Böjte Csaba a Húsvétról

2011-04-24 17:00

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 1993-ben kezdte befogadni Erdélyben a nehéz anyagi körülmények között élő gyerekeket. Mára a csobánkai Élet Házával együtt 57 házban élnek Csaba testvér „gyermekei”, szerény anyagi keretek között, ám annál nagyobb szeretetben. Az 52 éves szerzetest a napokban Európai Polgár Díjjal tüntették ki. Az Európai Unió által alapított díjat azok kaphatják, akik segítik az EU-n belüli integrációt, az unió lakóinak egymás megértését. Beszélgetésünk idején, Csobánkán még nem volt tudomásunk az elismerésről, így utólag gratulálunk!

– Mit jelent számodra a Húsvét, Csaba testvér?

– Hihetetlen mélységű számomra a Húsvét üzenete. Mostanában sokszor rácsodálkozom Jézus önuralmára, arra, hogyan élte meg a nagycsütörtököt és a nagypénteket. Mi sokkal kisebb gondok miatt kiborulunk, elkezdünk kiabálni. Jézus mindvégig kitart a szeretet útján, tűri a rengeteg fájdalmat, amit okoztunk neki, holott szeretettel jött közénk, csak jót tett. Ha csak ezt az egy dolgot tudnánk megtanulni Jézustól, hogy a magunk kisebb-nagyobb nagypéntekeit, nagycsütörtökeit önuralommal, belső békével viseljük, már akkor hatalmasat léptünk a szeretet útján. Ez azt is jelenti, hogy a másikra szeretettel nézünk akkor is, ha nagyon megbántott, nem kiabálunk vele, nem duzzogunk.

– Mit gondolsz a szenvedésről?

– Jézus szenvedéséből született a megváltás. A szenvedés tehát egy csodálatos ajándék forrása az emberiség számára. Megtanított minket, hogy átdöfött szívvel is lehet szeretni, átdöfött lábbal s kézzel is el tudom kísérni a társamat, mert Jézus is elkísérte az emmauszi tanítványokat, és ebből élet fakadhat. Nem tudjuk, mi válik hasznunkra valójában. Nagyon sokan a jólétben botlanak meg, és esnek hatalmasat, mások egy kisebb betegség után képesek csak elengedni azt a csomó limlomot, amely életüket nehezékként lehúzza. Egyszerre fontossá válik számukra, hogy megszoríthassák a társuk kezét. A szenvedés, a nehézség sokszor Isten ajándéka.

– Volt az életedben is nagy szenvedés?

– Édesapám négy és fél éves koromban halt meg. Nem biztos, hogy szerzetes pap lennék, és árva gyerekekkel foglalkoznék, ha ez nem történik meg. A tanítás, amit Istentől a szenvedés által kapunk, új dimenziókat nyithat az életünkben. Csak meg kell tanulnunk átölelni a keresztünket.

Bjte2-1000