tamás atya kakaóval és vajas kenyérrel
vendégelt meg bennünket. Várt minket csocsó, rex és biliárd. A
szertártas rövid volt, a játék a plébánián hosszú.
Mindenki dicséretes ötöst kap félévkor és év végén hittanból! -
jelentette ki Tamás atya, a bicskei plébános elsõ közös óránkon, a
nyolcadik tanévben.
Istenigazából ettõl a naptól kezdett érdekelni a hittan. S nemcsak a
katolikus kereszténység, hanem például a református, vagy épp a Messiást
váró zsidó hit. Ezt is Tamás atyának köszönhetem, hiszen õ az, aki
római katolikus pap mivolta ellenére is szívesen beszél más egyházak
történetérõl. Csak így ismerhetjük meg a vallást teljesen, a katolikus
csak egy szelet a többi közül.
A címet így változtatnám: „Miért jó, hogy vannak jó papok?
Kell a jó pap, aki nem darálja a szokott részt, hanem kicsit
beszélget, nyugtat, lelket önt. Akinek a miséjén nem alszom el, érdekes a
prédikációja. Vannak papok, akik elmondják a szokásos szöveget a
Szentírásból, az olvasmányokat, aztán mehetünk Isten hírével. Persze,
õket is tisztelni kell, hisz mindent megtesznek a hivatásukért. De az
"igazi" pap az, akinek jó a prédikációja, érthetõ, így figyelemfelkeltõ a
Bibliából felolvasott részlet.
Azért is jó, hogy vannak papok, mert a temetésen vigasztalnak. Papám
présházára „Gondûzõ” lett írva, már jó régen. Tamás atya azt mondta a
temetésén, hogy nagyapám most megy az igazi Gondûzõbe... De tarisznya
nélkül. Mert oda nem kell szalonna és kenyér.
A jó pap azért jó, mert emberi. Õk a hidak az ég és a föld, a
békétlenség és a béke között. Segítik megértetni, amit õk már látnak, de
mi még nem. A jó pap kell, hogy szeresse az életet, erõt és bizakodást
adjon, ha épp arra van szükségem.
Emlékszem, a hajnali, iskola
elõtti rorátékra. A mise rövid volt, a vajas kenyeres, kakaós
vendégség, majd a rex, csocsó és biliárd hosszú. Bevallom, nem nagyon
értettem õt, hisz az õ dolga az Isteni Ige hirdetése. Aztán rájöttem, a
közösségteremtésnek, az együttlétnek legalább olyan nagy a jelentõsége,
mint az ige hirdetése.
Másik példaképem Böjte Csaba. Nagy hatással volt rám már a televízión
keresztül is. Büszkék lehetünk rá, mi határon belül élõ magyarok. Õ
erdélyi, ott vannak az általa alapított árvákat és szegényeket befogadó
gyermekotthonok. Úgy kezdte, mint a filmbeli Fülöp atya: Elõször egy
utcán kéregetõ kölyköt fogadott be, aztán kettõt, majd egyre többet. Kis
idõ után arra döbbent rá, hogy már nem férnek el a plébánián, annyi
gyerek van. – „Egy rendes faluban, ha valaki elengedne egy kismalacot,
sok ember futna, hogy az övé legyen. Egy kisgyerek azonban nem kell. Ott
koldul az utcán, nyújtja a kezét, az emberek továbbmennek és átlépnek a
szerencséjükön.” - mondta egyszer. Csaba testvér a magyar nemzetet
képviseli, jó hírt visz az egész világba rólunk.
Na ezért kell a jó pap! A fenti idézet az egyik, amely sok embert, köztük engem is képes jó útra terelni vagy megmutatni azt.
Keresik az emberek a jól fizetõ, akár külföldi munkákat. Az emberi
szeretetet kevésbé. Az igazi szeretet önzetlen, a Szentírás alapján
felebarátodat annyira kell szeretni, mint önmagadat. Az igazi
szeretetben nincs megkülönböztetés. A pogányt, a bûnöst ugyanúgy
szereti, mint a szentet. Elõttük is nyitva a „Nagykapu”.
Bölcsesség és szeretet kell az emberek szívébe.
Izing Máté
