Böjte Csaba
kommentárjai a Tízparancsolatról
Csaba
Testvérként ismeri az ország, mióta Déván létrehozott egy
alapítványt a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére. Manapság
közel kétezer kisgyerekről és fiatalról gondoskodik. Olyan
ember, aki a hitről nemcsak prédikál, hanem meg is éli.
Gondolatait írásban is közreadta, a könyvfesztiválra napvilágot
lát harmadik, a Tízparancsolattal foglalkozó könyve, melyet
Karikó Éva szerkesztett.
Azt mondja:
Isten Tízparancsolata annyit ér, mint a villanyborotva mellé adott
figyelmeztetés: „A készüléket fürdőkádban használni
tilos!”.
A napokban
hallottuk, milyen következményekkel járt, mikor az autósztrádán
egy vezető szembe hajtott a forgalommal. Bárki figyelmen kívül
hagyhatja Isten boldogságra vezető tanácsait.
A mai
világban látjuk a sok céltalan, reményvesztett emberen, milyen
következményekkel jár, hogy az emberek letérnek a szeretet
útjáról.
Akármelyik
tízparancsolati törvényről beszél is, mindig a családnál
lyukad ki és a gyereknevelésénél, amelyben oly sok tapasztalatot
szerzett Déván. Egy helyen ki is mondja: a mai társadalom család-
és gyermekellenes. Mit tehet a katolikus egyház, amely ebben az
évben a család évét ünnepli?
Fontos rádöbbennünk,
hogy az emberi nem jövője a családtól függ. A házasság a
legalapvetőbb, legfontosabb életadó közösség, az emberi
szeretet bölcsője. Az őszinte szeretetet, a másik elfogadását,
a hűséget, a bizalmat, a reményt, a kiengesztelődés és az
újrakezdés nagy ajándékát a családban tapasztalja meg a
felnövekvő ember, hogy ezeket az értékeket az életükben tovább
tudják majd vinni. Fontos, hogy az egyház kiálljon a család
értékei mellett, ennek csak egyik jele a család évének
meghirdetése, amely sok szép, értékes programmal, imádsággal
erősíti a házasságokat. De mi papok bármennyire szeretjük a
híveinket, az életük döntéseit nem tudjuk helyettük meghozni. A
családot szétverő erő mindig belülről jött: figyelmetlenség,
naivság, alkohol, lustaság, bűnös kilengés és folytathatnám a
sort.
Az egyes
Parancsolatokat a szabadság útjelző tábláinak nevezi. De
felhívja a figyelmet arra, hogy Isten nem tévésztár vagy
„show-man”.
Sokan jósoktól, a
csillagoktól, kártyavetőktől, látnokoktól várják jövőjük
titkainak kifürkészését, útmutatást az életükhöz. Ezzel
kapcsolatban mondtam, hogy az, aki a nyelvünket, a fülünket
teremtette, ha akar, nagyon hangosan és érthetően tud szólni
hozzánk. Ha nem teszi, akkor én alázattal tudomásul veszem a
döntést, és nem próbálok mindenféle homályos rébuszokat
megfejteni, csillagokban, kártyákban magyarázatot keresni. Isten
nagy szeretettel fogja a kezünket és a derekunkat, és biztos
kézzel vezet e csodálatos táncban, az életben.
Gyermekvédelmi
munkája során sokszor megtapasztalja, hogy a kisgyermek mindent
megbocsát, de a nagyobb már nehezebben. A szülőknél is
hangsúlyozza a megbocsátás és az elengedés fontosságát.
Nagyapám
mondogatta, hogy a boglyát nem csak rakni kell, hanem be kell tudni
hegyezni. Érezni kell, hogy most már elég nagy és a vele való
munkát be kell tudni fejezni úgy, hogy a szél fel se döntse, és
az eső be se áztassa. Eljön az elengedés ideje ‒ és azt látom,
ezen a ponton is kudarcot vall sok szülő. Azokat a szülőket,
akiknek a gyermekei valamilyen okból kifolyólag – a miértről
külön könyvet lehet írni – megtorpannak a hit útján, én
nyugalomra inteném, és azt mondanám, hogy ezeket a folyamatokat
semmiképpen nem lehet erővel, manipulációval vagy fortéllyal
előre vinni, ehhez türelem, rendületlen hit, a Mennyei Atya
szeretetét tükröző élet és kitartó imádság kell. Maga
Krisztus is térdre borult és sírva imádkozott virágvasárnapján
Jeruzsálem falai előtt. Neki sem voltak olyan bombabiztos eszközei,
hogy mindenki bekap egy pirulát, és másnaptól térden állva
pergeti a rózsafüzért, hiszen így már nem emberek lennénk,
hanem zombik ‒ és Isten ezt nem akarja.
Az
V. Parancsolattal kapcsolatban (Ne ölj!) olyan, sok vitát kiváltó
kérdésekben ad tanácsot, mint az abortusz, az óvszer és az AIDS,
az újjáélesztés vagy az öngyilkosság.
Engem nem érdekelnek
az okos elméletek, engem az élet érdekel, amely vagy kibomlik,
vagy sorvad, vagy gyümölcsöt terem, vagy elhal. Szívesen
válaszoltam ezekre a kérdésekre, amelyek az emberek húsába
vájnak, ezeket itt kifejteni nagyon hosszú lenne, bíztatom a
kedves Olvasókat, olvassák el a könyvet.
A
homoszexualitással szemben nagyon megértő, ugyanakkor szilárd
véleménye van arról, hogy a melegeket nem lehetne esketni és nem
alapíthatnak családot.
A homoszexuális
hajlam az egyház tanítása szerint nem bűn. Az egyház kizárólag
a homoszexuális testi kapcsolatot ítéli el. Bűnné akkor válik,
ha teret enged neki az ember, ha nem uralja. Az egyháznak és a
híveknek meg kell tenniük mindent, hogy a melegek is
beilleszkedjenek a társadalomba, a keresztény közösségbe.
Senkinek nincs joga ítélkezni, a heteroszexuális ember is lehet
bűnös, ha teret enged rossz hajlamainak: önző, lusta, kapzsi,
haragot tart, agresszív…
Tavaly
beszéltünk az egyház körében felfedezett számos pedofíliás
esetről. Most is elítéli, de figyelmeztet az esetek számarányára.
Ahol emberek vannak,
ott hibák is vannak. Kizártnak tekintem, hogy soha nem történt
ilyen jellegű probléma. Az Élet és Irodalom c. újságban ez áll:
„Kutatások arról tanúskodnak, hogy öt pedofil esetből négy
családon belül történt. Az összes elkövető 0,3 százaléka
volt egyházi személy." Tehát az 1% felénél is kevesebb!
A
szociális kérdések tekintetében úgy tűnik, nem az egyház és
az állam megoldásában hisz, hanem a miénkben, civil polgárokéban.
Jól látom?
Nem hiszem, hogy
akár az állam, akár az egyház meg tudná oldani a szociális
kérdéseket. Abban hiszek, hogy a megoldás az lenne, ha minden
falu, minden város, minden lépcsőház, minden szomszéd a maga
bajban lévő embereihez lehajolna.
Szénási
Zsófia
