Imádkozzunk Gyermekeinkért!
2011
a közösség a család éve! Ebben az évben többet imádkozunk
mindannyian a közösségeinkért a családokért. Ezért bátorkodom
egy olyan javaslattal előállni, melyet akár minden plébánián
szépen meg lehetne valósítani.
Nagyon szép ősi ferences
szokás Szent Antal napján megszentelni a liliomokat és a
gyermekeket, családokat. Szent Antal a ferences tanuló ifjúság
védőszentje, az ő emléknapja, június 13-a, az idén, pünkösd
ünnepének második napjára esik. Ez a hétfő munkaszüneti nap
lesz, ezért igen alkalmas lenne arra, hogy a gyerekeinknek egy kis
majálist, vidám tanévzáró napot szervezünk. E nap elején, vagy
a végén, ahogyan a helyi plébános a közösséggel jónak látja
a gyerekek családjaikkal együtt szépen akár az iskolából, akár
más előre kijelölt helyről, közösen elzarándokolhatnának a
templomba. A szentmise végén, ami lehetne a tanév végi közös
hálaadás is, a plébános megszentelné a liliomokat és megáldaná
a gyerekeket, a családokat.
Mi a Szent Ferenc Alapítványhoz
tartozó gyerekekkel, nagyon szeretnénk így a templomban hálát
adni a jó Istennek, és megköszönni szeretettel mindenkinek a sok
segítséget, adományt, mellyel e tanévben is mellénk álltak.
Mivel ez a nap az utolsó tanítási héten van, ezért így együtt
szeretnénk imádkozni egy nagyon boldog vidám vakációért
is.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.